Főkép

Mint minden műfaji irányzatnak, úgy a modern szuperhős-történeteknek is viszonylag pontosan meghatározható a kezdete. Az elkötelezett rajongók tömege, akiknek szívét a sárga köralapra festett denevérjel, a komor levegőt árasztó gótikus tornyok, a jellegzetes hangulat máig megdobogtatja, tudják, hogy a mai képregény-adaptációk mind Batman köpönyegéből bújtak elő. Bár a denevérszárnyakon repkedő szuperhős történetét már fél évszázaddal előtte útjára indította Bob Kane rajzoló, első, igazán emlékezetes filmes jelenésére egészen 1989-ig kellett várni. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Kane, Michael Uslan újságíró-történész és Tim Burton rendező már a hetvenes évek végén gondjaikba vették az esetleges szélesvásznú mozifilm koncepcióját, de ahogy ez Hollywoodban lenni szokott, az álmok nem varázsütésre válnak valóra.

Az álomgyári stúdiórendszer visszásságainak rögös erdejében bolyongani azonban most felesleges volna, akárcsak a hős ontológiájával mélyebben foglalkozni. Tudjuk, hogy 1939-ben bukkant fel először a D.C. Comics oldalain, és a kiadványt egyedi látványvilága, valamint történetvezetése a hasonszőrű detektívlapok mocsaras állóvizéből hamar a képregénypiac sztratoszférájába röpítették. Burton nevétől ekkor még nem visszhangzott Hollywood. A Pee Wee nagy kalandja (1985) és a Beetlejuice – Kísértethistória (1988) rendezője közepesen (el)ismert mesterembere volt szakmájának. Ma persze már mindenki a filmtörténet egyik legstílusosabb csalóját tiszteli az Ollókezű Edward, az Ed Wood és a Nagy Hal alkotójában, de ahhoz, hogy megkülönböztetett ülőhely illesse meg a fantáziadús filmzsenik csillogó páholyában, a Batman mérföldkőnek számító anyagi és erkölcsi sikere kellett. S persze mindenekelőtt egy klasszikus, de invenciózus történet, amelyhez a táptalajt Frank Miller Az első év című képregénykötete szolgáltatta. A híres rajzoló ebben a kétrészes művében az éjjeli lovag első szárnypróbálgatásairól mesél. Ennek megfelelően Burton filmverziójában is a kezdetek kerülnek terítékre.

Batman (Michael Keaton), Gotham City különös védelmezője remekül egészíti ki a korrupt és sokszor tehetetlen rendőrséget a város kis- és nagystílű maffiokráciájával szemben. A hős, akiről máris urbánus legendák keltek szárnyra, napközben multimilliomos üzletember: ő Bruce Wayne, a nagymenő vállalattulajdonos, akit gyermekkori traumája (ti. szülei brutális meggyilkolása) fordított a bűnözők hemzsegő csapata ellen. A nagyváros félelmetes kohójában egy napon örökké mosolygó, mészfehér arcú pszichopata (Jack Nicholson) születik meg, aki Jokernek nevezi magát, és uralma alá hajtja a város alvilágát. Nem kell sok idő, és a két éjszakai lény felveszi egymással a harcot – hadviselésük azért is indokolt, mert épp Joker volt az, aki Bruce Wayne életét végérvényesen megpecsételte ifjúkori gyilkosságával, s mert pechjükre mindketten ugyanabba a nőbe (Kim Basinger) szeretnek bele…

Amint láthatjuk, Millerhez hasonlóan Burton sem a konvencionális történetmesélés mellett tette le a garast, hanem saját munkastílusához idomította a közismert legendát. A képregény gótikus hangulatát, sötét bűnözőit és végtelen éjszakáját mindenki ismeri, a rendező azonban – aki már ekkor is híres volt egyedi megközelítésmódjáról – nem elégedett meg az eredeti atmoszféra szolgai visszaadásával, s ennek érdekében mind a sztorit, mind a karaktereket revideálnia kellett. Nem lehetett korlát az esemény- és szöveghűség sem; ezért a moziváltozatban pl. nem egy kisstílű zsebtolvaj, hanem Jack Napier öli meg Bruce szüleit, de a kisebb módosításokat még napestig sorolhatnánk. Mindezek azonban irreleváns részletjavítások ahhoz képest, amit Burton az egyébiránt is nyomasztó hangulattal művelt.

