Főkép Eve Rigel nevét egy ideje már ismerhetik a magyar sci-fi és fantasy olvasók: publikált a Lélektánc, az Ellensúly, a Sárkányvér és a Köderdő című antológiákban, 2007-ben pedig megjelent első önálló regénye is, A Ragyogás Városa.

Az írónő tagja továbbá az Avana Egyesületnek és a Tinta-Klubnak, szerkesztője a Karcolatnak és az Új Galaxis 12. számának.
Legújabb regénye, a Gránitszív 2008-ban jelent meg, és bár önmagában is kerek egészet alkot, Eve Rigel elmondása alapján valójában csak az első része egy készülő trilógiának.
 
A regény főszereplője Ulrik von Walmount-Obernac, egy nemes úr fia, aki kemény feladatot kap apjától: míg a férfi hazájától távol csatázik, a fiú kezébe adja a palota irányítását, rá bízza a család és a nép védelmét.
Ám nem sokkal az apa távozása után félelmetes sereg indul meg a palota felé, és Ulriknak egyetlen lehetősége marad: népével együtt elmenekülni, biztonságos helyet találni.
 
A palotát sikeresen kiürítik, és egy ideig úgy is tűnik, sikerül megmenekülniük az ellenség elől, ám egy váratlan csel mindent megváltoztat, és ők egyenesen a gyilkosok hálójába szaladnak.

Ulrik elszakad népétől, később a családjától is, feltűnik a színen egy furcsa remete asszony, a fiú számára érthetetlen dolgok történnek, és mire feleszmél, már egy másik világban találja magát, egyes-egyedül, ahol csak saját képességeire számíthat – és itt kezdődik igazán a történet!
 
A cselekmény összesen húsz évet ölel fel: bemutatja, hogyan lesz Ulrikból egy számára mindaddig idegen nemzet tagja, miképp kerül be egy harcos családba, és hogyan telnek évei a szigorú hadi iskolában, mely után az Arany Gárda tagjává válhat.
Harcok, megmérettetések, szerelmek, barátságok és persze mágia kísérik útján Ulrikot, akiből a könyv végére érett férfi, félelmetes harcos válik…
 
Eve Rigel regénye kifejezetten kellemes olvasmány, bár néhol azon gondolkodtam, hogy talán már-már inkább mese, mint fantasy.
A könyvnek persze megvannak a maga gyenge pontjai, ahogy tartalmaz meglepően fajsúlyos részeket is (érdekes módon ezek leginkább a szerelemmel kapcsolatos fejezetekben lelhetőek fel).

Nekem talán csak egyetlen dolog hiányzott a Gránitszívből: egyszer sem éreztem azt, hogy most én is kardot ragadnék, és a főszereplővel együtt kaszabolnám az ellenséget.
Ezt az egy érzést (illetve az érzés hiányát) leszámítva viszont mindenképp örülök, hogy elolvastam. Kíváncsian várom a folytatás!