FőképÚgy érzem, a cím némi magyarázatra szorul, elvégre a kiadványban szó sem esik Cook kapitány vagy Magellán utazásairól. Jelen kötetbe „csupán” a National Geographic Society hivatalos lapjában megjelent írások közül válogatott a szerkesztő, Mark Jenkins.

A tudós társaság tudvalevőleg 1888. január 27-én alakult, az első lapszám pedig kilenc hónappal később került ki a nyomdából. Ez adja ugyebár az első dátumot (egészen pontosan a legkorábbi írás 1891-ből származik), míg az aranykor végét 1957 esztendő jelentette.

Ezen időpont után már nem magányos felfedezők járják bolygónk felszínét, hanem tudóscsoportok, valamint a távolságok leküzdéséhez mind kevesebb időre van szükség, így a modern technika (no meg a globalizáció) minőségi változást eredményez a világjárásban.

Jellemző, amit az előszót jegyző Simon Winchester mesél. 1922-ben minden további nélkül egyedül élvezhette Tutenhamon sírjának hangulatát.
Amikor 2005-ben ismét felkereste a Királyok völgyét, több turistacsoportot ki kellett várnia, és amikor végül nyilvánvalóvá vált, esélye sincs a magányos bámészkodásra, egy német csoporthoz kellett csatlakoznia.
Nem beszélve arról, mennyire megváltoztatta a helybéliek életet a turisták végtelen áradata.

Az biztos, hogy a kötetben szereplő írások többségében még gondolat szinten sincsenek jelen a turisták, a szerzők többsége vagy elsőként kereste fel bolygónk valamelyik távoli zugát, de rosszabb esetben csak beszámolóját nem előzte meg még senki.
A névsor elég változatos, hiszen amerikai elnöktől (Theodore Roosevelt), a tudóson (William Beebe) át a kalandvágyó fiatalig (James C. Wilson) mindenféle írástudó megtalálható rajta.

Természetesen a hölgyek sem maradtak távol a felfedezés izgalmától, bár a korabeli társadalmi normáknak megfelelő módon a férfiaknál jóval kisebb létszámban.

Ami az egymástól eltérő indíttatás ellenére is közös ezekben a cikkekben az az, hogy átmentet képeznek a tudományos publikáció és az útleírás között.
Ennek hozadéka, hogy sehol nem szerepelnek bennük tudományos tévedések, sőt, bizonyos esetekben kimondottan informatív a szöveg (például Beebe esetében).

Veszteségként viszont hiányzik belőlük az a fajta olvasmányosság, ami mondjuk Mark Twain, Molnár Gábor vagy Alexander von Humboldt könyveiben megvolt.
Arra nem sikerült rájönnöm, ez vajon a fordítás vagy az eredeti „szárazságának” köszönhető.

Az összlétszámhoz képest nagyon kevés szerzőnek jelent meg könyve magyarul (hamarjában Byrd, Heyerdahl és Hillary jut eszembe, mint régebbi olvasmányélményekhez kapcsolódó nevek).

Aztán sajnos a terjedelmi korlát is az olvasó ellen dolgozik: az eredeti, terjedelmesebb cikkek megrövidítése időnként a szöveg lendületének töréséhez vezet, illetve gyakran (majd minden alkalommal) kíváncsi lettem volna az egész írásra.

Számomra meglepő módon a kötet a fenti nehézségek ellenére is élvezetes olvasmány, ráadásul olyan (amerikai) nézőpontból mutatja meg a korabeli világot, ami egyszerre jelent távolságtartást és elfogulatlanságot, s ily módon üdítő változatosságot jelent a gyarmatosítók beszámolóival szemben.

Zárásként még két gondolat. Kíváncsi leszek, hogy a hasonló hazai orgánum (A Földgömb, no meg a korábbi Föld és Ég vajon száz év múlva megjelentet-e majd efféle válogatást, és abba vajon miket olvashatnak kései utódaink.

Egyébként meg mindenkinek javaslom, hogy a Felfedezők aranykora után vegye kézbe a hasonló témájú magyar kiadványokat. Érdekes összevetni az eltérő látásmódokat, illetve hasonlóságokat.

Kapcsolódó írás:Amerikától Óceániáig

Ajánlott irodalom:
Messzi népek magyar kutatói I-II. (A magyar néprajz klasszikusai sorozatból)