FőképA kiadó korábbi albumainak és sorozatainak ismeretében nem ért csalódás: ezúttal is színvonalas kötet került ki a kezük alól. Szöveg és kép ismét összhangban van, ami nem csupán az elsődleges cél (ismeretterjesztés) szempontjából szerencsés, hanem a pusztán kíváncsiskodó, vagy nosztalgiázó olvasóknak is kedves.

Az előzetes tervek szerint egy Anno sorozat első kötetéről beszélünk, a folytatásban más témákról lesz szó, de a bemutatásra kerülő kor (nagyjából az 1860-1945 között időszak) nem változik majd.

Nem sokkal az 1867-es kiegyezés után Magyarországon korábban elképzelhetetlen mérvű fejlődés veszi kezdetét. Az elérhetetlennek tűnő függetlenség okozta csalódás, a kihasználatlan kollektív tettvágy új mederbe terelődve a kontinens nyugati feléhez mérhető iparosodást, gyarapodást eredményez.
Ekkor épülnek meg a főbb vasútvonalak és közutak, rendeződnek a városok, válik a polgárság meghatározóvá, miközben a műszaki találmányok nem csupán a létrejövő iparra hatnak, hanem a hétköznapi életre is.

Jelen album a hazai közlekedés kialakulásával/átalakulásával kapcsolatos tudnivalókat gyűjti össze, és a bőséges képanyaggal kiegészítve átfogó képet nyújt minden, a téma, illetve déd- és nagyszüleink kora iránt érdeklődő számára (az 1860-as évektől nagyjából a II. világháborúig).

Az egymás után következő fejezetek (fogatolt járművek, kerékpár, motorkerékpár, automobil, városi közlekedés, vasút, hajózás, utak és hidak, repülés) nem csupán az adott címszó megjelenéséről vagy fejlődéséről adnak számot, hanem a hazai népszerűsítésben fontos emberekről is megtudunk pár érdekességet.
Állami és magántársaságok, járműgyártó cégek, népszerű hazai márkák, háborús évek alatti változások – tényleg zavarba ejtő az ismeretek mennyisége.

Nem túlzás, ha azt állítom, mindenki talál benne újdonságot, s persze a korábban már tudott tények újfent megerősítést nyernek. Ilyen például, hogy 1901-ben jelent meg az a budapesti rendelet, mely előírta a gépkocsik és a sofőrök vizsgáját.
Ennek hiányában nem vehettek részt a közlekedésben. Érdekes módon a vidéki automobilokra ez ekkor még nem volt érvényes, csak évekkel később vált országos követelménnyé a jogosítvány.
Azt viszont bizonyára kevesen tudják, hogy csak 1941-ben tértünk át a jobboldali közlekedésre.

Aztán pótolhatjuk ismereteinket a lóvontatású járművek (szekerek, fogatok, homokfutók, stb.) meglepően változatos családfáját illetően, hiszen a XX. század feléig az áru- és személymozgatás jobbára így történt.

Mint a korszak megkerülhetetlen személyisége, Baross Gábor „vasminiszter” (hivatalosan közmunka- és közlkedésügyi miniszter) több helyen is szerepel a kötetben.
Nevéhez főként a hazai vasút egységesítése fűződik (a magánvonalak államosítás révén kerültek a MÁV birtokába), de érdemei a magyar hajózás terén is elévülhetetlenek.