FőképEljött az igazság pillanata. A Nightwish egykori énekese a tavalyi karácsonyi album után végre valódi szólóalbummal bizonyíthatja, hogy egyedül is képes arra, ami korábban csak Tuomassal együtt ment neki.
Mégsem hasonlítok, mert nem hasonlíthatok. Az, ami volt, és az a két előadó, amivé a különvált ex-partnerek lettek, teljesen eltávolodtak egymástól - tulajdonképp külön síkon mozognak.

És nem csupán azért, mert a gyors, neoklasszikus futamokkal teli gitárjátékot koszosabb hangzás, a nagyzenekart utánzó szintetizátorokat egyszerűbb zongora váltotta fel, hanem mert a sokkalta poposabb, musicaleken nevelkedett hangú Anette Olzont egyszerűen nem lehet összevetni a klasszikus képzettségű Tarja Turunennel.
Aki nem mellékesen szólóban teljesedett ki igazán, a mostani énje az, akinek valójában lennie kell.

Ha mindenképp párhuzamokat akarnék keresni, azt mondhatnám, hogy míg a Nightwish a korai, európaiasan gótikus Within Temptation nyomdokain halad, addig Tarja - és vele együtt nyilván az őt körülvevő zenészek, dalszerzők - az amerikai, részben nu metalos ihletettségű Evanescence példáját tekinti mérvadónak.

Olyannyira, hogy Amy Lee-ékhez hasonlóan valahogy elfeledkeztek róla, hogy albumuk egyik számát, itt épp az „Ite, Missa Est”-et nem ők, hanem egy Wolfgang Amadeus Mozart nevű alak szerezte.
Ami viszont e rövidke bevezető után következik, az rögtön a korong tagadhatatlanul legjobban megírt nótája.

Az „I Walk Alone”-ban benne van minden, amiért Tarját szeretni lehet. A hömpölygő, azért kemény kíséret egy pillanatra sem nyomja el az operaénekesnőkéhez hasonló, gyönyörű hangot. Ugyanakkor valódi rock himnuszt kapunk, ami felvételről éppúgy elkápráztat, akárcsak élő előadásban.

Azonban az ezt követő dalok, az egyedüli „The Reign” kivételével nem érik el az első kislemez sláger színvonalát.
Ezzel nem azt szeretném sugallni, hogy Tarja egyetlen dallal ellőtte minden puskaporát, mindössze annyit, hogy hiába a „Sing Form Me”, ami hangulatában egyértelműen Az operaház fanomjának visszhangja, hiába az Alice Cooper-féle „Poison” feldolgozása, hiába a begyorsulás a lemez vége felé, egy tökéletesen eltalált dallammal és hangszereléssel semmi sem vetekedhet.

Egységes album születetett tehát, melyen Tarja - mondhatni - magára talált. Önmagát adja, kiadja magából mindazt, ami valószínűleg régóta lappangott benne, kifejezésre vágyott, és az eredmény kellemesen, igényesen szórakoztató.
És akit nem csábított el tőle teljesen a Nightwish új hangja, bizonnyal örömét leli az efféle zenékben. Az igazi Tarja-rajongók pedig immár osztatlanul imádhatják bálványukat, akinek az arculatváltás inkább használt, mint kárára volt.

Előadó:
Tarja Turunen - ének

Közreműködők:
Doug Wimbish - basszusgitár
Alex Schlopp - gitár
Mike Terrana - dob
Maria Ilmoniemi - billentyűs hangszerek
Max Lilja - cselló
Markus Hohti - cselló
Toni Turunen - gitár, elektroms dob, billentyűs hangszerek

A lemezen elhangzó számok listája:
1. Ite, Missa Est
2. I Walk Alone
3. Lost Northern Star
4. Seeking For The Reign
5. The Reign
6. The Escape Of the Doll
7. My Little Phoenix
8. Boy And The Ghost
9. Sing For Me
10. Oasis
11. Poison
12. Our Great Divide
13. Sunset
14. Damned And Divine
15. Die Alive
16. Minor Heaven
17. Ciarán’s Well
18. Calling Grace

Diszkográfia:
Hankäys Ikuisuudesta (2006)
My Winter Storm (2007)