FőképA pénteki nap meglehetősen későn kezdődött számomra. Újabb ismerősökkel bővült kicsiny csapatunk, ezért a délután és az este egy részének folyamán inkább városnézésre adtuk a fejünket.
Így valamikor kilenc körül értem oda a Vodafone-Baja színpadhoz, hogy megnézzem a Pál Utcai Fiúk koncertjét.
 
Lecsóék viszonylag hosszas szöszmötölés után döntöttek úgy, hogy akkor most már jól szól minden és kezdődhet az előadást.
És tényleg! Nagyon babán szólt az egész zenekar. Pedig nem egyszerű a két frontemberrel és két háttérénekkel dolgozó bandát összelőni. És akkor a hangszereket még nem is említettem.
 
A koncert gerincét természetesen a tavalyi lemez (Legelő) számai adták, de azért a régebbi időkből is szép számmal fordultak elő slágerek. A zenekar most is képes volt azzal a fiatalos lendülettel előadni a dalokat, ami mindig is jellemezte őket.
 
A közönség pedig nagyon is vevő volt erre. Sajnos az én kedvencem, a „Hajsza” megint kimaradt a sorból, de azért remélem, hogy valahol, valamikor majd csak belefutok egy következő koncerten.
 
A Pál Utcai Fiúk után mi is jöhetett volna más, mint a Kispál és a Borz. Abban biztos voltam, hogy most nem játsszuk meg a „nagyon bátor rajongót, aki az első sorba küzdi magát”. Azzal számoltam, hogy a keverő környékére állva nézzük végig az előadást.
 
Ehhez képest „R” barátom nemes egyszerűséggel bevetette magát a szomszédos PORT.hu Cafe helyszín szabadtéren lévő asztalai közé és le is tudott stoppolni mindenkinek egy-egy széket. Szóval, mi „csendes-ülősre” vettük a figurát.
 
Lovasiék meg persze mindent elkövettek azért, hogy legszívesebben felpattanjunk és inkább mégis becélozzuk az első sorokat.
Nem tudom milyen megfontolásból, de úgy döntöttek, hogy nagyon sok régi nótát (az első három-öt lemez) játszanak, és ezzel tökéletes sikert könyvelhettek el maguknak: a összesereglett tömeg határozottan élvezte a koncertet és persze énekelt meg táncolt mindenki.
 
Az EFOTT utolsó napja az „ismerd meg kis hazád” jegyében kezdődött, legalábbis nekünk, ugyanis megint túrázni mentünk; a célpont ezúttal a hajósi pincefalu volt.
A hivatalos információk szerint 1200 pince található ebben az Európában egyedülálló helységben, a „helyi erők” szerint 2000. Egy dolog azonban biztos, nagyon jó kis boraik vannak.
 
Így nem csoda, hogy a délután közepén nagyon is vidám hangulatban érkeztünk vissza a Petőfi-szigetre.
A bor hatására frissen kötött ismeretségeknek köszönhetően persze inkább dumálással ütöttük el az időt, illetve megérkezett az információ, vihar söpör végig az országon, hamarosan Baja is megkapja a magáét.
Hála égnek semmi extrém nem történt, mindössze esőt kaptunk a nyakunkba, illetve lehűlt az idő annyira, hogy előkerültek a melegebb holmik is.
 
A tegnapi Pál Utcai Fiúk és Kispál és a Borz után ma egy színpadon, egy zenekarban láthattuk Lovasi Andrást és Lecsót.
A Vodafone-Baja színpadon lépett fel ugyanis a Kiscsillag, a fenti fiatalemberek új keletű projektje, ami rövid létezése ellenére is borzasztó népszerűségre tett szert a zenehallgató emberek körében.
 
Az biztos, hogy Lovasi és Lecsó itt tényleg meg tudják valósítani azokat az elképzeléseiket, amelyek nem férnek bele sem a Pál Utcai Fiúk, sem a Kispál és a Borz nyújtotta keretek közé. Mi meg szerencsések lehetünk, hogy a Kiscsillagban megvalósulnak ezek a dolgok.
 
A nem éppen rövid beállás után aztán végre el is kezdődött a koncert. A jelenleg második lemezénél tartó zenekar felváltva játszott az első illetve második albumról, nagyjából a slágerszámokra koncentrálva.
A közönség persze – a hideg idő ellenére vagy tán pont ezért – végig is tombolta az előadást. „R” kollegával mi is végigénekeltünk, ahogy kell, hogy aztán most már tuti biztosan rekedt torokkal zárjuk az idei EFOTT-ot.
 
Ez úton szeretném „megköszönni” a MÁV Zrt.-nek, hogy ígéretükkel ellentétben a legkevésbé sem erősítették meg a vasúti közlekedést Bajáról, és így jó pár sorstársammal együtt az ülések között nyomorogva állhattam Kiskunhalasig. Vajon miből gondolták az illetékesek, hogy kettő személykocsi elegendő lesz vasárnap délelőtt tízkor?