FőképMivel Varga Bálint erőst dicsérte Donald Byrd (eredetileg Donaldson Toussaint L’Ouverture II néven született 1932. december 9-én) életművét, amikor kedvezményes áron megláttam egy bolt jazzrészlegében ezt a cédét, nem haboztam.
Még aznap este meg is hallgattam – és bár egészen mást kaptam, mint vártam, Byrd nem okozott csalódást.

Az első pár taktus után ugyanis úgy éreztem, mintha egy ismeretlen, véletlenségből a mozikba nem került, a hetvenes években készült amerikai film zenéjét hallanám (ennek a kategóriának egyébként önálló neve van angolszászéknál: blaxploitation, és példaként a Shaft mozikat említeném). Isaac Hayes és Sly Stone játszott efféle muzsikát.

A jazztól való távolodásban nagy szerepe van Larry Mizell producernek, aki már az előző, Black Byrd névre elkeresztelt album létrejöttekor is errefelé terelte Byrd játékát. Ezúttal is minden számot ő írt (az utolsót CSAK felesben), ráadásul a Street Lady koncept albumnak számít, mivel összefüggő történetre épül.

Mizell ténykedése eredményeként meghatározó szerephez jut a szintetizátor, az elektromos gitár(ok), no meg a soulos ének. Mindehhez jóféle funky ritmus adódik, amitől az albumnak olyan húzása van, ami megmozgatja a hallgatót, és a mai napig fényesen csillog. És akkor még nem szóltam a mindenütt jelenlévő fuvoláról.

Amiért mégsem Mizell neve alatt fut az album, az nem más, mint Donald Byrd játéka. Itt sem tud hibázni, még ha időnként játéka alázatosan belesimul is az összképbe, azért többnyire markánsan jelzi, tulajdonosa nem ma kezdte a trombitálást. Ez szerintem leginkább a „Witch Hunt”, „Street Lady”, „Sister Love” hármasban hallatszik.

Mindezek után azt kell mondjam, ez nem jazz. De nem is soul, funky vagy rhythm and blues. Inkább valahol ezek között, de semmiképpen sem jazz.
Úgy vélem, Byrd itt tovább csiszolta az előző album úttörőnek számító hangzását, és Larry Mizell producerrel máig etalonnak számító muzsikát rögzítettek.
Bár az album nem volt akkora üzleti siker, mint az előző Black Bird, azért még így is a kiadó egyik legkelendőbb kiadványa lett.

Közreműködők:
Donald Byrd – trombita, ének, kürt
Roger Glenn – fuvola
David T. Walker – gitár
Jerry Peters – zongora
Fonce Mizell – trombita, ének
Freddie Perren – szintetizátor, ének
Chuck Rainey - basszusgitár
Harvey Mason – dob
Stephanie Spruill – ütősök
King Erricson - konga
Larry Mizell – ének

A lemezen elhangzó számok listája:
1. Lansana`s Priestess
2. Miss Kane
3. Sister Love
4. Street Lady
5. Witch Hunt
6. Woman of the World

Diszkográfia:
First Flight: Yusef Lateef with Donald Byrd (1955)
Long Green (1955)
Byrd’s Word (1955)
Two Trumpets (1956)
September Afternoon (1956)
The Jazz Message Of... (1956)
Modern Jazz Perspective (Jazz Lab, Vol. 2) (1957)
Jazz Lab (1957)
Star Eyes (1957)
Three Trumpets (1958)
Jazz in Paris: Byrd in Paris (1958) koncert
Jazz in Paris: Donald Byrd Quintet Parisian Thoroughfare (1958) koncert
Off to the Races (1958)
Byrd in Hand (1959)
Fuego (1959)
Byrd in Flight (1960)
Donald Byrd at the Half Note Cafe, Vol.1 (1960) koncert
Donald Byrd at the Half Note Cafe, Vol.1-2 (1960) koncert
Donald Byrd at the Half Note Cafe, Vol. 2 (1960) koncert
Motor City Scene (1960)
Stardust (1960)
Chant (1961)
The Cat Walk (1961)
Royal Flush (1961)
Free Form (1961)
Groovin’ for Nat (1962)
A New Perspective (1963)
Up with Donald Byrd (1964)
I’m Tryin’ to Get Home (1964)
Mustang! (1966)
Blackjack (1955)
Slow Drag (1955)
The Creeper (1967)
Fancy Free (1969)
Kofi (1969)
Electric Byrd (1970)
Ethiopian Knights (1971)
Black Byrd (1972)
Street Lady (1973)
Stepping into Tomorrow (1974)
Places and Spaces (1975)
Caricatures (1976)
Thank You...For F.U.M.L. (Funking Up My Life) (1978)
Donald Byrd and125th St, NYC (1981)
Words, Sounds, Colors and Shapes (1983)
Harlem Blues (1987)
Getting Down to Business (1989)
A City Called Heaven (1991)
Touchstone (2000)
The Transition Sessions (2002)
At the Half Note Cafe, Vol.1 (2003) koncert
At the Half Note Cafe, Vol. 2 (2003) koncert
Out of This World (2003)
At the Half Note Cafe, Vol.1-2 [Bonus Tracks] (2004) koncert
In a Soulful Mood Music Club (2005)
With Strings [Bonus Tracks] (2006)
Pop-Jazz Volume 1 (2006)