Főkép

Amikor kora este a volt Népstadionhoz értem, már kisebb-nagyobb embertömegek hömpölyögtek a Dózsa György út felöli bejárathoz.

Örömmel konstatáltam, hogy még mindig tízezreket tud megmozgatni ez az együttes, és persze valamilyen szinten bizakodásra adott okot, hogy a több napja tartó esőzésnek vége szakadt, és a nap is kisütött kicsikét.
Mint később kiderült, az időjárás miatt kissé korai volt az örömöm.

Mire a jegyemet sikerült megszereznem és bejutnom az előzenekarok már végeztek a tömeg bemelegítésével, így alkalmam nyílt ZS barátnémmal emberi hangon szót váltani, aki nem átallott turkálni a line-up után itt-ott, és bizalmasan megsúgta, bizony elég rendesen lesznek majd régi számok is.

No, ennek fele sem tréfa, gondoltam mindjárt. Talán végre egy olyan Depeche Mode koncertet látok ismét, ami elég rendesen megdobogtatja majd kicsi szívem. Tekintettel a 2006-os koncert(ek)re, illetve az utóbbi – nagyjából – tíz-tizenkét év lemeztermésére, nem számítottam semmi jóra ezen a vonalon.

Nem is olyan rövidke várakozás után aztán, olyan kilenc óra magasságában kezdetét is vette a koncert - egy viszonylag egyszerűen megépített színpadon.
Három kivetítő, a középső tetején egy nagyobbacska gömböcskével, amely remek lehetőséget nyújtott arra, hogy a háttérben látható videorészleteket feldobja nagyítással, halszemoptikás megoldásokkal, stb.

Ezen kívül nem igazán volt semmi extra, hacsak a kígyó módjára tekergethető négy, a színpad fölé belógatott lámpatartó állványzatot annak nem tekintjük. Persze, ez aztán tekergett, nyiklott-nyaklott rendesen, ahogy azt a adott nóta megkövetelte.

A srácok mindjárt az elején az új, Sounds of the Universe album nótáival kezdtek. Pár dolog így már az első pillanatban nyilvánvalóvá vált számomra.

Például az, hogy velem együtt sokan gondolják úgy: nagyon nem jól sikerült az új korong. A hangmérnök nem igazán állt a helyzet magaslatán; bár tisztán szól minden, az összhangzat nem az igazi.
Dave Gahan pedig kicsit problémásan veszi a magas hangok jelentette akadályokat.

Miután a harmadik nóta is elhangzott a fenti albumról, kisebb utazásra indultunk az időben - vagyis ténylegesen régebbi számok következetek.
Ezek végre beindították a tömeg nyálelválasztását és elégedetten konstatáltam, hogy itt még valami egészen jó dolog is történhet ma este.

Azt persze nem lehetett nem észrevenni, hogy Dave – akit nemrég műtöttek tumorral – alig mozog valamit a deszkákon.
De aztán a „Question of time” alatt ő is bemelegedhetett, mert innentől kezdve mintha kicserélték volna: a lehetőségeihez képest hozta a tömegőrjítő tánclépéseket és mozdulatsorokat.
 
És igen, ZS-nek igaza lett, mert az időutazás folytatódott, ritkán megfűszerezve egy-egy frissebb szerzeménnyel.
Így a Black Celebration és a Music for the Masses albumok számos nagy slágere – közbeiktatva egy kisebb szünetet – felcsendült. Ráadásul valamennyit javult a hangzás és az ének. Bár ezt lehet, hogy csak a szemembe könnyet csaló nóták hatására éreztem így.

Mindössze egy kisebb kellemetlen intermezzo fordult elő, amely megpróbálta elrontani az esténket. Szép lassan, lagymatagon elkezdett esni az eső. Ezzel nem is lett volna baj, de a „Peace” alatt ez felhőszakadás formát öltött, melynek eredményeként ronggyá ázott a jónép jelentős része.

Ha netán bárki azt hinné, hogy ez az igazi, szinte megszállott Depeche Mode rajongók tízezreit képes lenne eltántorítani kedvenc zenekaruk koncertjétől, az téved. Ahogy a nagy zuhé után körbenéztem, csak az elenyésző számban idelátogató gyengék nem maradtak a helyükön és futottak tető alá. Vagy haza.

Az rendben van, hogy meg kell/illik énekeltetni a tömeget. Én speciel nem rajongok az ilyesmiért, azért nagy duzzogva elviselem. Ami viszont a „Master and servant” alatt zajlott, az nagyon nem tetszett.
Nagyjából az egész számot a közönség énekelte végig, mert a srácok belebakiztak. Akkor tessék abbahagyni, kezdjük újra. Bosszantó, de a legnagyobbakkal is előfordul párszor.

Mindenesetre ez a továbbiakban nem fordult elő, és tizenegy után nem sokkal a nagyon is ideillő „Waiting for the night”-al búcsúzott tőlünk a három angol srác.

Összegezve a hallottakat/látottakat úgy gondolom, hogy Dave még nem az igazi. Talán ennek tudhatók be a fentebb említett problémák.
Én mindenesetre remélem, hogy hamarosan teljesen rendbe jön, és a 2010. január 11-re meghirdetett koncertet már száztíz százalékosan tudja teljesíteni.