FőképNadia Birkenstock Németország nyugati részén született, méghozzá a késpengéiről híres Solingen városában. Zenei pályafutása - mondhatni hagyományos módon - zongoratanulással indult.
Azonban amikor szülei elvitték őt a híres skót hárfa kettős, a Sileas egy koncertjére, azonnal rájött, hogy mi az ő igazi hangszere, sz ősi instrumentumon mégis viszonylag későn, 16 éves korában kezdett el játszani.

Előtte az USA-ban és a szülőhazájában különböző iskolák énekszakára járt. Azután két remek tanár, az amerikai Kim Robertson és a skót Bill Taylor irányítása mellett került közelebbi barátságba a hőn áhított kelta hárfával.

Napjainkban hárfára és énekre épülő önálló műsorával számos helyen keresett vendég Európa-szerte. Épp olyan előszeretettel lép fel folkfesztiválokon, mint templomokban vagy ősi kastélyokban.
Birkenstock főként az élő produkciókra helyezi a hangsúlyt, ebből fakadóan nem igazán „árasztotta el” a piacot lemezeivel.

Bemutatkozó albuma, az Emerald Isles 2001-ben jelent meg. Ezt követte két évvel később a Wandering Between The Worlds, majd három év szünet után a Winter Tales.
Az új album, a Strange New Land az idei év októberében került a zeneboltokba. Amíg az előző lemezen kizárólag ősi dallamok szólaltak meg új hangszerelésben, addig most a 12 számos repertoárból 11 saját szerzemény, csak a „Come sit down beside me” szövege származik a régmúltból.

Az album hangzásvilágból egyértelműen kiderül, hogy Nadia a múlt hagyatékának tiszteletbetartása mellett igyekszik megfelelni a kor elvárásainak. Ennek érdekében egyrészt elektromos hárfát és ősi, rózsafából készült, 34 húros instrumentumot egyaránt használ. Másrészt az általa művelt zenei stílus poposított folknak lehet nevezni.

Amikor az ember olyan számokat hallgat, mint a „Shine”, a „Seven Years” vagy az „I lay my Heart into Your Hands”, szinte egy gombnyomásra ki tudja kapcsolni a külvilágot.

Közhelyszerű dolog, hogy a zene - legyen szó bármelyik stílusról - hat az ember kedélyállapotára. Ez a hatás két szinten jelenik meg.
Egyrészt bizonyos zenék túlfűtötté tesznek, mások pedig segítenek kiengedni az emberből a gőzt; vannak szerelmes lírák, vannak harcias zenék stb. Azonban ez még csak egy alacsonyabb (primitív) foka a zene érzelmi hatásának.

Mert ezen túlmenően létezik egy mélyebb, lényegibb hatás is. Ugyanis a jó zenében van valami felemelkedettség, valami udvariasság. Ezért aki a zenét élvezi, azt ilyenné formálja; egyfajta tartást ad, esélyt arra, hogy a primitívségtől megszabaduljon.
Az említett gondolatokat remekül megtölti tartalommal Nadia új lemeze, érdemes meghallgatni, nem egyszer hanem sokszor.

Érzelemgazdag zenei utazásra csábítanak a Strange New Land kompozíciói. Ez a műsor azoknak szól, akik tisztelik a régi klasszikus értékeket, de vágynak a ma divatos hangzásokra is.

Előadó:
Nadia Birkenstock - ének és kelta hárfa

Közreműködők:
Gabriele Steinfeld /hegedű
Elisebeth Wand - cselló
Tom McConville - hegedű
Romin Katzer -ütősök
Oliver Jochims -bodhran

A lemezen elhangzó számok listája:
1. Shine
2. Seven Years
3. My Strenght
4. Across the Noor
5. Return
6. Distant Shore
7. Travel Song
8. Come sit down beside me
9. Everywhere
10. Silence
11. I lay my Heart into Your Hands
12. Wind, Sun and Stars

Diszkográfia:
Emerald Isles (2001)
Wandering Between The Worlds (2003)
Winter Tales (2006)
Strange New Land (2008)