A XX. század magyar beszédei
Írta: Mezei Attila | 2008. 03. 31.
Amikor egy esztendővel ezelőtt A XX. század nagy beszédeit olvastam, egyértelmű volt számomra, hogy csak akkor kaphatok teljesebb képet a témáról, ha egy Magyarországot ilyen nagyítón keresztül bemutató kötet is napvilágot lát.
Nagy örömömre meg is jelent a mű, amely – akár csak „testvére” – párját ritkító; nem szokás a beszédek ilyen tematika szerinti csokorba szedése.
Természetesen a könyv nagyrészt a politikai beszédekre épül; az országgyűlésben, nemzetgyűlésben elhangzott szónoklatok alkotják a gerincét.
Az igazat megvallva elég kemény és nehéz olvasmánynak bizonyult a kötet. Egyrészről sokkalta jobban oda kell figyelni arra, hogy mit is olvasunk, mert ha gondolataink elkalandoznak a sorok közt, menthetetlenül el is veszünk bennük.
Másrészt meglehetősen apró betűkkel szedték a könyvet, ami további „nehezítésnek” is felfogható. Mindezekből kifolyólag határozottan üdítőleg, frissítőleg hat minden, nem politikai témakörbe tartozó szónoklat.
A fenti nehézségek ellenére azért duráljuk csak neki magunkat és rágjuk végig a kötetet. Egyrészről borzasztóan sok plusz vagy talán gyökeresen új információhoz juthatunk saját történelmünkkel kapcsolatosan, másrészről megismerhetünk olyan embereket, akikről eddig nem, vagy csak igen keveset tudunk.
(Hogy csak egy példát említsek, Bajcsy-Zsilinszky Endréről valószínűleg kevesen tudják, hogy a Gömbös Gyuláról elhíresült MOVE – Magyar Országos Véderő Egylet egyik alapító tagja volt.)
Ha netán valaki úgy gondolná, hogy az I. világháborút megelőző vagy a Tanácsköztársaságot követő időszakban a magyar politikai élet bármilyen nézőpontból szemlélve nagyban különbözött a mostanitól, ki kell ábrándítanom: akkor sem volt tisztább, tisztességesebb, békésebb vagy kevésbé széthúzó a magyar politika, mint a ma.
Viszont van valami, ami majdnem minden „megszólalóra” igaz: a nagynevű görög és római elődöktől – Cicero, Démoszthenész, Cato, Platón, Catulus, Arisztotelész – az alapokat gondosan elsajátították, és nagyszerűen alkalmazták. Minden tekintetben.
Kapcsolódó írás:A XX. század nagy beszédei
Nagy örömömre meg is jelent a mű, amely – akár csak „testvére” – párját ritkító; nem szokás a beszédek ilyen tematika szerinti csokorba szedése.
Természetesen a könyv nagyrészt a politikai beszédekre épül; az országgyűlésben, nemzetgyűlésben elhangzott szónoklatok alkotják a gerincét.
Az igazat megvallva elég kemény és nehéz olvasmánynak bizonyult a kötet. Egyrészről sokkalta jobban oda kell figyelni arra, hogy mit is olvasunk, mert ha gondolataink elkalandoznak a sorok közt, menthetetlenül el is veszünk bennük.
Másrészt meglehetősen apró betűkkel szedték a könyvet, ami további „nehezítésnek” is felfogható. Mindezekből kifolyólag határozottan üdítőleg, frissítőleg hat minden, nem politikai témakörbe tartozó szónoklat.
A fenti nehézségek ellenére azért duráljuk csak neki magunkat és rágjuk végig a kötetet. Egyrészről borzasztóan sok plusz vagy talán gyökeresen új információhoz juthatunk saját történelmünkkel kapcsolatosan, másrészről megismerhetünk olyan embereket, akikről eddig nem, vagy csak igen keveset tudunk.
(Hogy csak egy példát említsek, Bajcsy-Zsilinszky Endréről valószínűleg kevesen tudják, hogy a Gömbös Gyuláról elhíresült MOVE – Magyar Országos Véderő Egylet egyik alapító tagja volt.)
Ha netán valaki úgy gondolná, hogy az I. világháborút megelőző vagy a Tanácsköztársaságot követő időszakban a magyar politikai élet bármilyen nézőpontból szemlélve nagyban különbözött a mostanitól, ki kell ábrándítanom: akkor sem volt tisztább, tisztességesebb, békésebb vagy kevésbé széthúzó a magyar politika, mint a ma.
Viszont van valami, ami majdnem minden „megszólalóra” igaz: a nagynevű görög és római elődöktől – Cicero, Démoszthenész, Cato, Platón, Catulus, Arisztotelész – az alapokat gondosan elsajátították, és nagyszerűen alkalmazták. Minden tekintetben.
Kapcsolódó írás:A XX. század nagy beszédei