FőképIgazából sohasem szerettem a történelmet. Na nem azért, mert önmagában a történelem nem érdekes, hanem mert a történészek nem azokat az eseményeket tartják-tartották megörökítésre méltónak, melyek engem is érdekelnének, hanem kizárólag a hatalmi harcok, hódítások, vérontások és kegyetlenkedések kötik le őket.
És mindezt szinte kivétel nélkül a győztesek eleve torzító szemüvegén át látják, láttatják.

Némi eredettörténettől (a mai történet- és nem történelemírók kimeríthetetlen tárházaként, ötletbányájaként szolgáló mítoszoktól) eltekintve Pedro Sarmiento de Gamboa Inkákról szóló műve szintén kizárólagosan a belviszályokra, más népek leigázására és a kegyetlenebbnél kegyetlenebb zsarnoki tettekre korlátozódik.

Mert az Inkák mindenekelőtt zsarnokok, kíméletlen urak voltak – maga az Inka szó is urat, uralkodót jelent.
Ami rosszat elképzelni lehet egy önkényúrról, az kivétel nélkül mind megtestesült ezekben az egykorvolt királyokban.
Amelyikük kiváló stratégaként szerzett hírnevet magának, sorra felkoncoltatta a meghódított vidékeken élőket, míg az ügyetlenebbje hibáit igyekezett elleplezni a kínzásokkal és a nyakló nélküli gyilkolással.

Ám vajon valóban minden így történhetett? Hihetünk a spanyol, vagyis az őslakos népet rabigába hajtó hódítók históriásának?
Avagy Jézus egyházának szószólója egyszerűen ördöginek, a Sátántól valónak, s épp ezért okvetlenül megvetendőnek és pusztítandónak akarta mutatni a régi, pogány vallás híveit?
Esetleg pusztán eltorzította, felnagyította az általa meglelt igazságmagot?

Nem tudhatjuk. Azon ellenben feltétlenül érdemes elgondolkozni, miért maradt meg oly sokáig sokunkban, tulajdonképpen általában véve az európai hagyományban, hogy az amerikai őslakosok nem rendelkeztek jelentős kultúrával, mikor maga de Gamboa is alaposan elmélyedt kutatásaiban, megismerte, feltárta a szájhagyomány útján fennmaradt történeteket, és a saját hagyományainktól nem alapjaiban eltérő társadalom, uralkodási rend és trónviszályok történelme bontakozott ki előtte és olvasói előtt.

Miért, hogy amit a Bibliában követendőnek, szimbolikusnak, megmagyarázandónak veszünk, rögtön pokoli színezetet nyer egy másik vallási tradícióban? És bármennyire furcsa, a válaszok nem annyira egyértelműek, mint ahogy elsőre tűnhetnének.
Egyfajta vakság, kulturális hályog telepedik szemünkre, amint másokról ítélkezünk. És ennek tanulságát a hétköznapjainkban ugyanúgy megszívlelhetnénk, akár a hivatalos történelemírásban.

Ha másért nem, ezért érdemes – régi – történetírásokat böngészni, bepillantani az események mögé, megismerni a tényeket és kikövetkeztetni a szándékosan vagy szándékolatlanul kihagyott körülményeket. És ehhez kiváló „alapanyag” a mind térben, mind időben tőlünk távoli Inkák rögtön a spanyol hódítás után lejegyzett története.