FőképTörténet Ignáciusz macskáról, a kéményseprő Fegyáról és a magányos Egérről

1. fejezet – Mitől volt magányos a Magányos Egér?

Az egereknek köztudottan nagyon nagy családjuk van. minden egérnek, számos fivérén, nővérén, szülein és nagyszülein kívül, még öt-hat nemzedéknyi rokonsága van. Ám az az egér, akiről most szó lesz, egy szál maga volt. a férje még fiatal korában belefulladt egy nagy köcsög tejbe, a gyerekei felnőttek és más városba költöztek, egy fát kivéve, aki egy gőzhajón telepedett le. a gőzhajó aztán világkörüli útra indult, és máig sem érkezett semmi hír sem a hajóról, sem az egérfúról. Az Egér szülei és falusi pereputtya mind odaveszett, amikor az öreg ház, amiben éltek, porig égett. Néhány rokon azért életben maradt, de a mi egerünk, akit már régóta magányos Egérnek hívtak, emberkerülő, helyesebben szólva egérkerülő természet volt, nagyon ritkán látogatta hát őket, és inkább csak arra szorítkozott, hogy üdvözlőlapot küldjön nekik Újév alkalmából. Ez is épp elég vesződséggel járt, elvégre 188 képeslapot kellett megírni.
Hogy ezt a nagy halom képeslapot sikerüljön időben elküldeni, a magányos Egér minden évben már akkor munkához látott, amikor leesett az első hó. de sohasem végzett Szilveszterig, az utolsó lapokat általában akkor írta, na, félretette inkább a lapokat egy polcra, és csak akkor dobta be őket a postaládába, amikor megint leesett az első hó és ideje volt nekiállni, hogy újra megírja a 188 lapot a következő Szilveszterig.
Ettől a véget nem érő írogatástól kicsit meggyengült a magányos Egér látása, és szemüveget kellett felíratnia. az üdvözlőlap-írást azért továbbra is szerette, elvégre ha leveleket ír az ember, nem érzi magát magányosnak. Ráadásul még arra is van remény, hogy válasz érkezik.
Igaz ugyan, hogy a magányos Egér falusi rokonai nem ismerték a betűt és soha nem válaszoltak neki az üdvözlőlapokra, de ha nagy ritkán felutaztak a városba, mindig csodálatos ajándékokat hoztak: egyszer például egy harmad-unokafvér egy egész fej napraforgót, telis-tele magokkal, egy távoli nagybácsi pedig egy szalonnadarabot, majdnem olyan nagyot, mint egy gyufásdoboz.
Ami a városi rokonságot illeti, ők ugyan tudtak írni, de válaszolni ők se válaszoltak, mivel nagyon elfoglaltak voltak. de időnként felhívták telefonon, és ez nagyon jólesett az Egérnek. amikor csöng a telefon, nem érzi magát olyan magányosnak az ember.

