FőképA német Double Moon Records évekkel ezelőtt a fiatal jazz előadók támogatására programot indított „Next Generation” címmel. A projekt keretében lemez-megjelenési lehetőséget biztosítanak énekesek és együttesek számára.

A program immár komoly lemezsorozattá nőtte ki magát, hiszen a most bemutatásra kerülő Vitrine Vocale címet viselő album már a huszonharmadik tagja a „Next Generation” szériának.

A holland származású, de már évek óta Berlinben élő dalszerző-énekesnő, Jacobien Vlasman meghatározó szereplője a német nagyváros jazzéletének. A Der Tagesspiegel az írta róla, hogy ő a város legjobb jazzénekese.
A 2001-ben megjelent debütáló album (Infant Eyes) is ebben a városban hozott számára sikert (első díjat a „Jazz&Blues Award Berlin 2001”-en).

Az új albumon kilenc dal kapott helyet. Három újrahangszerelt és újraértelmezett örökzöld kivételével valamennyi szám Vlasman saját szerzeménye.

Az album azzal a „The Girl From Ipanema”-val indul, amelyet napjainkig előadók tucatjai dolgoztak már fel.
A Vlasman-féle új olvasat azonban teljes mértékben eltér a megszokottaktól. Ő ugyanis ízeire szedi az eredeti pop számot, és egy olyan jazz verziót épít fel belőle, ami már csak nyomokban őrzi az alapmű jellegzetes momentumait.

A folytatás igen változatos. Hallhatunk például jazzesített Chopint („Chopinesque”) és lírai balladát is („Ballade For A Young Dead Man”).
Ez utóbbi nagyszerű példa arra, hogy Vlasman milyen jól tud játszani a saját hangjával. A balladát olyan stílusban énekli el, hogy a hallgató egy pillanatra elbizonytalanodik, vajon őt, vagy Björköt hallja-e.
A repertoár egy Prince-klasszikussal, az „Under The Cherry Moon”-nal zárul, s mondanom sem kell, ez a szám sem csak egyszerű ráncfelvarráson esett át.

Jacobien Vlasman Quintettjével valami különlegeset akart alkotni ezzel a lemezzel, és ez teljes egészében sikerült is neki.
Az énekesnő és muzsikusai között az összhang nélkülöz mindenféle mesterkéltséget, valódi csapatként működnek együtt a lenyűgöző instrumentális hangzás szövetének megalkotásában.

Az együttes tagjai:
Jacobien Vlasman - ének
Jan von Klewitz - szaxofon
Kai Brückner - gitár
Johannes Gunkel - nagybőgő
Rainer Winch - dob

A lemezen elhangzó számok listája:
1. The Girl From Ipanema
2. Who Are We To Judge
3. …und taglich grüst das murmeltier
4. I Stepped Into Your Dream
5. Ain’t no Sunshine
6. Free Fall
7. Chopinesque
8. Ballade For A Young Dead Man
9. Under The Cherry Moon

Diszkográfia:
Infant Eyes (2001)
Vitrine Vocale (2008)