FőképFaragó László komoly haladást ért el a naplóírásban! Ezt nem csupán azért mondom, mert második naplója már az előkelőbb „Hajónapló” feliratot viseli, hanem szemlátomást fejlődött a stílusa is. Az iskolás lurkó elválaszthatatlan barátjával (Radó) már májusban elkezdték tervezni a nyaralást, aminek bizony olyan nem várt mellékhatásai vannak, mint egy megérdemelt matek egyes. De ez senkit sem zavar különösebben (elvégre tanév végéig még bőven van idő kijavítani), sokkal inkább, a nagy terv megvalósítása: hogyan adjuk be szüleinknek, és egyéb hozzátartozóinknak a lakatlan hajóra történő beköltözést. Úgy, hogy nincs felnőtt a környéken, aki vigyázó tekintetével minden váratlan ötletre nemet mondana.

Nem egyszerű ügy, ráadásul addig még egy halom járulékos feladat is megoldásra vár. Például mi legyen Picurkával (Laci húgával) a nyaralás alatt? Nincs más lehetőség, mint beszervezni egy nyaralásra vágyó családot, megfelelő korú kislánnyal. Vagy ott van Kópé, a szomorú vizsla, aki a még szomorúbb család elhanyagolt kutyájaként egész nap egy fotelhez kötve búslakodik. Ezt érző szívű gyerek nem hagyhatja szó nélkül. Majd tett nélkül. És gyakorlatilag el is érkeztünk Bálint Ágnes titkához. Több mint harminc évvel a regény első megjelenése után (ami 1974-ben volt) még mindig képes megérinteni az olvasót, mi több, egyszerűen betemetni azzal a végtelen szeretettel, kedvességgel, és segítő akarattal, ami a történetből árad. Merthogy a szereplők korántsem önzőek, hiányzik belőlük az anyagi javak mértéktelen hajszolása, az ártó szándék meg egyenesen ismeretlen számukra. Jobban mondva tudják, hogy vannak lelketlen emberek és gyerekek a világban, de a maguk módján úgy töltik el szabadidejüket (az életüket), hogy az ne csupán maguknak, hanem környezetük számára is öröm legyen.

Éppen ezért olvasás közben hol kacagunk (a papagáj beszédóráján például), hol meg csak elszoruló torokkal figyeljük, miként lehet némi odafigyeléssel, kedvességgel „megmenteni” valakit (aki nem zárkózik el a segítő késztől, nem dagonyázik az önsajnálat medencéjében, hanem csak egy kis odafigyelésre van szüksége). És ez az egész nem hatalmas áldozathozatalról szól, mivel ugye a két lurkó minden „jócselekedet” mellett vidáman nyaral, úsznak a Dunában, játszanak, főznek (önállóságuk egyik fontos eleme a mindennapi betevő sajátkezű elkészítése), satöbbi. Mindehhez természetesen megfelelő háttér is szükségeltetik (ideális helyen lakó nagyszülők, nyitott szülők, kellőképpen bevonható felnőttek) – de ifjúsági regényről lévén szó, a feltételek teljesülnek. A szöveggel tökéletes összhangban Sajdik Ferenc készített illusztrációkat, tovább fokozva a Hajónapló vidám hangulatát.

Miként az előző kötet, úgy a második rész sem kerülhette el sorsát, filmet készítettek belőle. Ami önmagában nem lett rossz, de az eredeti ötletet felhasználva, egészen más történetet kerekített belőle a két forgatókönyvíró, Bálint Ágnes és Palásthy György.