FőképKétségtelen, hogy a Batman első része 1989 meglepetés produkciója volt (az összesített bevételi listákon is csak az Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag tudta megelőzni), de Tim Burton megtanulhatott volna nemet mondani, midőn a Warner elkezdte ostromolni a folytatást illetően.
Hozzá kell tennünk, húzódozott, de nem akarásnak nyögés a vége: újabb zsák pénzért Michael Keaton főszereplésével leforgatta a Batman visszatért is. Röviden összefoglalva: ekkor kezdett katasztrofális mélyrepülésébe a denevér.

Hiába volt utánozhatatlanul ötletes és sűrű hangulatú az előd: a legújabb kori stúdiógyakorlat előtt behódoló rendező képtelen felnőni korábbi önmagához.
Ez nem feltétlenül képességei megfogyatkozását jelenti, inkább a mozi elkészítésének kedvezőtlen viszonyait tükrözi. Sebtében összetákolt, botladozó vonalvezetésű, összhatását tekintve pedig jellegtelen habarccsal találkozhatunk, amelyet unos-untalan átfon Burton infantilis, komolytalan koncepciója.

A Jokerrel való leszámolást követően kár volt ilyen kíméletlenül kiherélni az éjszakai igazságosztó (Keaton) kalandjait.
Ezúttal Batman a szörnyszülött Pingvinemberrel (Danny DeVito) kerül szembe, aki több évtizednyi keserű raboskodás után úgy dönt, hogy felvonszolja potrohos testét a városi csatornahálózat kevésbé lakájos üregeiből a felszínre.
Egyúttal nyomban politikusi babérokra is tör a rideg nagyvállalkozóval, Max Shreckkel (Christopher Walken) összefogva.

És ha mindez nem lenne elég, egyszerre háromszemélyessé terebélyesedik a gotham-i állatkert: megszületik a kíméletlen Macskanő (Michelle Pfeiffer), aki szétszórt titkárnőből válik veszedelmes bestiává.

Ígéretes expozícióval van dolgunk, hiszen a Pingvin születése kellően abszurd, és engedelmesen illeszkedik Burton fantazmagóriájának stilisztikájához, sőt, még Keaton első megjelenése is hatásos: ahogy szikár kastélyának dolgozószobájában tűnődve várja, hogy feltűnjön a denevérjel…

Azonban a szelíden kecsegtető intonációt dilettáns cselekményszövés, ostoba karakterisztika, idétlen akciójelenetek szadistán vegytiszta hullámvasútja követi. Burton nyeglén félredobja a törülközőt; olyan ez, mint amikor valaki megálljt int a mélyhegedűnek, és vadállati rock-metal koncert vezényletébe kezd.

Különösebben nem kell szólnunk a történetről: e három szerencsétlen sorsú szörnyszülött nyüstöli egymást bő két órán keresztül, hogy aztán az utolsó felvonással fájó sablonok kíséretében búcsút inthessünk az egész blődlinek.

A rendező megmutatta: nincs itt semmiféle szatirikus humor, és fantáziadús szereplőállomány. A dramaturgia bántóan primitív mellékindákon időzik (a Pingvin választási kampánya, illetve Bruce és Selina felszínes kapcsolata), ahelyett, hogy a karakterek egymással való érintkezésére összpontosítana.
Nincs közvetlen konfrontáció Batman és Pingvin, illetve Batman és Schreck között: összevissza rohangáló, egymással néha vagdalkozó karakterek sűrítménye a film, akik közül ketten végül ostoba halált halnak. És még nem is szóltunk az esetlenül megírt dialógusokról…

Az infantilis kisszerűség nemcsak a történetre, a karakterek elaprózott, filléres lelkére értendő, hanem a kosztümökre és a díszletekre is: kicicomázott vásári mutatványosok, kanálisban dagonyázó csövesek, rakétákkal masírozó bohócok alkotják a Pingvinember rikítóan giccses gárdáját, és a Gotham komor valóságához, sötét árnyalataihoz nem illő megjelenésükkel idézőjelbe is teszik ezt a szerencsétlen sorsú epizódot.

A Batman visszatér egyetlen ütőkártyája, hogy emellett mégis hangulatos, jellegzetes képi világú és markáns zenéjű film maradt.

Keaton néha vért izzad, hogyan erőszakolja a drámát a történetbe (kínosan rosszul megy neki), DeVito Pingvinje és Christopher Walken Max Schreckje ellenben szerez néhány rövid, de emlékezetes pillanatot, ha már Michelle Pfeiffer is csak középszerű alakításra képes ebben a zagyva, ötlettelen akciófilmben.
Joker minden bizonnyal keményen büntetné ezt a stílustalanságot.

A magyar DVD-kiadás technikai adatai:
Hang: magyar (DD 5.1), angol (DD 5.1), cseh (Surround)
Kép: 1,85:1 (16:9)
Felirat: magyar, angol, cseh

Extrák:
Interaktív menük
Jelenetek közvetlen eléréssel
Rendezői (audio)kommentár
Interjúk az alkotókkal és szereplőkkel - A Denevér, a Macska és a Pingvin - A szereplők és a stáb tagjai megemlékeznek e lenyűgöző folytatás
Kisfilm - A Denevér árnyékában: A Sötét Lovag a nagyvásznon 4. rész : Az éjszaka sötét oldala.
Dokumentumfilm - Batmanen túl: dokumentumfilm-gyűjtemény
Videoklip(ek) - Siouxsie and The Banshees - Face to Face
Egyéb - A hősök és A gonosztevők aktái
Egyéb - Batman: A teljes Robin jelenet sztoribordja
Egyéb - Új digitális transzfer és újrakevert 5.1-es hang
Előzetesek