FőképA borító első pislantásra A Harcosok című film eredeti moziplakátját idézte fel lelki szemeim előtt, csak ott a sötétben morcan ácsorgó ifjak baseball ütőt és más segédeszközöket is magukkal vittek esti sétájukra.
Itt meg szemlátomást azonos hullámhosszon lévő tömeg nyilvánít véleményt – kellőképpen széles táborból gyűjtve tagjait.

Sajnálatos módon a Disturbed zenéjét kevesen ismerik, és még kevesebben hallgatják rendszeresen. Ami azért szomorú, mert az 1996-ban alakult, ifjúkori tévelygések után a harmadik lemezre beérő banda 2005-ben iszonyat erős lemezt rögzített a stúdióban.

Valahol a hard rock és metal összenövésén mozgó zenéjük egyszerre aktuális és időtálló – amit az is bizonyít, hogy három évvel később még mindig öröm hallgatni, a hangzás és hangszerelés mit sem kopott, egy porszem nincs rajta.

Nekem nagyon bejön David Draiman férfiasan izmos hangja, a bársonyosnál két-három karccal durvább orgánuma egyenesen a borítón látható tömeg élére rendeltetett, irányt és értelmet ad a sokaságnak.
No meg a lemezen található tizennégy számnak (a turnékiadásra további kettő került fel), amelyek közös ismertetője az erő, a dallam, a jól megválasztott tempó, az emlékezetes gitárjáték.
Három évbe került mire összehozták a Ten Thousand Fists albumot, de megérte a várakozás.

Nem lennék igazságos, ha nem dicsérném meg Dan Donegan gitárost, aki kellő mennyiségű és minőségű riffekkel gazdagította a produkciót, no meg Mike Wengren gyomorsimogató dobolását is muszáj megemlítenem.

Az első szám azonmód letaslizza a hallgatót, mutatva, mire is számíthat, a harmadik szimplán beledöngöli, hogy ne felejtse el, mit is hallgat, az utolsó előtti kettő pedig nemes egyszerűséggel mesterfokon összegzi mindazt, ami korábban elhangzott.
Közben kikapcsolódásként megkapjuk a Genesis klasszikusát (Land of Confusion) befémezve, bekeményítve, besúlyozva.
Remélem a 2008-ra tervezett új lemez hasonlóan erőteljes produkció lesz.

Az együttes tagjai:
David Draiman - ének
Dan Donegan – gitár, elektronikus effektek
John Moyer - basszusgitár
Mike Wengren – dob

A lemezen elhangzó számok listája:
1. Ten Thousand Fists
2. Just Stop
3. Guarded
4. Deify
5. Stricken
6. I`m Alive
7. Sons of Plunder
8. Overburdened
9. Decadence
10. Forgiven
11. Land of Confusion
12. Sacred Lie
13. Pain Redefined
14. Avarice

Diszkográfia:
The Sickness (2000)
M.O.L. (Meaning Of Life) (DVD) (2002)
Believe (2002)
Ten Thousand Fists (2005)
Indestructible (2008)
Decade Of Disturbed (DVD) (2010)
Asylum (2010)