Főkép

Nem az a jó a HR-ben, ami a többi tribute zenekarban. Persze, ez a csapat is a nagy példakép dalait játssza, és a külsőségekben is van bizonyos hasonlóság a két együttes között, de ezek a zenészek nem próbálnak Axl, Slash stb. fénymásolatként megjelenni, nem próbálják szolgai módon, hangról hangra lekoppintani a „You Could Be Mine”-t, a „14 Years”-t, a „Night Train”-t, meg a többit. A pontossággal itt sincs gond (nem hiszem, hogy sok olyan zenész létezik ebben a hazában, aki náluk precízebben bárki képes lenne előadni a Guns dalait), de a HR tagjai mindegyikbe beleteszik a saját egyéniségüket, a saját lelküket.

Nyáron például, az Orczy kertben volt egy unplugged HR koncert, amin reggae-ben, swingben, bluesban, depeche mode-os technóban adták elő a Guns számokat – és nem, egyik sem hatott paródiának, inkább valami nagyon érdekes stílusgyakorlatnak, valami izgalmas, profi módon megszólaló hang-kísérletnek.

A két frontemberrel (örökmozgó, karizmatikus énekes + virtuóz gitáros), két kősziklával (zordan brummogó basszusgitáros + fémkemény dobos), és két hangszerzsonglőrrel (matek-metálosan precíz ritmusgitáros +  kicsit jazzes, kicsit bluesos billentyűs) felálló HR-nek nemrég megjelent egy saját dalokat tartalmazó CD-je (Minimal Design). Ez az anyag is azt bizonyítja, hogy ezek a srácok nem „csupán” arra képesek, hogy egy világsztár dalait játsszák – nekik saját ötleteik is vannak, nem is akármilyenek.

A HR idén elérte a kisiskolás kort: hatéves lett. Sejteni lehet, hogy a Wigwamban megrendezésre kerülő koncerten a tőlük megszokott, lendületes és érdekes módon elő fognak adni jó néhány Guns dalt, és jó néhány saját számot. Számítani lehet arra, hogy ugyanolyan jó hangulatot fognak teremteni, mint pld. nyáron az Orczy kertben, vagy a fesztiválokon, vagy amilyet a Rocktogonban szoktak. A HR ismét hozni fogja a formáját, de…

De a srácok akkora, de akkora poénokkal és meglepetésekkel is készülnek erre az estére, hogy még az is hanyatt vágja magát, aki már százszor látta őket. A terveik közül csupán néhányat ismerek, de az biztos, hogy jókedvű, házibuli hangulatú koncert lesz.