Főkép

 

Máig emlékszem, amikor életem első Chris Rea-koncertjén, a többségében bluesokból álló, de a régi slágerekből is ízelítőt adó főblokkban megszólaltak a „Road To Hell” kezdőhangjai.

Ekkor értettem meg végleg és igazán, hogy azok a kivételes dallamok, melyeket többnyire egyszerűen csak slágerként vagy örökzöldként emlegetnek, valódi lelki mélységekből törnek elő, s valamiképp a kollektív tudat (vagy tudattalan) kifejeződései, az érzékenyebbek közül pedig csak kevesen nem hallgatják a gyönyörtől borzongva e dalokat.
 
Márpedig Chris Rea több hasonló számot is rögzített több mint három évtizedes karrierje során.
A Shamrock Diariesről kimásolt „Josephine”-t és „Stainsby Girls”-t, vagy az On The Beach album címadó dalát éppúgy ismeri a lágyabb, album-oriented rock rajongótábora, mint a folyamatosan slágereket nyomató rádióadók rendszeres hallgatói.
 
Ahogy sokan ismerik Chris Rea bemutatkozó albumáról, az akkor még nem is sejtetten jelképes értelemmel felruházott „Fool (If You Think It’s Over)”-t, a jelen válogatás címét adó dalt is.

Mert a sors furcsa játékokat játszik velünk, emberekkel. Reát ugyanis 2001-ben súlyos hasnyálmirigy-gyulladással diagnosztizálták, és a halál kapujában ígéretet tett magának, hogy amennyiben felgyógyul, visszatér blues-gyökereihez.
És tartotta a szavát. Ekképp „bolond” lett volna bárki is úgy vélni, „véget ért” egy gazdag karrier.
 
A „Someday My Peace Will Come” Chris Rea új „életének” első albumáról a Stony Roadról kimásolt blues-fohász.
Talán éppen a megpróbáltatások kínjai és a felgyógyulás öröme miatt annyira szívbemarkoló, talán a blues alaptermészetéből fakad, hogy ennyire közvetlenül megszólít minket a dal, ezt eldönteni semmiképp nem tudom.
Annyi azonban bizonyos, hogy kevés ehhez hasonlóan keserű és gyönyörű bluest hallottam még.
 
A „Long Is The Time, Hard Is The Road” filmzeneszerű (valamelyest a Garbage James Bond film-betétdalára emlékeztető) jazz-bluesa ismét új oldalát mutatja a kaméleonnak még a legnagyobb rosszindulattal sem mondható, mégis ezerarcú énekes-gitárosnak.

És ahogy a The Blue Jukebox egyik slágere, a „Baby Don’t Cry”, vagy a 11 CD-t tartalmazó Blue Guitars tizedik albumán található „Sometimes” is bizonyítja, Reától sohasem állt távol a kissé latinos irányultság, ami a blues-zal keverve egészen különleges elegyet ad. Ahogy lényegében Chris Rea minden albuma, száma az.
 
És jóllehet a második visszatérés után kiadott válogatásalbumot – melyen az első hat dalt eddig ki nem adott változatban hallhatjuk – a lezártságot sugalló „végleges slágergyűjtemény” alcímmel látták el (ami remélhetőleg mindössze annyit jelent, hogy az AOR- mellett az éppúgy meghatározó blues-korszakot is felöleli), mégiscsak bolond lenne az, aki ezek után arra számítana, hogy Chris Rea pályafutása egyszer és mindenkorra véget ért.
 
Előadó:
Chris Rea – ének, gitár
 
A lemezen elhangzó számok listája:
1. Josephine
2. On The Beach
3. The Road To Hell (Part 1 & 2)
4. Fool (If You Think It’s Over)
5. Stainsby Girl
6. Let’s Dance
7. Someday My Peace Will Come
8. Dancing The Blues Away
9. Long Is The Time, Hard Is The Road
10. Baby Don’t Cry
11. Speed
12. Born Bad
13. Sometimes
14. Blues For Janice
15.The Shadow Of A Fool
 
Diszkográfia:
Whatever Happened To Benny Santini? (1978)
Deltics (1979)
Tennis (1980)
Chris Rea (1982)
Water Sign (1983)
Wired To The Moon (1984)
Shamrock Diaries (1985)
On The Beach (1986)
Dancing With Strangers (1987)
The Road To Hell (1989)
Auberge (1991)
God’s Great Banana Skin (1992)
Espresso Logic (1993)
The Blue Café (1998)
The Road To Hell: Part 2 (1999)
King Of The Beach (2000)
Dancing Down The Stony Road / Stony Road (2002)
Blue Street (Five Guitars) (2003)
The Blue Jukebox (2004)
Blue Guitars (2005)
The Return Of The Fabulous Blue Hofner Notes (2008)
Fool If You Think It’s Over – The Definitive Greatest Hits (2008) válogatás