Főkép

A Lord egy 1972-ben alakult szombathelyi együttes, ami pályafutása során rengeteg elismerésben, kitüntetésben részesült, arról nem is beszélve, hogy egyike azon zenekaroknak, akik a rendszerváltás előtt is komoly lemezeladásokat produkáltak annak ellenére, hogy a rock csapatok nem élvezték az akkori illetékesek támogatását.

 

Bár a sűrű személycserék következtében az együttes számos alkalommal átalakult, most, mintegy összefoglalásképpen megjelent egy dupla album a legjobb, legnépszerűbb dalokkal, amiket a zenekar 1982 és 2006 között produkált.

 

A Lord a kezdetek óta többször is Ausztriában rögzítette műveit, és most, 34 dalt újrahangszerelve, szintén az oberschützeni KIXX Tonstudióban, Joe Schneider hangmérnök aktív segítségével készítette el a gyűjteményt.

 

Meg kell jegyeznem, talán sohasem volt Lord lemez, amely ennyire nyersen és keményen szólal meg, amit előbb várnék el egy Ossiantól vagy egy Pokolgéptől.

 

Szinte minden albumról felkerültek a legnépszerűbb dalok, melyek nem csak a zenekar, hanem a rajongók nagy kedvencei is.

Többek között olyan slágerek, mint a „Vándor” vagy a „Csenddel üzenek”; örökzöldek, mint a „Kisfiú” és a „Zöld szemű lány”; és kuriózumok, mint a „Csörög a vekker” és a „Napvilág”.

 

Hihetetlen, hogy Erős Attila gitáros kezében még mindig milyen dinamikával dörren meg a gitár. Játéka egyáltalán nem gyengült meg, pedig ha jól gondolom, ő a legrégebbi tag a mai felállásban, hiszen közel 30 éve (vagy talán több is?) ott van a zenekarban.

 

Pohl Misiről már több fórumon elmondatott, hogy örökifjú, és ez nem csak a küllemére, hanem a hangjára is igaz, sőt… még mindig fáradhatatlanul és tisztán hozza a dallamokat, a zenekar frontembere és motorja.

 

Gidófalvy Attila, mindenki Gidója mindig is jó hatással volt a zenekarra. Az újrahangszerelésnél nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy a szinti hangzás a dalokban jól felismerhető, mégis újszerű legyen.

Mindenképpen örömteli a rajongók számára, hogy Gidó, aki nagy showman, a Kifutok a világból album óta újra a zenekar teljes értékű és aktív tagja.

 

Gyurik Lajos dobjátékát először a Ragadozók című korongon hallhattuk, amit még bakeliten is lehetett élvezni! Megbízható és pontos – mondta akkoriban egy dobos barátom. Valóban, mind hangzásában, mind dinamikájában ezen a lemezen is átalakult a dob sound általa.

 

A csapat „Benjáminja” Apró Karcsi basszusgitáros, akiről bevallom, nem volt sok infóm. A 27 éves zentai születésű basszer Oláh Ibolya zenekarában játszott és onnan került a „Lordok” közé. Jó választás volt.

 

Annyit mindenképpen le kell szögezni, hogy a Lordnak kellett ez a lemez, egyfajta méregtelenítésképpen, egy igen kusza korszak lezárása céljából, tiszta lapot nyitva az elkövetkező 30 évre.

 

Nem hinném, hogy helyt kellene adnunk azoknak a gondolatoknak, melyek óvták a zenekart egy ekkora horderejű hanghordozó megjelenítésétől. Nekünk, rajongóknak ugyanis jólesik ez a törődés, ez a 34 dalt magába foglaló duplaalbum, mely nem hiányozhat az igazi „Lordosok” polcáról!

 
Eredeti felállás:
Vida Ferenc - basszusgitár, zenekarvezető (1972-1990, 2000-2005)
Sipőcz Ernő - ének, gitár (1972-1981)
Papp László - gitár (1972-1974)
Sütő István - dobok (1972-1974)
 
Jelenlegi felállás:
Pohl Mihály - ének (1982-napjainkig)
Erős Attila - gitár (1980-1993, 2000-napjainkig)
Gidófalvy Attila - billentyűs hangszerek (1987-1990, 2000-napjainkig)
Gyurik Lajos - dobok (1989-1990, 2000-napjainkig)
Apró Károly - basszusgitár (2005-napjainkig)
 
További Lord zenészek:
Paksi János - dobok (1990-1999)
Baán Imre - gitár (1993-1999)
Keszei Tamás - billentyűs hangszerek (1993-1999)
Weinelt Gábor - basszusgitár (1997-1999)
Koós László - basszusgitár (1996)
Bujtás Ervin - basszusgitár (1993-1996)
Harangozó Gyula - basszusgitár (1990-1993)
Németh Zoltán - billentyűs hangszerek (1990-1993)
Hollósi László - dobok (1984-1989)
Nádas Károly - dobok (1974-1984)
Mészáros Gábor - billentyűs hangszerek (1984-1987)
Török József - billentyűs hangszerek (1980-1984)
Szántai Gyula - gitár (1974-1980)
 

A lemezen elhangzó számok listája:
 
CD1
1. Lázadó lelkiismeret
2. Miért jó, ami nem jó?  
3. Érezzél engem  
4. Napvilág  
5. Itthon vagy otthon  
6. Síri csend az éjjel  
7. Rossz fiúk  
8. Nekem elég  
9. Érzés  
10. Szállj szabadon  
11. Virágdal  
12. Nincs bocsánat
13. Zöldszemű lány
14. Ördög és angyal
15. Tépett álmok
16. Hajsza szöveg
17. Vándor szöveg
 
CD2
1. Az utca kövén
2. Álmodom
3. Tombolhat szél
4. Szabadon
5. Könyörgés
6. Zaklatott fények
7. Te légy fény!
8. Megváltás nélkül
9. Egyedül
10. Kisfiú
11. Csenddel üzenek
12. Csörög a vekker
13. Kifutok a világból
14. Ragadozók
15. Szemedben a csillagok
16. Szóljon a rock!

17. Fázom a szélben

 

Diszkográfia:
Big City Lights (1985)
Szemedben a csillagok (1988)
Ragadozók (1989)
Be The Light (1989) - EP
Lord 3 (1990)
Lord (1990) - válogatás
Az utca kövén (1992)
Olcsó és ügyes (1993)
Fehér galamb (1995) - remake válogatás
Live 1 (1996) - koncert
Live 2 (1998) - koncert
Lord 2002 (2002)

Kifutok a világból (2006)

Kifutok a világból (2006) - lemezbemutató koncert

Nem állok meg soha (2007) - 35. születésnapi koncert
Szóljon a Lord (2009) - remake válogatás