Főkép Hogy mennyire magától adódó kapcsolat lehet az erősen erotikus töltetű science fiction és dark fantasy, valamint a heavy metal zenei irányzat között, arról valójában fogalmam sincs, az azonban kétségtelen, hogy a Heavy Metal címmel forgalmazott kanadai animációs filmben ezek az elemek különös erővel keverednek.

Az eredmény pedig valami egyszeri és a folytatás elkészülte ellenére valószínűleg megismételhetetlen stílusegyveleg, ami témabeli és rajztechnikai széttagoltsága ellenére egységes egésszé forr össze.
 
Az ötlet az azonos nevű sci-fi és fantasy magazin alkotóitól származott. S ahogy a nyomtatott történetekben, a filmben is a meztelenség, a leplezetlen, gyakran pornófilmekbe illően valószerűtlen szexualitás és a teljes durvaságában ábrázolt erőszak dominál.

Persze mondhatjuk azt is, hogy mindez a trubadúrköltészet és középkori lovagregények hangulatának mai keretekbe ültetése lehet, és talán nem is járunk annyira messze a valóságtól, hiszen Walter von der Vogelweide és Chrétien de Troyes hagyományait előbb többek között a gótikus rémregény, aztán a klasszikus tudományos fantasztikum, majd a szuperhős-képregény vette át. És máris helyben vagyunk.
 
A Heavy Metal kerettörténetében rögtön a Star Wars nosztalgikus/hősi eposzi űroperájából és H. P. Lovecraft horrorisztikus fantasyjéből vett elemek keverednek: az űrsiklóról autóval (!) hazatérő apa zöld gömböcskét hoz ajándékba a lányának, a gömbről azonban kiderül, hogy pusztító, gonosz erőt rejt magában, amely hátborzongató történeteivel rémisztgeti a halálra vált tinit.
 
Ugyancsak a lovecrafti véna fedezhető fel a „Dan” című fejezetben, melyben egy tudós ifjút a villámcsapástól megelevenedett zöld meteorit Soseholba repít.
Itt csupa izom kolosszusként kell megmentenie az Uhluht’cnek (leírva azonnal feltűnik, hogy a vízistenség nem más, mint C’thulhu, csupán megfordítva) feláldozott szüzet, aki persze rögtön felajánlkozik neki.

Ám mielőtt Dan magáévá tehetné a lányt, Ard, a halhatatlan ifjú csatlósai megzavarják egymásba feledkezésüket, hogy a segítségét kérjék a mágikus Loc-Nar (vagyis a zöld gömb ottani megtestesülésének) megszerzéséhez.
A történet innentől a lovecrafti mítoszok és a szuperhős-képregények cselekményelemeit keveri.
 
Sokkal érdekesebb viszont „Harry Canyon” meséje (amely a filmben megelőzi Dan történetét).
E film noir-ra emlékeztető, anti-utópisztikus sci-fi egyszerre előlegezi meg az egy évvel később a mozikba került Szárnyas fejvadász és az 1997-es Az ötödik elem hangulatát és tematikáját.
A menekülő lányt védelmébe fogadó taxisban bizony egyszerre ismerhetünk rá Rick Deckard és Korben Dallas alakjára, míg a lány egyértelműen Rachael és Leeloo előképe.
 
Ám nem kizárólag a sötétség uralja a filmet, hiszen a beágyazott történetek sorát záró, és sok tekintetben legjobban sikerült epikus fantasy, a „Taarna” előtt még egy rengeteg humorral megalkotott epizódot is láthatunk, melyben idegenek rabolnak el a Pentagonból egy bögyös gyorsírót, akit aztán a hajó abszurd kinézetű androidja, Anrack elcsábít, és a mindkettőjük számára minden szempontból kielégítő légyott után nőül kér.
 
És mindeközben persze a Black Sabbath, a Nazareth, a Blue Oyster Cult, Sammy Hagar és a heavy metal más nagyjainak zenéje szól.
 
Lehetséges, hogy nem a Heavy Metal a filmtörténet legmélyenszántóbb alkotása, de hogy izgalmas, felajzó és szórakoztató, ahhoz kétség sem férhet.
Kellően sok benne a klasszikus művekre, vagy egyszerűen csak az SF&F hagyományokra való utalás ahhoz, hogy már ezek miatt élvezetesnek találjuk, és kellően innovatív és jól megrajzolt ahhoz, hogy önmagában is megragadó legyen. Egy próbát feltétlenül megér.