Főkép A norvég származású Karin Fossum (született 1954. november 6.) a huszonhetedik helyen szerepel azon a timesonline.co.uk listán, ahol minden idők ötven legjobb krimi íróját rangsorolják!
 
Az még hagyján, hogy az első helyen Patricia Highsmith szerepel (bár ezzel nem értek egyet), a következő négyen pedig Georges Simenon, Agatha Christie, Raymond Chandler, Elmore Leonard, de Fossum középmezőnyös értékelése alaposan meglepett.

Ezen az sem változtat, hogy az utána következők közül fájóan keveset olvastam magyarul, s ennek hiányában nincs viszonyítási alapom. Miként azért az is jelzésértékű számomra, hogy pár kedvencem fel sem került a listára (például James Hadley Chase, Robert B. Parker).
 
A listán elért előkelő helyezés azt bizonyítja, hogy - velünk ellentétben - angolszászéknál jól ismerik Fossum nevét, és úgy tűnik, szeretik is a regényeit. Ami azért igazán fontos, mert az utóbbi időben kevés nemzetközileg is elismert északi krimiszerzőről hallottam.

Pedig az utóbbi években divatba jöttek a skandináv krimik, ahogy azt a több hazai kiadó kínálatában egyre-másra megjelenő, jobbnál-jobb regények is bizonyítják.

Amennyire emlékszem, a kezembe került, északról származó művek között nem volt egyetlen gyenge sem, ellenben jópár emlékezetes cím felkerült képzeletbeli toplistámra, s olyan szerzőket ismertem meg, mint Arnaldur Indri?ason és Yrsa Sigurđardóttir.
Karin Fossum hazai fogadtatásával szemben azonban elbizonytalanodtam egy kicsit. 

A Ne nézz vissza ugyanis trükkös könyv. Ott van példának okáért rögtön a kezdés. Eltűnik egy kislány, s a rendőrség némi kérdezősködés után csak annyit tud: beszállt egy furgonba és azóta senki sem látta.
Ez alapján azonmód gyerekgyilkosra, hentes-mészáros pszichopatára gondoltam, sőt egy bekezdés erejéig még Steve Buscemi játszotta sorozatgyilkos képe is bevillant a Con Air filmből.
 
Fossum azonban csak játszik velem, hiszen valójában egy gyilkosság felderítése vár rám, s ez bizony korántsem egyszerű feladat.
Még jó, hogy segítségül kapom Konrad Sejer felügyelőt, aki ugyan közelebb van a nyugdíjhoz, mint az ötvenedik születésnapjához, de ez egyáltalán nem csökkenti szellemi képességeit.

Körzete mentes a szervezett bűnözéstől, miként a nagyvárosok setétje is hiányzik a békés kisvárosból, azért Sejer meglepően profin nyomoz, a különféle zsákutcák ellenére mindig van ötlete az újrakezdésre.
Akárcsak Maigret, ő is nagy hangsúlyt helyez az áldozat személyiségének rekonstruálására.

És valahol ebben nyilvánul meg legjobban Fossum tehetsége. Ahogy hiteles szereplőivel benépesíti azt a norvég kisvárost, ahol titkok és rejtélyek ugyan csak módjával fordulnak elő, mégis remek alapot szolgáltat egy krimihez.

Amiben azon az egy szem gyilkosságon kívül semmi nem történik, mégis olyan különleges hangulata van, amitől letehetetlenné válik.
Sejer felügyelő éppen abból adódóan válik érdekes figurává, ahogy képes együtt élni saját veszteségeivel és fájdalmaival, hiszen ezek segítségével tud nyitottan és megértően viszonyulni embertársaihoz.

Nem mondhatok mást, mint hogy ez egy hamisítatlan északi krimi, szerzője pedig megérdemelten került arra a bizonyos huszonhetedik helyre.