FőképMi európaiak hajlamosak vagyunk lesajnálni az amerikai kultúrát, vagy ahogy egyesek előszeretettel emlegetik, az amerikai kulturálatlanságot.
Sokunk úgy véli, hogy ami az Atlanti-óceán túlpartjáról felénk (vissza)áramlik, kivétel nélkül másodrendű, származtatott alkotás. A jenkik minden produktuma gyökértelen, hagyományokat nem ismerő, gyorsan feledhető alkotás.

Pedig a helyzet az, hogy az angol gyarmatosítók és vallási üldözöttek kolóniáinak kultúrája már a XVI. századtól fogva párhuzamosan fejlődött az európaival.
Ennek, valamint az oly sokszor emlegetett, de rögtön el is feledett olvasztótégely szerepnek következtében éppenséggel igencsak sokszínű tradícióból meríthet közvetlenül bármely amerikai zeneszerző, és hát arról sem szabad elfeledkeznünk, hogy még a mi saját Bartókunk is beépített - még ha rejtetten, szinte észrevétlenül tette is - afrikai elemeket zenéjébe.

Nem véletlen egyébként, hogy Bartókot hozom fel példának. A jelen kompilációra felkerült zeneszerzők kiválasztott darabjai ugyan távoli, mégis egyértelmű rokonságban állnak a legnagyobb huszadik századi magyar komponista stílusával.

Az európai modernista avantgárd gyakran túlságosan absztrakt felfogásával szemben ezek az amerikaiak minden esetben dallamosságra, befogadhatóságra, egyfajta színpadi drámaiságra törekedtek, s tették mindezt a nép-, vagy inkább közzenei forráskincs beépítésével.
Így sokkal inkább hasonlíthatók Bartókhoz, Kodályhoz, esetleg az angol Ralph Vaughan Williamshez, mint Berghez, Schönberghez, Luigi Nonóhoz.

A jól követhető és szép melódiák mellett ugyancsak felfedezhető, jóllehet visszafogottan, a szintén Bartók műveire jellemző formai szigor, a fúga- vagy fugato-szerű ellenponttal való játszadozás.
Csupán a beépült dallamkincs tér el: pentaton vagy aszimmetrikus balkáni népdalok helyett fájdalmas bluest, templomi himnuszokat, latin táncokat fedezhetünk fel többek között e késő modernista zeneszerzők alkotásaiban.

Samuel Barber Adagio for stringssze tökéletes nyitánya az amerikai új zenéből szemezgető válogatásnak. A zongoraversenye mellet a komponista méltán legismertebb műve a felséges áhítat tökéletes példája.
Legfeljebb olyan alkotások hasonlíthatók hozzá, mint Richard Strauss Metamorphosen című fájdalmas hangütésű szimfonikus költeménye, vagy Johannes Ockeghem Requiemje.
Valóban nem hiányozhat egyetlen reprezentatív huszadik századi amerikai klasszikus zenei válogatásról sem.

Ugyanilyen híres és felemelő Aaron Copland Fanfare for the Common Manje, mellyel a zeneszerző a köznapi embernek tiszteleg.
A darab a progresszív rock hívei előtt sem ismeretlen, hiszen az Emerson, Lake & Palmer zenekar 1977-es Works Volume I albumán is szerepel a mű egy kissé dzsesszes, feszesen rockos feldolgozása.

Ha nem is ennyire híres, zeneileg talán értékesebbnek mondható az eredetileg Martha Graham felkérésére és társulatának készült Appalachian Spring balettzene, mely a shaker-dallamra írt variációkon kívül csodálatosan hömpölygő, és az amerikai zenére később olyannyira jellemzővé váló poliritmikus ellenpontja miatt oly figyelemre méltó.

Leonard Bernsteint és közismert musicaljét, a West Side Storyt felesleges bemutatni – valószínűleg mindenki ismeri, de legalábbis hallott róla.
A rövidke Candide nyitányt követően az e nagyszerű zeneműből adoptált melódiák csendülnek fel szimfonikus táncok formájában. Bernstein az angolszász népzene helyett George Gershwin nyomdokaiba lépve inkább a más etnikumúak, jelen esetben a latinok (jelesül a portorikóiak) zenei hagyományaiból merített ihletet.

Töredelmesen bevallom, hogy Tobias Picker nevét korábban még csak nem is hallottam, és helyette elsősorban John Adams valamelyik darabját vártam volna egy efféle albumon.
Ám a New York-i komponista Old and lost Rivers című rövid szimfonikus darabja illő visszatérés a lemezt nyitó Adagio alaphangulatához, igaz itt inkább a megnyugodottság áradó dallamait élvezhetjük a magasztosság helyett.

Összességében igencsak jól sikerült válogatást vehetünk kezünkbe (immár többedszerre, hiszen újrakiadásról van szó), mely az amerikai új zene kellemes keresztmetszetét kínálja a nyitottabb, a modernebb zenét sem megvető klasszikus zene-kedvelőknek.

Előadók:
Scottish Chamber Orchestra (1)
Jukka-Pekka Saraste - karmester (1)
London Philharmonic (2)
Carl Davis - karmester (2)
City of London Symphony Orchestra (3)
Richard Hickox (3)
Bournemouth Smyphony Orchestra (4)
Andrew Litton (4)
Minnesota Orchestra (5-13)
Edo de Wart (5-13)
The Houston Symphony (14)
Christoph Eschenbach (14)

A lemezen elhangzó számok listája:
1. Samuel Barber: Adagio for Strings
2. Aaron Copland: Fanfare for the Common Man
3. Aaron Copland: Appalachian Spring, suite
4. Leonard Bernstein: Candide, overture
5-13. Leonard Bernstein: Symphonic Dances from West Side Story (hangszerelte: Sid Ramin & Irwin Kostal)
14. Tobis Picker: Old and lost Rivers, for orchestra

Kapcsolódó írás:Samuel Barber: Adagio for Strings, etc. (CD)