FőképIdeje volt Hammett leporolásának, elvégre a könyvesboltok polcain manapság már annyi másodvonalbéli szerző foglalja a helyet, hogy a korábbi klasszikusokra nem jut energia.

No nem Edgar Wallace életművére gondolok (bár A zöld íjász nem ártana), és nem is Agatha Christie vagy Sir Arthur Conan Doyle jól ismert munkásságára, hanem Raymond Chandler elődjére, a modern krimi egyik legfontosabb írójára, akinek első regénye (Véres aratás) máig követendő példa.

Szóval ideje volt Hammett leporolásának, hiszen jó tizenöt éve jelent meg utoljára regénye magyarul, ami nem csak egy nélküle felnövő olvasónemzedéket jelent, hanem nevének ismeretlenné fakulását is.

A kiadó szerkesztőinek becsületére legyen mondva, nem az egyszerűbb utat választották, ami a korábbi kiadások utánközlése lenne, hanem az életmű ez idáig magyarul nem elérhető részét, a novellákat vették előre.

Az eredetileg 1948-ban megjelent válogatáskötet csupa meglepetést tartalmaz: többségük természetesen ízig-vérig krimi, de van itt pár kakukktojás is.

Ilyen például a „A férfi, aki megölte Dan Odamst”, ami inkább tűnik kései western balladának, mintsem jellegzetes Hammett írásnak. A „Félni egy fegyvertől” meg inkább pszichológiai tanulmány.
Aztán ott vannak az átverések, ahol nem a gyilkosság elkövetése okozza a feszültséget (ha van bennük egyáltalán), hanem az alapötletek kifinomultsága.

Meg persze van még itt egy rakat, keresse meg a gyilkost eset, és ezekben már a halottakat sem kell beosztanunk, jut belőlük bőven.
A kötet záró írása „A lidérces álmok városa” leginkább a Véres aratás című regényre hajaz, de ettől függetlenül nagyon jó, és főként nagyon véres.

Ráadásul Hammett zseniális abban is, miként adjon tömör leírást szereplőiről. Egy remek példa erre:
„Nem volt magas, de egyenes tartása miatt annak látszott, még úgy is, hogy Spade száznyolcvan-valahány centi magas alakja állt előtte. Fényes, kék szeme volt, amelyet ötvenvalahány éve sem fakított ki; napbarnított arca, amelyben egy izom sem ereszkedett meg, sima, széles homloka, és vastag szálú, rövid, szinte fehér haja. Megjelenésében egyszerre volt előkelő és barátságos.
A könyv felé biccentett, amelyet Spade szorongatott. – Hogy tetszik?
Spade húzta a száját. – Azt hiszem, én ehhez tapló vagyok – mondta.”


Az utolsó mondat már Hammett baltával faragott hőseit jellemzi inkább, akik versek helyett (verseskönyvről szól a párbeszéd) inkább az élet hétköznapi ügyeivel törődnek. S mivel többnyire a társadalom árnyékos oldalán ácsorognak, több mocskot látnak, mint boldogságot.

Igaz, egy boldog családnak nincs szüksége magándetektívre.

Ellenben nekünk szükségünk van Hammettre.

A kötetben szereplő írások:
A segédgyilkos
A férfi, aki megölte Dan Odamst
Holttestek egy rakáson
A haramia asszonya
Lövések az éjszakában
Az árulás labirintusa
Őrzője vagyok én a testvéremnek
Két éles kés
Halál a Pine Streeten
A második emeleti angyal
Félni egy fegyvertől
Mike, Alec vagy Rufus
Egy óra
Ki ölte meg Bob Tealt?
A férfi, akit Spade-nek hívtak
Túl sokan éltek
Csak egyszer akaszthatják fel
A lidérces álmok városa

Kapcsolódó írás:A máltai sólyom (film)

Életrajz:Dashiell Hammett életrajz

Regényrészlet:Részlet Dashiell Hammett: A férfi, akit Spade-nek hívtak című könyvéből