FőképA sorozat nyolcadik kötetében itt a remek lehetőség: ismerjük meg alaposabban a mongolokat.
Petőfi által kutyafejű tatárként emlegetett pusztai lovasok nem csak arra voltak képesek, hogy a földdel tegyék egyenlővé a számukra kellemetlen városokat, hanem alaposan átrajzolták Ázsia országhatárait.
No meg részben a pusztításuknak köszönhetően alakult ki a késő középkori Magyarország – a tatárjárás után.

A mongol törzsek (csak az idegenek hívtak minden, a területen élő népet tatárnak, eredetileg a tatár csak egy törzs volt köztük) kezdetben egymással is háborúztak. De aztán jött Temüdzsin, akit a világ Dzsingisz (1167-1227) néven ismer, és minden megváltozott.

Fiatalkorában már akkora hírneve volt, hogy követőiből saját klánt alapított. Szóval és fegyverrel húszéves korára minden mongol kánjává választották, és ezt a tisztséget felhasználva (ami gyakorlatilag tejhatalommal ruházta fel) megreformálta a hadsereget (no meg a jogrendet, az utódlást és más fontos ügyeket).
Az átszervezett, főként lovasságból álló hadsereg élén indult el hódításaira, és életének hátralévő húsz évében nem talált legyőzőre. Közben elfoglalta Kína északi részét, Közép-Ázsia nagyobbik felét.
Még halála előtt felosztotta fiai között a birodalmat, akik folytatták a hódításokat. Leverték az oroszokat, bevették Tibetet, Koreát, Dél-Kínát, a Bagdadi Kalifátust.

Alig harminc évvel később azonban megindult a bomlás. Az utódok utódai már egymás ellen fordultak, mert nem tudtak megegyezni abban, ki legyen a nagykán.
Tovább bonyolította a helyzetet a vallás. Az eredetileg sámánhívő mongolok megismerkedtek az iszlámmal, ami olyannyira végzetes következményekkel járt, hogy az Arany Horda vezére, az iszlám hitre tért Berke nyíltan szembefordult Hülegüvel (Kublaj öccse), aminek évtizedekig tartó háborúskodás lett az eredménye.

Gyakorlatilag Kublaj (1215-1294) volt az utolsó nagykán, uralkodása alatt érte el legnagyobb kiterjedését a mongol birodalom.
Japán, Myanmar (Burma) és Jáva elleni csúfos kimenetelű hadjáratai azonban komoly gazdasági feszültséget okoztak, ami végül odáig vezetett, hogy a mongoloknak távozniuk kellett Kínából (1368).
Ezt követően már csak egy nevet kell megjegyeznünk: Tamerlán, avagy Timur Lenk 1379 és 1405 között megpróbálta újraéleszteni Dzsingisz örökségét, és bár komoly sikereket ért el, de nem járt sikerrel, mivel Kína lerohanása előtt meghalt.
Ezután fokozatosan háttérbe szorulnak a mongolok, mondhatni eltűntek a világtörténelem színpadáról.

Jelentőségükhöz képest eltörpül az angol-francia Százéves háború, vagy az Európa lakosságát megtizedelő pestisjárvány. Dzsingisz és Kublaj nyitottságának köszönhetően elkezdődött a földrajzi felfedezések kora (Marco Palo talán a legismertebb utazó ebből a korból).

Ezúttal nincs szerencsénk a fordítással, vagy csak a leadási határidő miatt nem jutott idő még egy átolvasásra – nem tudom.
Az viszont tény, hogy a szövegben Rigómező helyett Amselfeld szerepel, egy-két alkalommal a térképen szereplő nevek nem egyeznek a főszövegben fellelhetőkkel, és sajnálatos módon van pár kusza mondat is.
Ezek az apróságok persze nem teszik érthetetlenné a kötetet, pusztán szépséghibák egy remek sorozatban.

A sorozat kötetei:1. Őstörténet és a korai civilizációk
2. Az ókor nagy birodalmai
3. Az antik görög civilizáció
4. Róma virágkora és bukása
5. A Kolumbusz előtti Amerika
6. A keleti kultúrák virágzása
7. A korai középkor és az iszlám
8. A késő középkor világa
9. A reneszánsztól az ellenreformációig
10. Spanyol hódítók és a gyarmatosítás
11. Az abszolutizmus kora és a barokk
12. A forradalmak évszázada
13. Európa és Amerika a XIX. században
14. Az ipari forradalomtól a 20. századig
15. Az első és a második világháború
16. A globalizálódó világ