FőképFurcsa kettősség - a doppingolást, az amatörizmus lassú megtagadását, a játékok elüzletiesedését figyelembe véve pedig többszörös megosztottság - él sokunkban, így bennem is az olimpiai játékokkal kapcsolatban.
Az olimpia a kezdetektől fogva elsősorban az egyéni teljesítmények viadala, mi mégis hajlamosak vagyunk országokban, nemzetekben gondolkodni.

Ez valahogy így is van jól, hiszen az egyének felkészülése lehetetlen lenne a nagyobb közösség anyagi és erkölcsi támogatása nélkül, épp ezért bizonyos mértékig elvárható, hogy az érmeket, helyezéseket szerző élsportolók azokat is képviseljék, akik a csúcsra vagy a csúcs közelébe juttatták őket adójuk egy csekélyke hányadával vagy szurkolásukkal.

Ezt a felemás helyzetet igyekszik némiképp kiegyensúlyozni az Alexandra Kiadó szép kiállítású kiadványa, melybe az ezer kiválasztott sportoló egytől-egyig egyéni teljesítménye alapján került be.

Sokat ront azonban a helyzeten, hogy a kötetet német eredetiből fordították, és így a német (németországi, valamint nyugat- és kelet-német) olimpikonokat mintha túlreprezentálták volna az örökös olimpiai éremtáblázaton (már megint a nemzeti összevetés) mindössze négy hellyel lemaradt - aranyérmek tekintetében pedig 385-höz képest 156-tal büszkélkedhető - magyarokkal szemben.

Szinte nincs is olyan dupla oldal, melyen ne szerepelne német sportoló, s különösen szembetűnő ez akkor, ha a németeket messze (például 311 arannyal) megelőző amerikaival vetjük össze a képekbe illesztett német zászlócskák gyakoriságát.

Emiatt fordulhatott elő, hogy a válogatásba nem került bele többek között Balczó András - aki ugyan egyéniben „mindössze” egy aranyat és egy ezüstöt mondhat magáénak, csapatban ugyanakkor további két aranyat szerzett -, vagy a két legutóbbi olimpián összesen egy aranyat és három ezüstöt összegyűjtött Kovács Ágnes.

Bekerült viszont „minden idők legnagyobbjai” közé Darnyi Tamás (úszás), Egerszegi Krisztina (úszás), Elek Ilona (tőrvívás), Fuchs Jenő (kardvívás), Gerevich Aladár (kardvívás), Gyarmati Dezső (vízilabda), Gyarmati Olga (távolugrás), Hajós Alfréd (úszás, az első magyar olimpiai aranyérem megszerzője), Halmay Zoltán (úszás), Kárpáti Rudolf (kardvívás), Keleti Ágnes (torna), Kovács Pál (kardvívás), Magyar Zoltán (torna), Martinek János (öttusa), Nagy Tímea (párbajtőr), Németh Ferenc (öttusa), Németh Imre (kalapácsvetés), Németh Miklós (gerelyhajítás), Papp László (ökölvívás), Takács Károly (gyorslövő pisztoly) és Török Ferenc (öttusa).

Szintén a szöveg fordítás-jellege és a rögzített képek okolhatók azért, hogy a sportolók egy része látszólag véletlenszerűen került az alfabetikus rendet követő felsorolásba. Pedig csupán a magyar és német átírás eltéréseiből fakad a probléma, ami kompenzálható lett volna egy kötet végi névmutatóval - ám ez számomra érthetetlen megfontolásból kimaradt.

A könyv ennek ellenére hasznos és érdekes. Minden sportolóról találhatunk benne képet és az életrajzi vagy sporttörténeti kuriózumokat kiemelő, rövid ismertetést. Sportrajongóknak kétségtelenül hatalmas élményt jelent forgatni egy efféle, gazdagon illusztrált, és az említett hiányosságok ellenére átfogónak nevezhető kiadványt.

Kapcsolódó írás:
Jörg Wimmert: Olimpiák