Főkép

Az idén immáron harmadjára nálunk koncertező Deathstars számára nem volt ismeretlen a terep, hisz nem egyszer léptek már fel Magyarországon – ezúttal az Into Darkness Tour keretein belül látogattak el hozzánk.
 
Ha a Volt fesztiválon fellépő Manson ellen tüntetés folyt Sopronban, nem tudom a Deathstarshoz mit szólnának, az együttest ugyanis öt hasonlóan polgárpukkasztó egyéniség alkotja, mind külső kinézetre, mind viselkedésben.
 
Nem mondom, hogy megújulva, de mindenképpen újratöltve, egy újabb setlisttel álltak elő a Szigeten adott koncertjükhöz képest. A Szigetes koncerten egy picit kimerültnek, talán kedvtelennek éreztem őket, bár ezt a saját a fáradtságom is okozhatta, hisz ott a több koncert és a hajtás miatt a végére nem bírja az ember.
 
A Deathstars sajátosságaihoz hozzátartozik, hogy koncertjeiket nem lehet szakaszokra osztani, egyből belecsapnak a közepébe és végig ugyanabban a tempóban játszanak. Az albumokat tekintve nagyon kiegyensúlyozottak voltak; mind a három lemezről játszottak számokat, most főleg a közkedveltebbeket.

Az egyre táguló magyar rajongói kör, mely minden itthon adott koncerten jelen van, most megállás nélkül kapta a legnagyobb számokat, mint a „Tongues”, a „Blitzkrieg”, a „Cyanide” vagy a „Blood Stains Blondes”.
Meglepő módon a kedvencnek számító „Synthetic Generation”-t valamiért most kihagyták, pedig állítom, hogy az első albumuk legjobban sikerült száma.
 
Nem volt annyira fülledt hőség bent, de felteszem, nem is azért szabadultak meg a koncert végére főbb ruhadarabjaiktól, hanem inkább a tinilányok kedvében szerettek volna járni. De szimpatikus volt, hogy Whiplasher minden szám után kommunikált a közönséggel, közben a gitáros (aki nem félt véka alá rejteni, hogy mennyire élvezi a lányok őrjöngését) szintén majdnem minden szám után bedobta pengetőjét a tömegbe.
 
Kellemes, a tőlük megszokott zúzós, ellenben dallamos metált kaphattunk ismét, melyet a remek hangulat és jó közönség számukra láthatólag még élvezetesebbé tett. Ez persze adott egy plusz löketet a koncertnek és – habár már megszokhattuk, hogy csak egy és negyed órát játszanak – abban benne volt minden, ami zenében és látványban a Deathstarst jellemzi.