Főkép

Életem első Therion koncertje minden várakozásomat felülmúlta. A zenekar munkásságát és tökéletességre való törekvését ismerve számítottam rá, hogy grandiózus esemény lesz, de azért nem gondoltam volna, hogy ennyire sokkolni fognak.

A Cristopher Johnsson által megálmodott fenevad idén 20 éve született meg és míg annak idején ez a megnevezés illett is rá, mára már egy komoly intézménnyé, stílusteremtővé vált.
A banda úgy döntött, hogy a jubileumot egy koncertsorozattal ünnepli és a budapesti állomás részesült abban a megtiszteltetésben, hogy a közel 3 órás programot rögzítsék is egy koncert DVD kiadásának céljából.
Ennek megfelelően nyilván nekik is tökéletes produkciót és látványt kellett nyújtaniuk, amit maximálisan teljesítettek is.

A közönséget egy általam előzőleg nem ismert német, néhol gótikusnak ható, de olykor szinte thrashes elemekkel játszó együttes, a The Vision Bleak melegítette be. A műsor elejét sajnos nem sikerült elcsípnem, de az utolsó néhány dal teljesen meggyőző volt, azt hiszem kellőképp megalapozták a hangulatot a gigantikus koncert előtt.

Rövid pakolás és hangszerelés után eljött végre a pillanat, amikor a kis társaság betöltötte a templombelsőre emlékeztető színpadot és a „Rise of Sodom and Gomorrah”-val azonnal belekezdtek a showba.
Maga a dal és a rendkívüli látvány azonnal elvarázsolt. A színpadon a hangszereseken túl megjelent a háttérben két gótikus figura énekes, valamint egy csodaszép operaénekes hölgy, két szélen egy-egy félig emberi istenség, valamint középen egy erotikus táncot lejtő, Arien nevű táncos.
A megjelenés nagyon passzolt a zenéhez, ami épp annyira sötét, emelkedett és varázslatos volt, mint kellett, és mindezt még a bombasztikus megszólalás is tetézte.

A hangulatot aztán a későbbiekben is sikerült szinten tartaniuk, sőt, fokozniuk a legnagyobb Therion szerzeményekkel és vendégénekesekkel.
Így például óriási volt az ex-Candlemass torokkal előadott „Kali Yuga” trilógia (az eredetileg kétrészes dalt egy új, soha nem hallott bővítménnyel toldották meg) és kellemes pihentetés volt az akusztikus, együtténeklős „Lemuria” is, ahol meg a korábbi csapattag, a lengyel származású és különleges orgánumú Pjotr Wawrzeniuk is csatlakozott.

De a jelenlegi (nagyon erős) felállás is kitett magáért: mindenki a maximumot nyújtotta és teljes összhang volt közöttük. A Niemann testvérek nagyon korrektül pengettek minden egyes dalban, akárcsak Cristopher, aki emellett szorgalmasan lóbálta a haját is.
Az énekesek is nagyszerűek voltak: a meseszép énekesnő már csupán megjelenésével lenyűgöző volt, emellett azonban még hibátlanul el is énekelt minden dalt, csakúgy, mint a másik két gót rockernek öltözött dalnok, akik közül a különösen extrém küllemű és showmannek is tökéletes Snowy Shaw vállalta a teljes koncert levezénylését.

De mókás volt a billentyűk mögött vadul vigyorgó és az Addams Familyből előlépett Fester bácsi klón is, aki szintén remekül hozta billentyűtémákat és még a maga mögé állított hatalmas orgonát is jól kezelte.
A már szinte töményen adagolt epikus előadástól már én magam is kezdtem lefáradni, amikor is bejelentették, hogy rövid szünet következik, de utána ahogy azt ígérték, eljátsszák a teljes Theli albumot. És úgy is lett.

Ez még nagyobb gyönyörűség volt számomra, hiszen a Vovin mellett ez a legkedvesebb Therion lemezem, és nem mellesleg a csapat munkásságában is kiemelkedő helye van: azon túl, hogy ez diszkográfiájuk csúcspontja, ez egy örök stílusteremtő és korszakalkotó lemez, aminek élő (és ilyen színvonalú) bemutatására talán nem is volt - és biztosan nem is lesz többé – példa.

Az olyan opuszok megszólalása, mint a „To Mega Therion”, a „Nightside of Eden”, vagy az „Invocation of Namaah” élőben – és a látvánnyal kiegészülve – még hatásosabbak, még monumentálisabbak voltak, mint ahogy azt bármelyik Therion rajongó elképzelné.
És akkor még nem említettem, hogy a Thelin eredetileg is daloló Pjotr is újra elénekelte saját részeit, vagy a drámai „The Siren of the Woods”-ot, amit a két énekes szinte színdarabba illő előadással prezentált. Egyszerűen profi és tökéletes volt az egész.

A Theli bemutatásával azonban még mindig nem ért véget a műsor, mivel a ráadásban még előkerült az „Adulruna Rediviva” és egy, a „Messiással” közösen előadott Mercyful Fate klasszikus, a „Black Funeral”, valamint az elmaradhatatlan „Summernight City” is.

Hiba volna feltételeznie bárkinek is, aki nem volt jelen, hogy el tudja képzelni, milyen is lehetett a koncert és részemről is hiba volt, hogy azt hittem, szavakkal le tudom írni majd ezt a csodát. Alig várom, hogy a DVD-vel majd újraélhessem minden pillanatát!