Főkép

Beethovenről mondják azt a kritikusok, hogy műveiben folyvást meglátszik, milyen folyamatok játszódtak le a dallammal a kigondolástól egészen addig, ameddig az orrunk előtt valóban meg nem születik. Ez járt a fejemben – mutatis mutandis –, amikor a koncert végeztével kifelé ballagtam a sötétbe borult kastélykertből Óbudán.

 

Mert a Tárkány Művek, bár még csak az első néhány előadáson van túl, megnyerően őszinte, élőben és élettel formálódó zenét játszó csapat. Az összeállítás izgalmas: a gyönyörű hangú ifjú énekes lányt, Paár Juliannát egy cimbalom, fuvola/szaxofon, kontra-brácsa és bőgő kíséri. Sem ütős, sem semmiféle elektromos hangszer nincs a színpadon. Magukról beszélve a nagyrészt zeneakadémista társulat a magyar népzenét, Bartókot és a jazzt tartja szellemi irányvonalnak – és ezt így is hallom, amint az első néhány zeneszámon túl vagyunk.

 

Egy Pilinszky-töredékkel indítanak, figyelemfelkeltésre kiváló, mert a cimbalom és a fuvola izgalmas-borsos akkordokat játszik a gyöngyöző énekhang alá. A cimbalmos intelligens, finom játékkal, gazdag kísérőfantáziával sokszor nem pontot, inkább kettőspontot hagy a melódiák végén – és így teszi ezt még sokszor az est folyamán.

 

A weboldalukon található nóták – amelyek sorban következnek a színpadon – arra is példák, hogyan lehet a népzenét, a jazzt és a swinget összeházasítani. Még az „Over the Rainbow" is fricskát kap egy népies szövegre írott, elképesztő kromatikus hullámvasutazás során. A koncert közepe táján azután megtudjuk, mik is azok az alfa-akkordok: egy szépségesen megrajzolt moldvai siratót kísérnek így a Bartók-ihlette zenészek, s erre az énekes lány külön felhívja az ekkorra már roppant lelkes publikum figyelmét.

 

A negyedhangos hajlítások egészen magafeledten gyönyörködtetnek: rég hallottam ilyen könnyed és elbűvölő énekhangot; érzékeny, rendkívül virtuóz szaxofonos kíséretet, amely egyszerre merít a sztenderdek világából és a népi egyszólamúság variánsaiból.

 

A jazzes erdélyi-moldvai pajzán csúfolódó (Nyisd ki babám, az ajtót...) elképesztően nehéz és kristályos könnyedséggel énekelt dallamugrásaival pedig betetőzi az előadás sikerét. A vastapsok még két ráadást csalogatnak elő a szemlátomást megilletődött zenészekből.

 

A Tárkány Művek remek alapanyagokból dolgozik, igazi kézműves, fúró-faragó munkával, ráadásul igényesen. Nem szalagon fogják termelni a számokat, az rögvest látszik. Ha a weboldalon írt „Magunkról"-ban említett bartóki örökség, igényesség és a fiatalos-szenvedélyes kísérletező munka beérik, akkor nagy jövő és izgalmas zenei csemegék előtt állunk. Made by Tárkány Works, Hungary.