Főkép

Dr. Kay Scarpetta a floridai Állami Törvényszéki Akadémia orvosszakértői és orvostudományi részlegének vezetője pályafutása során sok tapasztalatra tett szert, valamint rengeteg különös és brutális esettel találkozott már.
 
Legújabb ügye kusza szálak sokasága, így azt volt társával, unokahúgával, sőt párjával együtt kell megoldania, ugyanis ők mind különböző esetekkel foglalkoznak, melyek valamilyen módon összekapcsolódnak, azt azonban nem is sejtik, hogy a tettes mindegyik esetben egy és ugyanaz a személy.
 
Scarpetta négy személy eltűnése után nyomoz, akiket saját házaikból raboltak el, közben azonban egy idős asszonyt meggyilkolnak az otthonában, brutális módon szétroncsolva a koponyáját. Eközben a nő párja, Dr. Benton Wesley egy különleges pszichopatát kezel, aki szexuális indíttatású gyilkosságok miatt tölti a börtönbüntetését, és egy titkos tudományos kutatás alanya a Harvard pszichiátriai intézetében.
 
A kezelés alatt olyan információkkal szolgál, amelyek bűntényekre utalnak, és lassan összekapcsolódnak az esetek Scarpetta nyomozásával. A RAGADOZÓ nevet viselő kutatási projekt célja az emberi agy tudományos feltérképezése, amelyből talán kideríthetők egy pszichopata gyilkos indítékai és módszerei.
 
A történetnek több főszereplője is van, azonban a középpontban valójában a törvényszéki pszichológus egyik betege, Basil Jenrette, valamint társa, Helen Quincy áll, akik brutálisan megöltek több nőt, a kivégzés előtt azonban hosszan kínozták és megerőszakolták őket.
 
Két ördögi elme találkozása ez, ami valójában Helen Quincy személyiségében bontakozik ki igazán, ugyanis egy olyan identitászavarral küzdő húsz éves lányról van szó, aki nemcsak szellemileg, hanem testileg is képes átlényegülni, akár férfivá is. Átverések, csalódások, besúgók, kósza, hosszú utak visznek az út végéig…