FőképTizenhárom évvel a Queen eddigi utolsó, és tizenhéttel a ténylegesen Freddy Mercury aktív közreműködésével készült, korszakzáró stúdió nagylemez megjelenése után a zenekarnak a Bad Company egykori énekesével kiegészült fele új soralbummal jelentkezett.
Sokan gondolkodás nélkül - vagy az anyag egy-kétszeri meghallgatása után - kimondták az ítéletet: ez itt nem a Queen, hanem Brian May, Roger Taylor és Paul Rodgers projektje.

És csakugyan, az albumra felkerült számok sokban eltérnek a megszokott Queen-hangzástól. Előtérbe kerül a hagyományosabb rock ’n’ roll, a blues, a szövegek összemérhetetlenebbül társadalomtudatosabbak és -kritikusabbak a korábbiaknál (úgy is, mint: a Régieknél), és a jól ismert hangzás mögött csak itt-ott fedezhető fel May jellegzetes gitártechnikája vagy a hamisíthatatlan queenes kórusok.

No de kinek lehet joga kijelenteni, hogy egy adott csapat egyik vagy másik zenei megnyilvánulása kevésbé autentikus-e vagy sem a többihez képest?
Ki nyilatkoztathatja ki, hogy például a Deep Purple Ian Gillannel, vagy David Coverdale-lel hitelesebb (arról nem is szólva, hogy e két énekes közül egyik sem alapítóként lépett a bandába)?

Vagy, a Queennél maradva, hogy a Led Zeppelin-utánérzés Queen II-nek vagy a funkos Hot Space-nek van-e bármi keresnivalója az A Night At The Opera és a News Of The World fémjelezte, majd a Live Killersben kiteljesedő korszakot is magában foglaló diszkográfiában?

Minden együttes változik - változik a stílus, a hozzáállás, a felállás. Semmi sem marad ugyanaz, ahogy egyre gyorsabban peregnek az évek.
Miért ne változhatna hát a Queen is (akik ráadásul nem is titkolják, hogy ez már nem az a csapat, mint régen voltak, Paul Rodgers pedig csupán mintegy külsősként csatlakozott hozzájuk, és nem tagja a Queennek), és miért ne fogadhatnánk el, hogy most ilyenek.

Nekem egyáltalán nem jelentett gondot a változás, inkább örömmel vártam az új lemezt. Igaz, először kicsit engem is meglepett, amit hallottam, de igencsak hamar hozzászoktam az új hangzáshoz - ami nem is annyira különbözik a régitől; elég a „Still Burning”-re, vagy a May kánonszerű gitárjátékától izgalmas „We Believe”-re ugratnunk a cédéjátszó keresőjét -, Rodgers hangját pedig kifejezetten szerencsés választásnak érzem, hiszen így nem merülhet fel az (eleve csak rosszul elsülni képes) utánzás vádja.

És a „Call Me” úgyszintén emlékeztet a „nagy korszak” vidámabb, a rocktól és metaltól alapjaiban különböző dalaihoz, míg a „Some Things That Glitter” sokkal inkább a váltást és megnyugvást kereső The Game lassabb számainak hangulatát idézi. (Arról nem is beszélve, hogy a merengő „Through The Night” mellett az album talán legszebb dala.)

Igazi eltérés inkább a mélyen a blues-gyökerekből kihajtó „Voodoo”-hoz, vagy a megszólalásában U2/Coldplay hatást mutató „small reprise”-hoz hasonló momentumokban fedezhető fel, no de hányszor próbálkozott már a zenekar addig járatlan utakra lépve felfedezni a zenei önmegvalósítás titkos tisztásait!
És még a „C-lebrity” rock ’n’ roll extravaganzája is inkább a régi idők megkopatlan, megfrissült emlékét hívja elő, s egy pillanatra sem hat erőltetettnek vagy erőlködőnek.

Aztán ahogy egyre többször a lejátszóba kerül a lemez, annál több queenes elemet fedezhetni fel a dalokban, miközben az újdonság: az új hang, a finoman megújult hangzás szépségei is sorra a felszínre kerülnek.
Ezek után pedig nehéz lenne azt mondani, hogy bármiféle szempontból is kifogásolható lenne az új lemez mint „új lemez”.

Talán korszaknyitányt jelöl, talán csak hattyúdal, de egyértelműen sokan veszítettünk volna vele, ha nem készül el. Jómagam a folytatásért szurkolok, azért, hogy még minél több albumot készítsen el a megújult Queen, vagy - ha úgy jobban tetszik - a May-Taylor-Rodgers-projekt.

Az együttes tagjai:
Brian May - gitár, basszusgitár, vokál, ének, zongora, billentyűk
Paul Rodgers - ének, vokál, basszusgitár, zongora, gitár, billentyűk, harmonika
Roger Taylor - dob, ütőhangszerek, ének, vokál, billentyűk

A lemezen elhangzó számok listája:
1. Cosmos Rockin’
2. Time To Shine
3. Still Burnin’
4. Small
5. Warboys
6. We Believe
7. Call Me
8. Voodoo
9. Some Things That Glitter
10. C-lebrity
11. Through The Night
12. Say It’s Not True
13. Surf’s Up… School’s Out!
14. small reprise

Diszkográfia:Queen (1973)
Queen II (1974)
Sheer Heart Attack (1974)
A Night At The Opera (1975)
A Day At The Races (1976)
News Of The World (1977)
Jazz (1978)
Live Killers (1979) – koncert
The Game (1980)
Flash Gordon (1980)
Greatest Hits (1981) – válogatás
Hot Space (1982)
The Works (1984)
A Kind Of Magic (1986)
Live Magic (1986) – koncert
The Miracle (1989)
Innuendo (1991)
Greatest Hits II (1991) – válogatás
Live At Wembley ’86 (1992) – koncert
Made In Heaven (1995)
Greatest Hits III (1999)
Queen On Fire – Live At The Bowl (2004) – koncert
Return Of The Champions (2005) – koncert
Queen Rock Montreal (2007) – koncert
The Cosmos Rocks (2008)
Absolute Greatest (2009) – válogatás