FőképA black metal, mint stílus igen szigorú korlátokkal rendelkezik és nehéz megfelelni az irányzat szabályainak. A metal stíluson belül nincs még egy olyan alkategória, ahol ennyire komolyan veszik a hitelességet.

Az Immortal az egyik legrégebbi zászlóvivője a black metal stílusnak, az ő hitelességükhöz kétség sem férhet. A nemrégiben feloszlott, majd újratoborzott zenekar idén új lemezzel jelentkezett, melyre (a csapat legtöbb albumához hasonlóan) a zenekar neve a legtalálóbb jelző.

Ami engem illet, még nagyon régen láttam a zenekar egyik (talán egyetlen hivatalos) videoklipjét  és már akkor nagyon megfogott a zenéjük.

Azóta sem tudom eldönteni, mennyire veszi komolyan magát a csapat, mert az arcfestés, az öltözékek és a gitárral történő hegytetőn rohangálás kicsit túlzásnak tűnhet egyeseknek, de a külsőségeken túl, csupán a muzsikára összpontosítva különleges élményben lehet része a hallgatónak.

Az Immortal zenéje mély, sötét, hideg és kegyetlen, de ugyanakkor valami megmagyarázhatatlan mágia is rejlik benne, amivel ebben a sötétségben rejlő szépség felé csábít.
Lenyűgözőnek találom, hogy minden sallangtól mentesen, pusztán a hagyományos hangszerek segítségével milyen ellenállhatatlan atmoszférát és hangulatot tudnak teremteni.

A nyerő recepten ezúttal sem változtattak szembetűnően, bár talán kicsit visszavettek a tempóból, de a zene komorsága és súlya, Abbath embertelen hangja és ezen túl is minden a helyén van.

A szövegekért továbbra is Demonaz felel, aki korábban gitárosként és alapítótagként volt része a gépezetnek, de mióta keze miatt nem bírja a húrreszelést, a háttérből sugallja a gonosz gondolatokat, vagy ha úgy tetszik, közvetíti sötét istenségek szavait, mondhatni szövegei révén ő is halhatatlan maradt.

A felvételek is jó szokás szerint Peter Tägtgren (Hypocrisy, Pain, stb.) stúdiójában készültek, így alapvetően a hangzásra sem lehet panasz.

Az Immortal tehát ott folytatja a hadjáratot, ahol évekkel korábban félbehagyta. A lemez nyitó kompozíciója és címadója egyből telitalálat: egy feszes témájú és epikus nyitány, ami a már fentebb is említett durvaságot és szépséget egyszerre foglalja magában. A lemez legjobb tétele.

Ha az ember tökéletes izoláltságban hallgatja a korongot, különleges utazásban lehet része.
Olyan, mintha végtelen, havas síkságokon és hegységeken keresztül vágtatnánk a csatába, szívünkben dühvel és gyilkos ösztönökkel. Néha lassítunk ugyan a tempón, de ekkor is méltóságteljesen és fáradhatatlanul haladunk tovább a háborúba.

A „Hordes to War”-ban aztán láthatjuk is előre az ütközetet, kardok csörömpölnek és lovak nyerítenek, majd észak lángba borul („Norden on Fire”) és végül természetesen megszerezzük az örök dicsőséget („Unearthly Kingdom”).

A black metal egy igen nehezen befogadható művészeti ág, de úgy vélem, jóval elmélyültebb és tartalmasabb, sokkal több energiát és erőt képes továbbítani a hallgató felé, mint ahogyan azt sokan előítéletektől fűtve és tapasztalat hiányában gondolnák.
Az Immortal és azon belül is az All Shall Fall jó példa lehet erre. 

Az együttes tagjai:
Abbath Doom Occulta – gitár, ének
Demonaz Doom Occulta – szövegek
Horgh – dobok
Apollyon – basszusgitár
 
A lemezen elhangzó számok listája:
1. All Shall Fall
2. The Rise of Darkness
3. Hordes to War
4. Norden on Fire
5. Arctic Swarm
6. Mount North
7. Unearthly Kingdom

Diszkográfia:
Diabolical Fullmoon Mysticism (1992)
Pure Holocaust (1993)
Battles in the North (1995)
Blizzard Beasts (1997)
At the Heart of Winter (1999)
Damned in Black (2000)
Sons of Northern Darkness (2002)
All Shall Fall (2009)