FőképCsak most, miután elolvastam a regényt jöttem rá, mennyire hiányzott az ilyen nagyléptékű fantasy az életemből (de az idei évből mindenképpen).
Mert az rendben van, hogy Michael Moorcock és Anne McCaffrey időnként világmegmentős, vagy éppen elbuktató meséi élvezetesek, de számomra Feist bír valami jó értelemben vett popularitással, ami egész egyszerűen olvasmányossá teszi regényeit, és megfelel tudatalattim ösztönvilágának.

Persze nem voltunk mindig ilyen jóban (a Vérbeli herceg értelme a mai napig rejtély számomra), azonban a mostani sorozat (Sötét háború) már-már a klasszikus Résháború ciklusra emlékeztet.
Minden megvan benne, amit a magamfajta egyszerű fantasykedvelő szerethet: mágia, csetepaték és hatalmas csaták, istenek, hősök, gonosz és jó, különféle világok – egyszóval minden.

Feist egyébként nem is törekszik a műfaj megújítására vagy mélylélektan alkalmazására, beéri a mások által bevezetett elemek felhasználásával, melyekből tipikusan rá jellemző történetet hoz össze, ami annyira olvasmányos és izgalmas, hogy legszívesebben le sem tenné az ember.

Az őrült isten dühe ott folytatja, ahol a sztori korábban (Sötét birodalom) abbamaradt, s mi ismét kapkodhatjuk a fejünket, ahogy a több szálon futó cselekmény közeledik a végkifejlethez.

Miközben Midkémia és Kelewan legjobbjai a dasati hódítás megállításán ügyködnek, az ellenség háta mögött ténykedő Pug, Nakor és Pug fia, Magnus az inváziót kiváltó okot igyekeznek megszüntetni.
Feladatukat nehezíti, hogy közben még a számukra idegen, nem emberi civilizációt is meg kell érteniük – s ez bizony nem is olyan egyszerű.

Feist azonban nem elégszik meg a sokhelyszínes mesével, hanem új fenyegetést is becsempész a meglévők mellé, ami véleményem szerint már az esetleges folytatás felé mutat.

Egyelőre fogalmam sincs, mit hoz ki belőle, mivel már a jelenlegi „bonyodalom” is jóval túlmutat a hétköznapi szántóvető érdeklődési körén. Lassan megérjük, hogy kis túlzással Merlin kaliberű mágusokra lesz szükség a puszta életben maradáshoz. Ez azonban egyelőre a jövő titka.

Feist vitán felül remek befejezést írt a Sötét háború trilógiához: szálak eldolgozva, hőseink vagy halottak vagy pihennek a romokon – az élet meg megy tovább, a túlélők pedig elégedett sóhaj kíséretében teszik a könyvespolcra a kötetet.

Eddig a szerző alábbi könyveiről írtunk:
Az előzmények (Résháború sorozat):
Mágus: A tanítvány
Mágus: A mester
Ezüsttövis
Sethanon alkonya
Vérbeli herceg
A király kalóza I-II.

Résháború legendája sorozat:
Raymond E. Feist-William Forstchen: Nagyrabecsült ellenségem
Raymond E. Feist-Joel Rosenberg: Gyilkosság LaMutban
Raymond E. Feist-Steve Stirling: Sebes Jimmy

A Kígyóháború legendája sorozat kötetei:
A sötét királynő árnyéka
A kalmárfejedelem titka
A démonkirály dühe I-II.
Törött korona

Árnyak Tanácsa sorozat:
Ezüstsólyom karma
A rókakirály
A száműzött visszatér

Sötét háború sorozat:
Az Éjsólyom röpte
Sötét birodalom
Az őrült isten dühe

Démonháború sorozat:
A rettegés légiója
A sötétség kapuja

A felsorolás a sorozatok cselekményének időrendi sorrendjét tükrözi.

Kapcsolódó írás:Raymond E. Feist: Mágus - a tanítvány (képregény)

A Kiadó honlapja: Beholder Kiadó