2. fejezet – A szekrény

A magányos Egér hosszú-hosszú ideig, egészen addig, míg nyugdíjba nem ment, egy könyvkötő műhelyben dolgozott. Bámulatosan gyorsan tudott lyukakat rágni a bőrbe, az összefűzött íveket pedig szép egyenesre igazította a fogaival. itt nappali műszakban dolgozott, de éjjel sem vesztegette az időt hiába. a szorgalmas Egér őrködni járt a Nagy Városi Szeméttelepre. Esténként felvette hosszú gumiköpenyét, egyik mancsába botot, másikba elemlámpát fogott, és így járt fel s alá a szeméttelep egyik végétől a másikig, őrizve a hegyekben álló, elsőrangú szemetet a tolvajoktól. az éjjeli műszakból sosem tért haza üres kézzel, reggelre telepakolta kis hátizsákját mindenféle jóval. Magától értetődik, hogy ez nem lopás volt, becsületesen megdolgozott az így szerzett vagyonkáért. itt kell megjegyeznünk, hogy a magányos Egér soha semmit nem dobott ki, ami egyszer a házába került.
Végül aztán a magányos Egérnél rengeteg „mindenféle jó” gyülemlett fel, elárasztotta az egész egérlakást és tömérdek kényelmetlenséget okozott, már ahogy a vagyon általában mindig. Ráadásul minél nagyobb a vagyon, annál több vele a kényelmetlenség.
És hogy ez a sok szép holmi, amit kemény éjszakai munkával gyűjtött össze, el ne romoljon, össze ne törjön, ki ne repedezzen, be ne horpadozzon, meg ne penészedjen, el ne korhadozzon, meg ne férgesedjen és ki ne száradjon, az Egér elhatározta, hogy csináltat egy óriási szekrényt.
A városszerte híres műbútorasztalos, a Szú, neki is látott a munkának.
Egy teljes éven át fúrta-faragta a Szú az egész családjával együtt az Egér szekrényét, amikor pedig a munka végre befejeződött, kiderült, hogy ez a szekrény akár háznak is beillik.
Az egész egy tölgyfarönkből volt kifaragva, ajtókat és ablakokat vágtak rajta, már csak a tető hiányzott, hogy ház legyen belőle. megcsinálták a tetőt is, a szekrény belsejébe pedig valódi kemencét raktak, kéménnyel, aztán szobákat és konyhát csináltak, és a magányos Egér beköltözött a csodálatos építménybe.
Hogy mennyi fók és polc, rekesz és vacok volt ebben a szekrényben, maga a Szú sem tudta, ugyanis még a legkisebb gyerekei is, akik háromig sem tudtak számolni, kivették a részüket a szekrényépítésből – ők faragták a legkisebb fiókokat, ki-ki amilyet és amekkorát tudott. És a fiókokban mennyi titkos zár, rejtett rugó és retesz! De a legnagyobb szekrénymélyi titkot a magányos Egér még csak nem is sejtette. a furfangos Szú épített egy rejtett járatot, amely épp a kéménybe vezetett – csak úgy, minden eshetőségre. Hiszen ha valakinek nagy a családja, előre sosem tudhatja, mire támad szükség mondjuk egy év múlva.
De térjünk csak vissza a fiókokhoz. Sokféle fiók volt, nem csak méretük, de a formájuk mennyiféle! A lúdtollak, irónok, kanalak és zseblámpába való elemek számára voltak ott hosszú, skatulyaforma fiókok, a kalapok meg a gömbölyű, gombóc formájúra gyúrt holland sajt pedig kerek fiókot kaptak. Voltak könyvespolcok is. a magányos Egér a könyvkötő-műhelybeli munkája óta nagyon szerette a könyveket, különösen az antik darabokat, valódi bőrbe kötve, a legkényesebb ízlést is kielégítő illusztrációkkal. meg kell hagyni, régen a nyomdafestékek sokkal ízletesebbek voltak, mint a mostaniak. Vegyük csak példának az anatómiai atlaszt, amelyben színesek a képek, ott például minden szín jóízű, a piros pedig egyenesen finomabb a világ minden tortájánál.
Egész rongygyűjteménye is volt az Egérnek – selymek, bársonyok, pamut- és műszálas anyagdarabkák. minden fajta a megfelelő dobozban. Voltak aztán vállfák, ruhákkal. Új ruhák, kissé viseltesek, meg régimódiak, sőt olyan ósdiak is, hogy a magányos Egér néha már elgondolkozott, nem kéne-e ezeket elajándékozni valami szegény embernek. Fehér lepedőbe bevarrva lógott a szekrényben egy fél mosómedvebunda – az Egér remélte, hogy egyszer megtalálja majd a hiányzó másik felet is. Fent, a negyedik emelet jobb oldali részét a fogkefe- és sapkaosztály foglalta el, az ötödiken voltak a lámpák és gyertyák, a hatodikon pedig az egérfaroknak való huzatok. Úgy tudjuk, összesen öt ilyen huzata volt: egy-egy minden évszakra, plusz egy ünneplős – antilopbőrből.
Egyszóval, a szalagok, csipkék, cipők, alsószoknyák és minden egyéb, ami csak szem-szájnak ingere – megtalálta itt a maga helyét a saját, sorszámmal ellátott dobozában. az Egér a világon mindennél jobban szerette az ő kis ház-szekrényét és órákon át tudott gyönyörködni a kincseiben: átrendezgette, újraosztályozta őket. különösen szívesen foglalatoskodott ilyesmivel, amikor odakint rossz idő volt.

3. fejezet – Az események

Egy reggel a magányos Egér lefőzte magának a kávét, és éppen sajtos kenyeret készített volna. kihúzott egy kerek fiókot, itt őrizgetett már második éve egy szép guriga holland sajtot. Levágott egy darabot – és rettenetesen megijedt: a sajtban fognyomok voltak! igen, igen, valaki a kis fogaival összerágcsálta az ő szép sajtját!
A szekrénybe valami kártevő fészkelte be magát! Szegény Egérnek még az étvágya is elment arra a gondolatra, hogy az ő szekrénye mélyén ott mászkál valaki, a dolgaihoz nyúlkál és dézsmálja a készleteit.
„Ó, de jó is azoknak, akiknek semmijük sincs – gondolta. – alhatnak nyugodtan, nincs miért félniük. Nem gondolnak a gonosztevőkre meg a tolvajokra, akik épp kárt okoznak.” azért persze az Egér semmi pénzért nem cserélt volna azokkal, akiknek nincs miért aggódniuk.
Ettől a rettentő naptól fogva az Egeret álmatlanság gyötörte. amikor végre sikerült elaludnia, állandóan rémálmai voltak, rablókról, tolvajokról és persze békákról álmodott, akiktől már egész kicsi korában is félt, és álmodott még tűzvészről és árvízről is. Heves szívdobogással ébredt fel éjszakánként, rohant a polcokhoz nyomokat keresni – és talált is valamit mindig!
Egyszer egy kedden a magányos Egér észrevette, hogy a gonosztevő megevett egy fél bödön szamócalekvárt és lerágta a mákot a perecről, pedig azt ő az unokanővérétől kapta a nevenapjára. Szerdán négy mandulahéjat talált – pedig azokat a mandulákat azért tette félre, hogy tortát süssön belőlük Újévre. csütörtökön eltűnt egy csomag sütemény és egy nagy darab kolbász.
A hét végére a magányos Egér bizonyos volt benne, hogy nem egyszerűen egy ügyes tolvajjal akadt dolga, hanem egy igazi bajkeverővel: elmenni készülődött éppen, amikor elővette a cipősdobozt a kimenős csizmáival, bedugta a lábát a csizmába és felcincogott a fájdalomtól – a gonosztevő odadugott egy tűpárnát!
az Egér sírva fakadt. a könnyek végigcsorogtak kis szürke pofáján. Elővett egy tiszta zsebkendőt, hogy letörölgesse a könnyeket – és tüsszögni kezdett. a zsebkendő tele volt szórva borssal. csak sírdogált és tüsszögött késő estig.
– Így nem lehet élni. Valamit tenni kell – határozta el.

A kiadó engedélyével.