Főkép Első ismertetőmként egy olyan lemezt választottam, mely a mai kor igényesebb rock és metal kedvelőit annyira meg fogja osztani, mint anno a Judas Priest visszatérése Rob nélkül.

Pro és kontra a végletekig, véget nem érő elemzések, vádak, mely szerint minden csak az üzletről szól... és a sort itt be is fejezném.
Nem tagadom, felületes hallgatóként én is az előbb említettek táborához tartoztam, de később szégyenkezve hagytam ott a mindenkit szétmarcangoló tömeget.

A másik dolog, amit érdemes elmondanom, hogy az Ozzy-s Black Sabbath-ot ha nem is hanyagolom, de a vele készült lemezeket nem hallgatom oda s vissza, egyszóval nem a kedvenceim.
Mondom mindezt annak ellenére, hogy Ozzy szólólemezit kivétel nélkül szeretem, de az már egy teljesen más világ.

Visszatérve a Black Sabbath-hoz, az Ozzy-s lemezekkel ellentétben a Tony Martin-nal és DIO-val készült albumokat, közte a `92-es Dehumanizert tartom minden idők legjobb Sabbath albumának.
Nem vagyok egy megveszekedett Sabbath fanatikus, amint a fentiekből kiderült, ahogy nem vagyok oda egyáltalán a nyugdíjas visszatérésekért sem.

Ez alól kivételt képez a jelen ismertető tárgya, a Black Sabbath. Annak ellenére, hogy ez a Black Sabbath Heaven and Hell néven fut.

A megjelenés dátuma előtti hetekben kezdtek kiszivárogni a dalminták, én meg egyre lelkesebb lettem, egyre izgatottabban vártam a teljes lemezt.
Majd eljött a nap. Sorrendben a következő történt: az év albuma, az egyik legjobb album 2009-ben, nagyon jó album, nem is olyan rossz album, jó ez az album. És máig is ez maradt.
 
Azok, akik Ozzy távozása után is hűek maradtak a Sabbathoz, szeretni fogják a The Devil You Knowt.
A lemez pont úgy szol, ahogy egy Dios B. S.-nek kell megdörrennie. Az igazán vaskalapos rajongók ennek örvendenek, a mindig valami újra éhes társaság fanyaloghat, hogy leragadtak, nem fejlődtek. Hadd siránkozzanak.

Hisz mit szólnátok, ha a jó bevált reggeli kávét hirtelen lecserélnénk valami ócska Brummi macis tejeskávéra?

Ez a négyes, név szerint Tony Iommi, Geezer Butler, Vinny Appice és Ronny James Dio mást nem tud kiadni. Ha belegondolunk, a B. S. bármely felállása klasszikus, de ez az a felállás, melyre minden metalos szíve megdobban.

Az albumon felsorakoztatott riffek egy több tonnás betontömb súlyával telepednek a hallgatóra, és ha léteznek zenészek, melynek dalai alatt libabőrös lesz az ember karja, azok ők négyen. Legyen bármi is a zenekar neve.

Erre nem képes egyetlen más zenekar sem, a sápadt másolók pedig fél életüket adnák egy „Breaking Into Heaven”-ért, nem beszélve az album legjobb daláról, a „Bible Black”-ről.
 
Az korongot végighallgatva a színvonal nem marad mindig mércén felül: van ingadozás, azonban bármelyik dalt is hallgassátok, mindegyik tartalmaz olyan részeket, melyre elégedetten mondhatjuk, hogy „ez igen”.
Viszont az album nem tartalmaz meglepetéseket: jöttek, adtak és mentek is.

Biztosan létezik egy réteg, akit már az a tény is meglep, hogy ezek a „vén trottyok” (Dio 68 lesz) még képesek albumokat kiadni, koncertezni. Ennek fényében tessék meghallgatni a The Devil You Know című lemezt.

A marakodás helyett pedig dőljetek hátra, és merüljetek bele ezekbe a nagyszerű dallamokba, mert eljön az idő, amikor több ilyen már nem fog napvilágot látni.
 
Az együttes tagjai:
Ronnie James Dio - ének
Tony Iommi - gitár
Geezer Butler - basszusgitár
Vinny Appice – dob
 
A lemezen elhangzó számok listája:
1. Atom and Evil
2. Fear
3. Bible Black
4. Double the Pain
5. Rock & Roll Angel
6. The Turn of the Screw
7. Eating the Cannibals
8. Follow the Tears
9. Neverwhere
10. Breaking into Heaven
 
Diszkográfia:
Live at Radio City Music Hall (2007) koncert
The Devil You Know (2009)