Míg a képregény-füzetek mikrokozmosza inkább nevezhető fenyegetőnek, kilátástalannak, addig Burton környezetrajza egyértelműen szürreális. A külső helyszínek esetében egyértelműen a monumentális, életidegen díszletek, a sötét tónusú fényképezés, a „szép embertelenség” művészi nívójú felvételei dominálnak; a járdaszegélyre gurított konzervdoboztól a dermedt kőszobrokig minden lidércnyomásszerűen rideg. Még a nappali belváros túlzsúfolt főutcáin, nyüzsgő terein is hasonló térhatások figyelhetők meg, köszönhetően a szívesen használt nagytotáloknak, és annak, hogy Gotham felett sosem napfényes az ég. Mintha a polgárok lelkének egyszerű tükörképei lennének a kolosszális építmények. Burton figurái ugyanúgy részei ennek az elvont fikciónak, mint a szürreális makettek: kevés beszédű, sima modorú gengszterek, korrupt szürke eminenciások, tehetetlen politikusok olvasztótégelye ez a neurotikus bűnhajhászásban tocsogó metropolisz.

Mindezt koherens egésszé teszi Danny Elfman zenei virtuozitása. A kiváló zeneszerző lendületesen komor dallamait azóta ezrek kántálják, és még az 1992-es Batman – The Animated Movie című hihetetlen visszhangot kiváltott rajzfilmsorozat főcímdalát is Elfman szerzeményei inspirálták. Igazi, aranyat érő mozibravúr ez már csak a két főhős nexusának viszonylatában is. Merthogy az alapkoncepció nem sejtet többet egy átlagnál valamivel izgalmasabb bosszútörténetnél, ám Burton a hagyományos revansfilmek „vadhajtásaként” briliáns arányérzékkel csavarint a helyzeten: denevérjelmezben repkedő főhőse sem kevésbé neurotikus és fogyatékos alak, mint az ördögi Joker. Kettejük pszichológiai párbaja így válik igazán izgalmassá: két végletet testesítenek meg, ám valójában csupán érzelmi reflexióik különböztetik meg őket egymástól. Ahogy Burton további filmjeiben sem találkozhatunk vegytisztán jóságos karakterekkel – Ollókezű Edwardot leszámítva -, úgy a Batman-univerzumban sem makulátlan a főszereplő. Joker és ő szinte egyívású „torzszülöttek”, és ezt a benyomásunkat csak erősíti utolsó, káprázatos találkozásuk is.

A mellékkarakterek kevésbé kontúrosak, de Burton szokás szerint rájuk is kellő figyelmet fordít: Vicky Vale újságírónő a vágy tárgyaként eléggé papírmasé figura, de a nagyszájúskodó Knox, a korrupt Eckhardt nyomozó, a velejéig romlott Grissom maffiafőnök, a bölcs Alfred, és a többiek üde színfoltként népesítik be ezt a betegesen szürreális víziót. S akkor még nem is beszéltünk az olyan apró örömökről, mint Jack Nicholson remek alakítása, vagy ami még emberfelettibb teljesítmény: a magyar szinkronban Sinkó László sipítozó-zengő hangja. Michael Keaton – a negatív kicsengésű kritikákkal ellentétben – dicséretesen játssza el a szórakozott milliomost, Kim Basinger és Robert Wuhl pedig némi humorral teszik felejthetetlenné zsurnaliszta karaktereiket, míg Michael Gough tökéletes az angol komornyik, Alfred szerepében.

A magyar DVD-kiadás technikai adatai:
Hang: magyar (Mono), angol (DD 2.0)
Kép: 2,35:1 (16:9)
Felirat: magyar, angol

Extrák:
Interaktív menük
Jelenetek közvetlen eléréssel
Rendezői (audio)kommentár
Interjú - Bob Kane-nel a forgatáson
Kisfilm - A Sötét Lovag legendája: Batman története
Kisfilm - A Batman képregény történelme, fejlődése és újraértelmezései az elmúlt 70 évben.
Kisfilm - A Denevér árnyékában: A sötét lovag a nagyvásznon 1-3. rész
Dokumentumfilm - Batmanen túl: dokumentumfilm-gyűjtemény
Werkfilm - Gotham látképe: a Batman látványterve
Werkfilm - A Batmobil felépítése
Werkfilm - Azok a csodálatos játékok: Batman felszerelése és fegyverarzenálja
Werkfilm - Batman ruhájának megtervezése
Kisfilm - Jack-től Jokerig
Kisfilm - Éjjeli nyitány: a Batman zenéje
Videoklip(ek) - Prince videoklipek
Egyéb - A hősök és A gonosztevők aktái
Egyéb - Batman: A teljes Robin jelenet sztoribordja
Egyéb - Új digitális transzfer és újrakevert 5.1-es hang
Előzetesek