FőképJóllehet Handel hatvannégy esztendős korában, utolsóelőttiként megszületett oratóriuma a komponista személyes kedvence volt, a maga korában bukásnak számított, hiszen a bemutatót követően mindössze kétszer adták elő.

A sikertelenségnek számos oka lehetett, mindenekelőtt a puszta tény miatt, hogy a mű a hősnő vértanúságával végződő tragédia, amiért is a többnyire magasztosabb vagy vidámabb korábbi művekhez képest lehangolónak tűnhetett fel.
 
Theodora története a Krisztus szerinti 4. században, a rómaiak által megszállt Antiochiában játszódik, ahol a kormányzó, Valens úgy rendelkezik, hogy Diocletianus születésnapján mindenkinek Vénusz és Flóra istennőknek kell áldozattal tisztelegnie.
Egyik katonája, Didymus arra kéri, tanúsítson türelmet a más vallásúak iránt, Valens azonban hajthatatlan marad.
 
Amikor az antiochiai keresztény közösség hercegnője, Theodora fülébe jut a rendelkezés híre, hitük megerősítésére buzdítja a híveket, majd nyíltan szembeszáll az őt letartóztatni érkező Septimusszal, a kormányzó képviselőjével.
Ám büntetésként nem halálra, hanem prostitúcióra ítélik, a szerelmes, és a Theodorához hasonlóan keresztény hitű Didymus viszont csellel kiszabadítja a bordélyból.

A vértanúság azonban elkerülhetetlen, hiszen amint Valens értesül Theodora kimenekítéséről, mindkét bűnöst halálra ítéli.
 
Talán nem meglepő, hogy hangulatában az oratórium több helyen, mindenekelőtt az általában da capo formában megírt áriáktól eltérő tételekben az angol opera első megnyilatkozását, Purcell Dido and Aeneasát idézi.

Csodás példa erre az első felvonás lezárása, ahol Irene recitatívóját („Oh love, how great thy pow’r”) egy megindító kórusszám (a „Go, gen’rous pious youth”) követi, amire a második felvonást nyitó, vidám kórus (a „Queen of summer”) felel, ami sem a nevezett operából, sem Purcell más színpadra szánt művéből nem rítt volna ki.
 
Handel azonban mégiscsak Handel, az oratórium pedig nem opera. Ezért a legszebb pillanatokkal a drámai, fenséges áriák, a jelen műben felettébb ritkán előforduló, csupán harmadik felvonásban sűrűsödő duettek, valamint a jellegzetesen handeli, németesen ellenpontozó kórusok szolgálnak.

A kórusok közül is mindenekelőtt a második felvonás záró momentumát érdemes kiemelni, ami a komponista megkérdőjelezhetetlenül avatott véleménye szerint még a Messiás „Halleluja”-kórusát is felülmúlja.
 
Mindehhez a felvételen a Nikolaus Harnoncourttól megszokott érzékenység és alaposság járul.
A Concentus musicus zenészei, mint mindig, most is a maximumot hozzák ki önmagukból és a partitúrából: megszólalásukat határozottság, erőteljesség és finomság jellemzi.

A szólisták úgyszintén mind kiváló interpretálói szövegnek és zenének, s számomra különösen Roberta Alexander és Jochan Kowalski beleélő képessége hat meggyőzőnek.
 
Ugyan Handel saját korában nem aratott sikert, ma már tudjuk, értjük, hogy a Theodora valóban semmivel nem marad el a komponista többi oratóriuma mögött, érettsége, drámai kvalitásai pedig sok tekintetben egyenesen a hasonló művek fölé emelik azt.
E ragyogó, régi zenés tolmácsolásnál kiválóbbat pedig sem elképzelni, sem kívánni nem lehet.
 
Előadók:
Roberta Alexander – Theodora
Jochen Kowalski – Didymus
Jard van Nes – Irene
Hans Peter – Septimus
Anton Scharinger – Valens
 
Arnold Schoenberg Chor
Erwin Ortner – karvezető
 
Concentus musicus Wien
Nikolaus Harnoncourt – karmester
 
A lemezen elhangzó művek listája:
Theodora HWV 68
 
CD 1
1-26. Act I
27-31. Act II
 
CD 2
1-19. Act II
20-35. Act III