FőképSokáig fel sem tűnt, mennyire jó album ez az Inflikted. Úgy voltam vele, mint az egyszeri strébergyerek szülei, amikor meglátják a tiszta ötös bizonyítványt.
Persze annak azért örültem, hogy nem nyálasodtak be, mert egy „Reunited” című óbégatós számtól biztosan kirobbant volna kicsi szívem a helyéről.

Mit kell tudni a zenekarról? Akinek nem ugrik be a névről, hogy „ezek csinálták a szípálcsört is”, azzal ezúton közölném ezt a nem elhanyagolható tényt.

Nem ma kezdték. Iggor és Max Cavalera, akik a „szípálcsört csinálták”, Mark Rizzo, aki a Soulfly-ban is játszik, valamint Joe Duplantier a basszusnál. Ahogy elnéztem a myspace oldalukat, őrá a koncerteken ne számítsunk, majd Johny Chow fogja helyettesíteni.

Ez a jó, hogy kiadtak egy teljesen vállalható albumot, csináltak egy jó bandát, és ehhez még csak időutaznia sem kellett senkinek. Sőt nemcsak vállalható, hanem egyszerűen kiadtak egy remek lemezt, ami tőlük elvárható, mástól meg zseniális lenne. Haladtak a korral, és ezek még mindig dühösek.
Nemtom` hogyan csinálják, de sikerül nekik hitelesen beleüvölteni az arcunkba, hogy „Judgement, torment, execution”, amit azért kevés embernek néznék el.

Szaladjunk gyorsan végig a számokon.

Kezdődik a lemez a nagyon gyors és címadó „Inflikted”-del, ami bátor húzás, de legalább jelzi, hogy egy teadélután háttérzenéjének azért mást válasszunk.
A „Sanctuary” sem lassabb, habár szerintem kicsit egybefolyik az első számmal. Utána jön a „Terrorize”, ami még gyorsabb, mint az előzőek, és itt már simán jön a gyomorszorító érzés, hogy igen, ez majdnem olyan.
Ha valakinek nem esett volna le, én gyakorlatilag egy új szepu albumot vártam az együttes nevétől függetlenül, akkor is, ha nem kicsi korlátoltságról teszek így tanúbizonyságot.

Utána jön az egyik személyes kedvencem, a „Black Ark”, amit egyszerűen tanítani kellene, habár nem is ez a legjobb szám szerintem.
Az „Ultra-Violent”-et azért szeretem, mert a Death Angel-nek is van egy hasonló című száma, amit szintén szeretek, és a kettőnek köze sincs egymáshoz.
Utána hatodikként jön a „Hex” - milyen frappáns -, amiről nekem mindig az jut az eszembe, hogy itt kicsit túl sok volt a kávé már bennük, mert az előzőekhez képest ez a szám is gyorsabbnak tűnik.

A „Doom Of All Fires” az album leghosszabb című száma, majd következik a szerintem legjobb szám, a „Bloodbrawl”. Ha nem tudtam volna, hogy milyen együttest hallgatok, ez az a szám, ami egy az egyben régi szepu, úgy hogy azért 2008-at írunk. Imádom, ahogy a gyomromból szól a basszus.
Azután jön a „Nevertrust”, ami inkább szövegében idézi a régi szép időket, majd a „Hearts Of Darkness” következik, ami szintén oktató.

A végén mintegy összegző „ars poetica”-ként meghallgathatjuk a „Must Kill”-t, megnyugodva abban, hogy ha ez ilyen kényszeres náluk, akkor talán nem állnak le ennyinél.

Bárkinek dicséretére válna ennyi jó szám, ráadásul simán visszahallgatható, nem egyszeri zene. Tény, hogy nem lehet kétszer megalapítani ugyanazt a műfajt, de haladni a korral és büntető zenét írni viszont lehet hosszú időn keresztül.

Az együttes tagjai:
Max Cavalera - ének, gitár
Igor Cavalera - dob
Marc Rizzo - gitár
Joe Duplantier - basszusgitár

Közreműködők:
Ritchie Cavalera - ének
Rex Brown - basszusgitár

A lemezen elhangzó számok listája:
1. Inflikted
2. Sanctuary
3. Terrorize
4. Black Ark
5. Ultra-Violent
6. Hex
7. The Doom of All Fires
8. Bloodbrawl
9. Nevertrust
10. Hearts of Darkness
11. Must Kill

Diszkográfia:
Inflikted (2008)

Kapcsolódó írás:
Sepultura: Roots
Sepultura: A-Lex