FőképMinden egy helyen, csak tessék-tessék. Ebben a két kötetben megtalálhatjuk mindazt, amiért Kinget szeretni lehet és érdemes.
Elsőként mindjárt itt van a szerző által annyira favorizált amerikai kisváros, lepukkant iparterülettel, külvárossal, gazdagnegyeddel, boltokkal, irodákkal – meg minden más egyébbel, ami nélkül (már) nem is tudnánk elképzelni az efféle települést.
Na meg persze az itt élő emberekkel, akik nem csupán dolgoznak és szórakoznak, hanem titkaikat is magukkal hurcolják. King szerint az ilyen helyeken mindig van takargatni való, csak idő kérdése, mikor derül fény rájuk, és persze az is kérdéses, ki fogja mindezt túlélni (elvégre King írásról van szó).

A másik ismérv, aminek segítségével már messziről felismerhető, ki ült az írógép/számítógép mögött, az a terjedelem. Nem hiszem, hogy túlságosan sokan lennének, akik a fenti témát majd 1400 oldalon fejtegetnék, aprólékosan felépítve a háttér és a szereplők kölcsönhatását. Ennek következtében embert próbáló, időigényes feladat megismerkedni a hét főhős kalandjaival.

Ezúttal is kiskorúak kerülnek az események középpontjába, ha úgy tetszik, rajtuk áll vagy bukik minden. A szerző ötleteinek eredőjeként rájuk hárul a felnőttek munkája, vagyis biztosítani a közösség jövőjét és nyugalmát.
Valamint ők heten azok a – ha úgy tetszik – „kiválasztottak”, akiket a város alatt lappangó ellenség kiszemelt magának. Mert bár igaz, hogy rajtuk kívül még számos ifjú és pár felnőtt is áldozatául esik Az-nak (ahogyan hőseink maguk között hívják ellenfelüket), valamiért Az kimondottan az ő vesztüket akarja.

Nagymértékben növeli a feszültséget Az kilétének lebegtetése, mivel így sokáig nem tudjuk, sorozatgyilkossal, pokolbéli szörnyeteggel, vagy valami még borzasztóbbal van dolgunk.

Hétpróbás mesélőként King az idővel is szabadon bánik, hol gyerekként, hol felnőttként figyelhetjük, miféle veszedelmekkel kell megbirkózniuk a heteknek, de ha úgy adódik – márpedig gyakran alakul úgy a történet –, akár száz évvel korábbi események részletes ismertetésére is sor kerül.
Mindez korántsem öncélú, hiszen ezekből az alkotóelemekből meglepően izgalmas, összeszedett, logikusan felépített jelenetekből álló, minden fontosabb kérdést megválaszoló/lezáró könyv áll össze, aminek mindenképpen ott a helye az életmű legjobb darabjai között.

Kapcsolódó írások: Ezüst pisztolygolyók (DVD)
A remény rabjai (DVD)
A halálsoron (DVD)
Lisa Rogak: Kísértetszív. Stephen King élete
 
Életrajz:
Stephen King életrajz
 
Magyar Stephen King HQ:
Magyar Stephen King HQ