FőképTöbb okom is van arra, hogy egészen másként tekintsek a Perényi Miklós csellóművész és Schiff András zongoraművész alkotta kettős tavaly év végén megjelent koncert DVD-jére, mint egy átlagos hallgató/néző.

Először, mert már hosszú évek óta munkám és egyben a hobbim is a csellózás - a Szegedi Szimfonikus Zenekar muzsikusa vagyok.
Másodszor, mert - sok kollegámhoz hasonlóan - Perényi tanár urat az egyik példaképemnek tartom.
Harmadszor, mert néhány évvel ezelőtt, amikor Perényi Szegeden vendégszerepelt, tagja voltam az őt kísérő zenekarnak.

Az előbbiekből fakadóan egy kicsit bennfentesként közelítek a mostani produkcióhoz és a zene mellett nagyobb hangsúlyt kapnak az emberi érzések.

A lemeztok két DVD-t rejt: a rajtuk szereplő felvételeket azonos helyszínen (a Zeneakadémián), de három különböző időpontban rögzítették. Bár Perényi koncertjei minden esetben igazi zenei ünnepnek számítanak, a január 6-án megtartott előadásban mégis van egy kis plusz, ugyanis a csellóművész az előtte való napon ünnepelte a 60. születésnapját.
A csellistáktól szinte kötelező jelleggel elvárt dolog, hogy ha valamilyen jelentősebb eseményen lépnek fel, szerepeljen a műsorukban Bach szerzemény. Perényi is mind a három koncertjét a nagy komponista műveivel kezdte.

Bach zenéjét azért szeretem, mert fénnyel áraszt el, átragyogtat és áhítattal tölt el. Lenyűgöző, hogy Bach három gamba szonátájában az előadók nem a viola da gamba és a csembaló utánzására törekednek, hanem a saját útjukat járják: a hangszín és dinamikai lehetőségeket maximálisan kihasználva modern előadást produkálnak. Nagyon tetszett ez az új felfogás.
 
Igazán nem szeretném elvenni senkitől a felfedezés örömét, így csak szemezgetek a bőséges és sokszínű repertoárból.

Egyik kedvencem Beethoven C-dúr szonátája. A két tételes műben a lassú bevezetés és gyors főrész váltakozik. A lassú előzenék igazi fantáziák, hol líraiak, hol pedig virtuózak. A gyors főrészek jellegzetessége a pregnáns ritmika.
Az egész mű hangulatvilágát a dallamiság, ábrándozás, szenvedélyesség és kiélezett ritmika jellemezi.

A Perényi-Schiff kettős előadása vad, patetikus, lendületes, ünnepélyes és gyengéd, telve az emberi szív minden érzésével. Eddigi pályám során sokféle tolmácsolásban találkoztam ezzel a művel, de a most látott előadásban még sokadik hallgatás után sem találok hibát.
 
A másik kedvencem Debussy gordonkára írt szonátája és annak is különösen a II. tétele, amelynek szerenádmuzsikája rapszodikus indulatokat, visszafojtott és kirobbanó szenvedély hangulatát árasztja felénk.
A zeneszerző egyébként megköveteli a gordonkától, hogy más instrumentumok hangszínét és játékmódját imitálja. Ezúttal a gitár, a fuvola, a mandolin és a tamburin funkcióját tölti be.

A komponista ezen szándékának hiteles tolmácsolása - saját gyakorlatból is tudom - nagy kihívás és egyben örömteli feladat egy csellista számára. Láthatóan Perényi tanár úr is élvezte ezt a szerepet.
 
Perényi és Schiff koncertjei azért ennyire különlegesek, mert a produkcióban a kiemelkedő hangszeres tudáson túl a magyar szív is jelen van.

Az említetteken túl van még egy harmadik - nagyon nehezen definiálható - tényező is, ami legalább olyan súllyal esik a latba, mint az előzőek. Ezt a valamit talán a leghitelesebben egy felsőbb rendezőelvnek nevezhetnénk, melynek mind a két művész birtokában van. Ez tesz igazán összeszedetté és tökéletesen áramlóvá mindent, ami a kezük alól kikerül.
 
Úgy vélem, hogy a teremtő azért adta nekünk a zenét, hogy legyen ebben a kemény, vaskos anyagvilágban, ami egészen hasonlít a lélekhez.
Perényi előadása valóban a lelket veszi célba, és teszi ezt tanári játékával egy olyan hangszeren, amelyet a legbensőbb emberi érzések zenei tolmácsolására találtak ki.
 
Előadók:
Perényi Miklós - cselló
Schiff András - zongora
 
A lemezen látható / hallható szerzemények listája:
DVD1
1. Sonata for Viola da Gamba in G major BWV 1027 (J.S. Bach)
2. Sonata for Cello and Piano in B flat major, Op. 45 (F. Mendelssohn)
3. Pohádka/ A Tale (L. Janacek)
4. Sonata for Cello and Piano in A major Op. 69 (L. Beethoven)
5. Sonata for Viola da Gamba in D major BWV 1028 (J.S. Bach)
6. Sonata for Cello and Piano in G minor, Op. 65 (F. Chopin)
7. Cello Sonata (C. Debussy)
8. Sonata for Cello and Piano in A major Op. 102 No. 1 (L. Beethoven)
 
DVD2
1. Sonata for Viola da Gamba in G minor, BWV 1029 (J.S. Bach)
2. Sonata for Cello and Piano in E minor Op. 38 (J. Brahms)
3. Rhapsody No. 1 (Bartók Béla)
4. Sonata for Cello and Piano in D major Op. 102 (L. Beethoven)