FőképA svéd illetőségű Candlemass egy kultikus-legendás zenekar, a sabbathista doom metal mozgalom legelismertebb képviselői.
Mivel kedvelem ezt a műfajt, kissé szégyenkezve vallom be, hogy egészen a közelmúltig ez a stílus kialakulásában komoly szerepet vállaló banda nálam kimaradt valahogy.

Miután azonban nagyon tetszett a féltestvérnek számító Krux mindkét lemeze (amiben Candlemass tagok nyomulnak), nem volt kérdés, hogy megszerzem a vadonatúj King of the Grey Islands című lemezt, ezzel is pótolva hiányosságomat.

Természetesen nem bántam meg, sőt, megismerkedésünk után röviddel igen jó barátok lettünk. Mármint a lemezzel.
Azóta igyekeztem minél többet megtudni újsütetű barátom múltjáról is, de csak az előző, Candlemass című albumig jutottam, nem tovább.

Valószínűleg virtuálisan többen is megköveznek, de meg kell mondjam, hogy nekem azon az énekes orgánuma nem jön be, pedig a zene ott is óriási.
Sajnos nálam sokat számít, hogy mennyire jó az énekes, és bár nyitott vagyok sok énekhangra, legtöbbször teljesen kiszámíthatatlan, hogy bejön-e vagy sem, amit hallok, viszont ez el is dönti nálam a zene sorsát.
Ha nem tetszik az a hang, amin a fő üzenetet közvetítik, akkor mindegy, mennyire jó a zene, többet a büdös életben nem hallgatom meg. Én már csak ilyen beszűkült vagyok.

Bizonyára mindenki tudja, hogy a legendás csapat élén személyi változás történt: az eredeti énekest, magát a Messiást az új albumon már a Solitude Aeternus dalospacsirtája váltotta fel.
Az új ember orgánumával már a saját zenekarában is elégedett voltam, így tudtam, hogy itt sem fog csalódást okozni, egyszerűen azért, mert a hangja és stílusa ehhez a zenéhez lett teremtve.

Azt nem tudom, hogy a banda fanatikus rajongói hogyan vélekednek az új arc teljesítményéről, de valószínűleg jó döntés volt a banda részéről XY alkalmazása, hiszen a Solitude Aeternus is ezen a vonalon mozog.
Így aki a Candlemassra bukik, az valószínűleg őket is ismeri, így mindenki tudja, mire számíthat, nem egy ismeretlen, de még csak nem is egy zöldfülű kezdőről van szó.

De térjünk akkor át a zenére! Interjúban olvastam, hogy ez a lemez eleve súlyosabbra és sötétebbre íródott, mint a korábbi művek voltak. Ez a gondolat helytálló, mert bár az efféle muzsika eleve nem örömzene, itt hatványozottan érezhető a súly és komorság, amihez (megint csak az énekest dicsérve) ő sokat adott hozzá.

A rövid akusztikus felvezetés után rögtön egy kiadós zúzással indul be az album. Az „Emperor of the Void” az ős-Sabbath erejét idézi fel bennem, és a címéhez méltó módon van némi királyi, magasztos dicshimnusz-jellege, egyébként meg úgy zakatol végig, mint a Sabbath „Children of the Grave”-je.
Már elsőre megmarad a dallam az ember fejében, annyira fogós és fifikás refrénje van. Van egy óriási tekerős szóló, zúzós riffelgetés is benne, szóval nagyon tökös kis dal ez.

Az ezt követő „Devil Seed” egy belassult és mélyen hömpölygő doom tétel, szinte félelmetes atmoszférája van. Ennek szintén nagyon ravasz refrénje van, amit megint biztos, hogy elsőre megjegyez a hallgató.
A hangulatot pedig tovább fokozza a halkan a háttérben felsejlő hammond orgona hangja. Old school doom metal.

Az „Of Stars and Smoke” megint egy nagyon jól összerakott darab, ebben már van egy kis fájdalom, de azért nem annyira depressziós. Itt megint a különleges vokáltémákat emelném ki, dicséret ezekért a nem mindennapi dallamokért!
A refrén már szinte gyönyörű, szép íve van! De van a számban egy érdekes kis pihenős rész is, ami nagyon pszichedelikusra sikerült.

Ez a három tétel amúgy a lemez csúcsa, ezért aztán remek választás volt ezeket rögtön az elejére tenni, mert aki csak ennyit hall az egészből, az már biztos, hogy megvette az egész produkciót.
Persze nem azt mondom, hogy a többi fabatkát sem ér, mert azok is nagyszerű szerzemények. Ott van például a „Demonia 666”, ami megint egy nagyon sötét eposz, ez akár egy Solitude Aeternus dal is lehetne és igen… még emlékeztet is valamelyikre.
Monoton riffelése nyomasztó hangulatot teremt és megsemmisítő hatással van az emberre. Nagyon félelmetes.

Említésre méltó még a „Destroyer” végén hallható pátosszal teli, beforgatós lezárás, vagy a „Man of Shadows” remek rock ’n rollja, vagy az „Embracing the Styx” pokoljárása.

Ugyanez a többi szerzeményre is vonatkozik: nagyszerű dallamok, reszelős, rockos énekhang, belassult őrlés, vagy zakatolós dübörgés, rengeteg váltás, óriási gitárszólók, nyomasztó-sötét, de ünnepélyes hangulat: epikus doom metal ez a legjobb fajtából.
A hangzás is eléggé masszív, a gitárok mélyen és erőteljesen zúznak, és pokoli atmoszférát teremtenek, a ritmus pedig pontos és sziklaszilárd.

Ugyanakkor mégsem túlpolírozott a sound, ahogy annak lennie is kell egy ilyen banda esetében, mert ennek pont így kell szólnia: koszosan, fémesen, súlyosan, keményen. A lemez hosszúsága is ideális: hosszabb játékidő valószínűleg már sok lett volna, de az 54 perc még nem válik unalmassá.

Kíváncsi vagyok, hogy az old school rajongók hogyan állnak ehhez a lemezhez. Engem az elődjével ellentétben rögtön levett a lábamról. Igazi tökös zene ez a Black Sabbath nyomdokain haladva! Igazi gyöngyszem.

A Candlemass új lemezét Magyarországon is bemutatja 2007. szeptember 19-én az A38 hajón, ahol vendég a magyar Stereochrist.

Az együttes tagjai:
Robert Lowe - ének
Mats „Mappe” Björkman – gitárok
Lars „Lasse” Johansson – szólógitár
Leif Edling – basszusgitár
Jan „Janne” Lindh – dobok

A lemezen elhangzó számok listája:
1. Prologue
2. Emperor of the Void
3. Devil Seed
4. Of Stars and Smoke
5. Demonia 6
6. Destroyer
7. Man of Shadows
8. Clearsight
9. The Opal City
10. Embracing the Styx

Diszkográfia:
Epicus Doomicus Metallicus (1986)
Nightfall (1987)
Ancient Dreams (1988)
Tales of Creation (1989)
Live (1990) koncert
Chapter VI (1992)
As It Is, As It Was (1994) válogatás
Dactylis Glomerata (1998)
From the 13th Sun (1999)
The Black Heart of Candlemass (2002) demo-felvételek, 1983-1999
Doomed for Live – Reunion 2002 (2003) koncert
Essential Doom (2004) válogatás album + bónusz dvd
Candlemass (2005)
King of the Grey Islands (CD) (2007)

Kapcsolódó írás:Koncert: Candlemass / Stereochrist - 2007. szeptember 17., A38