FőképA művészet világa régtől fogva a zajos, vagy épp csendesebb forradalmak állandó terepe. Míg a tizenkilencedik század és a huszadik eleje a határok szétfeszítésének korszaka volt, addig a múlt század fennmaradó évtizedeiben a stílus- és műfaji határok összemosása ment végbe. Ráadásul a valóság és fikció tudatos és izgalmas keverésével egyetemben.

A modern művészi forradalmak egyik éllovasa az amerikai szuperhős-képregény megújítójaként is tisztelt Frank Miller, akinek nevéhez nem kisebb alkotások fűződnek, mint az eredetileg francia film noir sötét hangulatát árasztó Daredevil - Fenegyerek, a Batman: Az első év, valamint a mind képregényként, mind filmként kultikus státusúvá lett Sin City.

Az X-men tagjai közül talán legkegyetlenebb Rozsomák önálló történetében ugyancsak az erősen gótikus hangulatú sötét krimik elemei ismerhetők fel. A zárt terek, az éjszakai jelenetek dominanciája eleve erre utal, a maffiához hasonló japán Kéz bűnszervezet megjelenése pedig csak erősíti ezt az érzetet.

Ám a japán környezet, a nindzsákra és szamurájokra emlékeztető harcosok a rajzoló egy másik vonzalmát is behozzák a képbe. Millert ugyanis kezdettől fogva érdekelte a mangák sajátos vizuális nyelve és cselekményszövési technikája.
Így, noha az eredetileg 1982-ben megjelent mini-sorozat elsősorban a szintén a nyolcvanas évekre datálható Daredevil jegyeit viseli magán, az Adósság és becsület Miller művészi fejlődésének egy új szakaszát, annak kezdetét jelöli ki.

Chris Claremont története szinte már csak hab a tortán. A cselekmény pontosan azzal a fogással hat ránk, amit egykor Agatha Christie terjesztett el, majd a James Bond-sorozat betonozott be a krimi-irodalomba.
Az események sora ugyanis a rengeteg, elsőre talán meghökkentő fordulat ellenére megnyugtatóan kiszámítható, s a végkifejlet sem hat meglepetésként a jellemek ismeretében.

Hiszen a lényeg a részletekben rejlik. Például abban, ahogy a kizárólag tiszta, egységes felületekből összeálló képek váltakoznak a kidolgozottabb, mondjuk úgy, képregényesebb-mangásabb kockákkal, vagy a szövegbuborékok nélküli akció-jelenetek a magyarázó részekkel és az illusztrált históriákra emlékeztető külső szöveges, régies hangulatú oldalakkal.

A végén pedig a gonosz mesébe illően elnyeri méltó büntetését, mindössze abban nem lehetünk teljesen biztosak, hogy valójában ki áll a jó oldalon. Egy brutális gyilkológéppel ugyebár mégsem azonosulhatunk. Vagy mégis?

Kapcsolódó írások:Nihei Cutomu: Rozsomák - Snikt!
Chris Claremont, Frank Miller: Rozsomák - Adósság és becsület
Grant Morrison, Frank Quitely, Ethan VanScriver: Új X-Men - E, mint eltörölni
Brian Michael Bendis, David Finch: Új Világ X-Men: Új mutánsok