Főkép

2009. szeptember 25-én, a Thália Színház Nagyszínpadán kiosztották a Színikritikusok Díját. A díjak sorsáról minden évben, tizennégy kategóriában a Színházi Kritikusok Céhe dönt, ahol nemrégiben tagváltás történt: az intézmény új elnökévé Tompa Andreát választották.
 
A rendezvényt a Csatlós Judit trió két tagja, egy gitáros és egy nagybőgős nyitotta meg, majd a két műsorvezető, Bartsch Kata (szabadúszó színésznő) és László Zsolt (a Nemzeti Színház tagja) köszöntötte a nagyérdeműt.
Szimpatikusan, viccesen vezették le a díjátadót, csak sajnos alig néztek a közönségre, ugyanis mindent papírról olvastak.
 
A díjak kiosztása előtt Zimányi Zsófia, a Budapesti Fesztiválközpont Kht. vezetője köszöntötte a nézőket, valamint elismerését fejezte ki, amiért ilyen eredményes évadot tudhat maga mögött a színházi élet.
Az örömök mellett gyászol is a művészvilág: a szeptember 25-én meghalt Bujtor Istvánra egy perces csenddel emlékeztünk a díjátadón.
 
Az ünnepség közben Csatlós Judit triója immáron az énekesnővel kiegészülve zenélt, a gyönyörű hangú énekesnő jazz dalokat adott elő, azonban a túl sok gitárszóló nagyon elhúzta a számok végét.
Lehet, hogy zenekar helyett szerencsésebb lett volna, ha színházi előadásokból láthattunk volna részleteket.
 
Ebben az évben először adták át a Fehér Holló Gyermekszínházi Kritikus díjat, amelyet az a kritikus kap, aki az évadban a legtöbb gyermekszínházi előadást nézte meg. Ez a személy idén Sándor L. István volt, akit gyönyörű díjjal ajándékoztak meg a báb-és gyermekszínházak vezetői.
 
A 2008/2009-es évad teljesítményei alapján a díjazottak:
A legjobb új magyar dráma: Varró Dániel-Szabó Borbála: Líra és epika
A legjobb előadás: Istenítélet (Pécsi Nemzeti Színház, rendezte: Mohácsi János)
A legjobb rendezés: A velencei kalmár (Eger, Gárdonyi Géza Színház, rendezte: Zsótér Sándor)
A legjobb zenés, szórakoztató előadás: Jógyerekek képeskönyve (Örkény Színház- Művészetek Palotája, rendezte: Ascher Tamás)
A legjobb független színházi előadás: Fédra Fitness (KoMa Társulat - ALKA.T, rendezte: Tasnádi István)
A legjobb gyerekelőadás: Rettentő görög vitéz (Stúdió "K", rendezte: Fodor Tamás)
A legjobb női főszereplő: Csákányi Eszter (Fédra Fitness, KoMa Társulat - ALKA.T; A hét asszonya, Nemzeti Színház - Kék Produkciós Iroda - Orlai Produkció - Budapesti Tavaszi Fesztivál)
A legjobb férfi főszereplő: Hajduk Károly (Éhség, Kamra) és Pálfi Ervin (A Gézagyerek, Szabadkai Népszínház)
A legjobb női mellékszereplő: Börcsök Enikő (Augusztus Oklahomában, Vígszínház)
A legjobb férfi mellékszereplő: Széles László (Jógyerekek képeskönyve, Örkény Színház)
A legjobb díszlet: A velencei kalmár (Eger, Gárdonyi Géza Színház, tervezte: Ambrus Mária)
A legjobb jelmez: Jógyerekek képeskönyve (Örkény Színház, tervezte: Nagy Fruzsina)
A legígéretesebb pályakezdő: Tenki Réka (Barbárok, Katona József Színház)
Különdíj: Kovács Márton (Az Istenítélet zenéjéért)
Fővárosi Önkormányzat díja: Ötvös András (Homburg hercege, Örkény Színház; A velencei kalmár, egri Gárdonyi Géza Színház)
Fehér Holló Díj: Sándor L. István