Főkép Az eredetileg regénysorozatként, majd animeként is óriási sikereket elért D, a vámpírvadász immáron a harmadik manga kötetéhez érkezett.
Ez a rész azért különösen érdekes, mert ebből készült a D, a vámpírvadász – Vérszomj című anime, ami magyarul is kapható DVD-n, és ami igen kiváló darab.
 
Rég volt már ugyan, hogy láttam, de úgy tűnik, a film és a képregény között jelentős különbségek vannak, melyek közt a legnagyobb a végkifejletben mutatkozik. Ennél többet nem árulnék el erről, de akinek bejött az anime verzió, annak már csak emiatt is érdemes beszerezni a mangát.
 
A félig ember, félig vámpír, tehát dhampir D ez alkalommal is egy széplány és az őt elrabló nagy hatalmú vámpír (azaz egy nemes) nyomába ered.
Csakhogy a munkát már egy híres-hírhedt vámpírvadász csapat, a Marcus klán is elvállalta (a lány apja egy falu gazdag elöljárója), és nekik például az a szokásuk, hogy minden útjukba kerülő más vadászt kinyírnak…
 
Hírük különleges képességeiknek, illetve fegyvereiknek is köszönhető. Ugyan az első két D rész ismeretében nem kellene, hogy meglepjen, mégis elképeszt Hideyuki Kikuchi lázas fantáziája, ami a finoman szólva is beteg Marcus-ék mellett a Barbaroiok falvának mutáns lakóit is megalkotta.
 
Amúgy mondhatni, hogy az események a szokásos módon zajlanak, még ha akad is benne csavar a sok felvonultatott szereplő illetve a sztori zárása kapcsán.
 
A sok vérengzés közepette az emberi érzelmeket itt a szerelem jelenti. Szóval ne gondolja senki, hogy D világában nincs olyan romantika, ami versenyre kelhetne a Twilight-tal, hehe…
 
Igaz, D most sem enged magához igazán közel senkit, s róla sem tudunk meg nagyon sokat, a Barbaroiok öregjének elejtett szavai pedig csak tovább mélyítik a D alakját körülölelő misztikus homályt.
 
Csak az válik egyre nyilvánvalóbbá, hogy D valami egészen különleges, nagy hatalmú lény, még ebben a nemesek és mutánsok által sanyargatott, jövőbeli világban is. Ja, és Bal Kéznek is van egy emlékezetes húzása, a sok komolytalankodó beszólása mellett.
 
Saiko Takaki rajzaival annyi gondom van, hogy a sok helyen szilánkos panelek miatt a harcokat jobbára nagyon nehéz követni. Nyilván mindig D kerül ki győztesen, de túl gyakran okoz fejtörést megfejteni, hogy mégis ki és mit csinál.
Színesben talán működne, de így fekete-fehérben néha tényleg zavaró, de lehet, hogy csak nekem.
 
Amúgy viszont jó pont is jár neki, a 2008-as Los Angeles-i Anime Expo-ról rajzolt kis beszámolója a kötet végén csuda aranyos meg jópofa, és közelebb hozza az olvasóhoz az alkotókat.
 
Nyilván nem lehet és nem is kell a D-t magasabb irodalmi szempontok szerint elemezni vagy értelmezni, ez, minden misztikumával, beleszőtt szimbólumával, utalásával és részletével, alapvetően egy tényleg 16 éven felülieknek való horror sorozat, ami a maga nemében méltán tartozik a legjobbak közé.