FőképFurcsának tűnik, hogy egy amerikai zeneszerző művei többé-kevésbé nélkülözik a kontinensre olyannyira jellemző vonásokat.
Márpedig Samuel Barber muzsikájában csak nagyritkán fedezni fel a nagyvárosok nyüzsgő zaklatottságát, a kozmopolita sokszínűséget, a végtelen tájakat vagy a végletekig vitt absztrakciót.

Barber zenéje egész egyszerűen: romantikus. Ám még a késői romantikusok között is késeinek, ha nem épp megkésettnek számít, hiszen az egyetlen angolszász zeneszerző, akihez nagyságban és felfogásban hasonlíthatnám, az az Edward Elgar, akinek leghíresebb darabjai még a századfordulón készültek, s már maga is a zenei romantika lecsengő ágában alkotott.

A számtalanszor rögzített Adagio for Stringset hallgatva a nyilvánvaló Richard Strauss-i párhuzam mellett így Elgar Enigma Variations-ének „Nimrod” tétele juthat eszünkbe, mely a zeneirodalom legszépségesebben borzongató adagiói közé tartozik - Barberével együtt.

A Knoxville: Summer of 1915 viszont valamiképp Kurt Weill dalait juttatja eszembe, noha hangulata inkább nosztalgikus, mintsem fanyarul urbánus. És jóllehet Weill Die sieben Todsündenjével ellentétben nem énekes-táncos darab, kiérződik belőle egyfajta táncos lüktetés.

Még erőteljesebb ez a térbeliességet megkívánó töltődöttség Barber hegedűversenyében, melynek első két tétele szinte invitálja a modern tánc nyelvén való értelmezést.

A virtuóz harmadik tételben fedezni fel először a zeneszerző hamisítatlan amerikaiságát. No nem a túlzott könnyedségben, amit a mű eredeti megrendelője kifogásolt benne, hanem a felismerhetően amerikai melódiákban.

Ám Barber ténylegesen is komponált balett-zenét, mégpedig nem kisebb koreográfus, mint Martha Graham számára.
A Medea’s Dance of Vengeance Aaron Copland Appalachian Springjének közeli rokona - sajnos annak kivételes, fenséges szépsége nélkül, ám kidolgozottságban és ihletettségben egyértelműen vetekedve a kortárs darabbal.

Az Overture to ‘The School for Scandal’ Barber első sikere volt; meglepő módon talán ebben érződik leghatározottabban a modernizmus hatása, lendületében pedig Leonard Bernstein zenés drámáihoz hasonlítható.

Az Essay for Orchestra No. 1 szintén magán viseli még valamennyire a modernizmus jegyeit.
Sokban, mindenekelőtt textúrájában emlékeztet a híres Adagio-ra, ám sötétebb tónusú, sűrűbb szövésű darab, amely nélkülözi a másik mű csupán merengő magasztosságát és könnyedebb ünnepélyességét, és néhol wagneri mélységekbe jut.

Az American Classics sorozatban megjelent Barber-válogatás kétségtelenül reprezentatív; a zongoraversenyen kívül megtalálni rajta minden fontos rövidebb kompozíciót, és hű képet ad a zeneszerző világáról. Érdemes megismerkedni vele.

Előadók:
Barbara Hendricks - szoprán
London Symphony Orchestra
Michael Tilson Thomas - karmester
Elmar Oliveira - hegedű
Saint Louis Symphony Orchestra
Leonard Slatkin - karmester

A lemezen elhangzó művek listája:
1. Adagio for Strings
2. Knoxville: Summer of 1915
Violin Concerto
3. I. Allegro
4. II. Andante
5. III. Presto in moto perpetuo
6. Overture to ‘The School for Scandal’
7. Essay for Orchestra No. 1
8. Medea’s Dance of Vengeance

Kapcsolódó írás:American Music of the XXth Century