FőképAzt hiszem, aki egy kicsit is komolyabban gondolja, hogy a zenével - ezen belül is a rockkal - foglalkozik, az előbb vagy utóbb - sok más ember és zenekar mellett - óhatatlanul belebotlik Billy Idolba is.
Őurasága a ’80-as évek elején kezdte szóló pályafutását még Angliában. Miután közönség kedvenc lett, az Államokban folytatta pályafutását, ahol viszonylag rövid idő alatt kivívta a neki járó elismerést.

Szinte az első pillanattól kezdve tuti befutó volt a punk-new wave-rock alapokon nyugvó zenéjével, amely igazán egyedivé és eredetivé tette zenéjét. Arról nem is beszélve, hogy egy időben neki tulajdonították a „legszexibb férfiszáj” címet.
Az biztos, hogy éneklés közben a bal felső ajkát folyamatosan felhúzó énekes hamar „idol” lett a hallgatóság körében.

A zene és a száj mellett nem mehetünk el szó nélkül a külcsíny többi összetevője mellett sem: bőrgatya, csizma, diszkrét szegecselés, ujjatlan bőrkesztyű (általában csak a jobb kézfejen), chopper, világítóan szőke öt centis tüskehaj.
Mindezeknek olyan ötvözetét alkotta meg, amelyekkel magasan kitűnt a hasonló viseletben pompázók tömegéből. Sőt, ő volt az etalon, akit ezrek követtek.

Saját tapasztalásom, hogy a legtöbb ember aki, Billy Idol nevét meghallja - és cseppet sem szereti a rock zenét -, rögvest elhúzza a száját.
Pedig ha alaposabban megfigyeljük a muzsikát, azt lehet mondani, hogy csak pár kifejezetten kemény rock nótát szerzett - igaz, nagyjából ezekkel lett befutó -, a többi igenis sokkalta populárisabb, inkább a mainstream-nek szól, semmint a rockkereknek.

Hogy mindezt alá is támasszam, mindjárt itt is van a címben szereplő Idolize Yourself , amely igencsak érzékletesen mutatja be azt a zenei palettát, amelyen Billy Idol mozog.
Ráadásul két vadonatúj szerzemény is található a cd-n. A „John Wayne” lassabb, populárisabb szerzemény, míg a „New Future Weapon” keményebb, pörgősebb.

Az új szerzemények alapján kijelenthetjük, hogy Billy Idol halad a korral, és az aktuális irányvonalakból pont annyit épít bele zenéjébe, amellyel meg tudja őrizni saját, egyéni hangzásvilágát.
E mellett kellő mértékben „modernizál” is, ami által nem csak az olyan öreg rókák, mint én fogjuk meghallgatni ezt a lemezt, hanem remélhetőleg az utánunk jövő generációk is vevők lesznek rá.

A lemezen elhangzó dalok listája:
CD
1. Dancing With Myself (EP Version. 2001 Digital Remaster)
2. Hot In The City
3. White Wedding (Part 1 2001 Digital Remaster)
4. Rebel Yell (1999 Digital Remaster)
5. Eyes Without a Face (1999 Digital Remaster)
6. Flesh For Fantasy (1999 Digital Remaster)
7. Catch My Fall (2001 Digital Remaster)
8. To Be a Lover (2001 Digital Remaster)
9. Don`t Need a Gun (Single Edit, 2001 Digital Remaster)
10. Sweet Sixteen (2001 Digital Remaster)
11. Mony Mony (2001 Digital Remaster)
12. Cradle of Love (2001 Digital Remaster)
13. L.A. Woman (Single Edit, 2001 Digital Remaster)
14. Shock to the System (2001 Digital Remaster)
15. Speed (Album Version)
16. World Comin` Down
17. John Wayne
18. New Future Weapon

DVD
1. Dancing With Myself
2. Hot in the City (cenzúrázatlan verzió) - eddig kiadatlan
3. White Wedding, Part 1
4. Rebel Yell
5. Eyes Without a Face
6. Flesh for Fantasy
7. Catch My Fall
8. To Be a Lover
9. Don`t Need a Gun
10. Sweet Sixteen
11. Mony, Mony (Koncertfelvétel)
12. Cradle of Love (Extended Billy Idol Only Version) - eddig kiadatlan
13. L. A. Woman

Diszkográfia:
Don`t Stop (1981) EP
Billy Idol (1982)
Rebel Yell (1983)
Whiplash Smile (1986)
Vital Idol (1987) remixelt válogatáslemez
Idol Songs: 11 of the Best (1988) válogatáslemez
Charmed Life (1990)
Cyberpunk (1993)
Greatest Hits (2001) válogatáslemez
VH1 Storytellers: Billy Idol (2002) VH1 unplugged műsora
Essential Billy Idol (2003) az 1988-as Idol Songs: 11 of the Best újrakiadása
Devil`s Playground (2005)
Happy Holidays (2006)
The Very Best of Billy Idol: Idolize Yourself (2008)