Főkép

Egy érdekes nevű svéd városban, Gothenburgban 1998-ben megalakult egy banda, amelynek tagjai komoly önbizalommal rendelkeztek, mert a szolidnak és szerénynek egyáltalán nem nevezhető Hardcore Superstar nevet választották. A húzás többé-kevésbé bejött nekik: hazájukban többször is a listák élére kerültek, sőt, egy-két daluk még Grammy-jelölést is kapott.
 
Ha végigtekintünk a zenekar lemezein, a pályafutást jelképező ívre óriási betűkkel az „eklektikus” szónak kellene felkerülnie.
 
Ahogy ’97 óta az idők, úgy változott meg a banda tagjainak ízlése, úgy cserélődtek ki náluk a zenei idolok, a követendő példaképek. A magánkiadásban megjelent, demo szintű anyagokat tartalmazó It’s Only Rock and Rollra jobbára a nagy elődök, a Who, Alice Cooper, a Hanoi Rocks és az INXS stílusában készült/játszott dalok kerültek.
 
Az első hivatalos (értsd: nagyobb kiadónál megjelent, piacra került) album, a Bad Sneakers and Pina Colada tartalmazta az első lemez anyagát – természetesen már stúdióminőségben –, valamint három olyan dalt, ami az első helyig jutott a svéd listákon. A lemez promotálása céljából a banda európai és japán turnéra indult, majd hazatérvén ismét stúdióba vonult, és dolgozni kezdett a második hivatalos lemez anyagán.
 
A Thank You (For Letting Be Ourselves)-en érződik, hogy a Who és Alice Cooper kikerült a kedvencek közül, és a Hanoi Rocks lett a Hardcore Superstar tagjainak kedvence. A megjelent anyag a Hanoi Rocks frontemberének, Michael Monroe-nak is megtetszett – olyannyira, hogy együtt dolgozott a csapattal: a „Thank You…” japán verziójára ez a közös dal is felkerült.
 
A következő évben a zenekarnak olyan élményben volt része, ami miatt a soron következő lemezről, a 2003-as No Regretsről lekerültek a punk rockos árnyalatok, és keményebbé vált a hangzás. Hogy mi volt ez az élmény? „Csupán” annyi, hogy 2002-ben a Hardcore Superstar volt az előzenekar az AC/DC egyik svédországi koncertjén, majd valamivel később együtt turnézott Angus csapatával. Ezen az olasz portyán egy bizonyos Lemmyvel is közelebbi ismeretséget kötöttek a srácok, ugyanis néhány alkalommal a Motörhead előtt léptek fel.
 
A No Regrets megjelenését amerikai turné követte, amelynek során olyan dolgok történtek, ami miatt a fiúk úgy érezték, talán az lesz a legjobb, ha pihennek egy kicsit, hacsak nem akarnak az önmagukat kizsigerelő, az ideösszeroppanásig, a sittig vagy a rehabig turnézó sztárok sorsára jutni.
 
2005-ben a Hardcore Superstar című lemezzel megpróbáltak visszatérni a gyökerekhez – ez esetben saját gyökereikhez: az albumon nagyjából ugyanolyan dalok találhatók, mint az első lemezen, de természetesen a hangzás, a hangszerelés sokkal modernebb.
 
2007-ben ismét egy album, a Dreamin’ in a Casket következett. Ennél az anyagnál a fiúk a saját vonulatukat fejlesztették tovább, de nem érték be ennyivel, felhasználták korábbi, itáliai tapasztalataikat: a dob olyan erősen szólt, mint a Motörheadé, a gitár meg úgy riffelt, mint Angusé.
 
A lemez megjelenését követően váltás történt a gitáros posztján: Thomas Silver helyére Vic Zino került, aki korábban a svéd Crazy Lixx nevet viselő zenekarban játszott. Aki némi áthallást hall a Crazy Lixx és a Nikki Sixx (Mötley Crüe) nevek között, jó felé tapogatózik: az új gitáros hatására a Hardcore Superstar a lassanként hard rockká markánsodó zenei világnak hátat fordítva elindult a határozottan glam rockos stílus felé.
 
A zenei színezet megmaradt – ez érezhető az idei, „Beg For It” címet viselő albumon is, amelynek első kislemeze Svédországban megjelenésével szinte egy időben aranylemez lett
 
Az albumot nyitó dal („This Worm’s for Ennio”) olyan érdekesen szól, mint a Morricone által a spagetti westernekhez írt zenék, utána pedig a Hardcore Superstart nem ismerő zenerajongó valami olyasmire számítson, amit a Deathstars és a 69 Eyes esetében megismert. Az énekes hangja ugyan nem olyan markáns, mint a 69 Eyesnél, viszont a gitáros időnként steel-metalos riffekkel, és a skandináv rockra jellemző hangzással pótolja ezt a hiányt.
 
Aki kedveli a Mötley Crüe Girls, Girls, Girls, vagy Shout at the Devil című albumát, az egészen biztos élvezni fogja a HS Beg for It-jét. Aki szereti Lenny Kravitz, vagy a ’80-as évek végén a „Final Countdown” című dallal slágerlistás, ugyancsak skandináv Europe, esetleg a Poison, a Twisted Sister, a Warrant, esetleg a Samson, vagy a Velvet Revolver dolgait, annak is tetszeni fog az anyag.
 
Az együttes tagjai:
Joakim „Jocke” Berg – ének
Martin Sandvik – basszusgitár
Vic Zino – gitár
Magnus „Adde” Andreasson - dob
 
A lemezen elhangzó számok listája:
1. This Worm’s for Ennio
2. Beg for It
3. Into Debauchery
4. Shades of Grey
5. Nervous Breakdown
6. Hope for a Normal Life
7. Don’t Care ’bout Your Bad Behaviour
8. Remove My Brain
9. Spit It Out
10. Illegal Fun
11. Take ’em All Out
12. Innocent Boy
 
Diszkográfia:
It`s Only Rock`n`Roll (1998)
Bad Sneakers and a Pina Colada (2000)
Thank You (For Letting Us Be Ourselves) (2001)
No Regrets (2003)
Hardcore Superstar (2005)
Dreamin` in a Casket (2007)
Beg For It (2009)
Split Your Lip (2010)
The Party Ain’t Over Till We Say So (2011) válogatás