FőképEljött a Sziget utolsó napja. Leningrad-ot, Hammerfall-t és talán Korai Örömöt terveztem.
Sikerült nagyjából időben kiérnem a Világzenei Nagyszínpadhoz, és a többiek keresgélése közben el is kezdték a koncertet, a tavaly már megszokott jó hangulatban.
Miután sikerült rájönnöm, hogy a másik bal kezem felé kell mennem, rátaláltam a nem kicsit rossz állapotban levő Többiekre, akik előző nap reggel hatkor indultak haza – gondolom nem szomjasan – így kirobbanó formájuk nem lévén, a keverő előtt valamivel táboroztunk.

A Leningrad igazi bulizós zene, és ha valaki még tanult oroszt, netán emlékszik is rá, bizonnyal üvölteni fogja a szövegeket. Én ugyan tanultam, de a továris ucsityel-nél többre nem nagyon emlékszem, így a zenével, és a színpadképpel kellett beérnem.

Színpadkép. A nagydarab fazon elöl, mint hangulatkeltő elem – habár most nem láttam vodkásüveget szorongatni, pedig biztos volt – rézfúvósok, billentyűs, énekesek, gitárosok. Igazi kavalkád, mint ahogy a zenéjük is amolyan punkos, ska-s, orosz menetelős zene. Kihagyhatatlan koncert.

Szaxofonokkal előadott Woodoo People-t hallgatni a Sziget utolsó napján, csemege. Illetve nem is az, hanem igazi Szigetes dolog.
A közönség soraiban, az utolsó napra végleg bebolondult emberek táncoltak, békás és kacsás sapkában – erősen 20 fok feletti hőmérsékletben – és előkerült egy sörös dobozokból ragaszott, baromi nagy torony is.

A torony végül szétszaggattatásra ítéltetett, amit a biztonságiak rossz szemmel, a zenekar tagjai, viszont őszinte meglepetéssel és derültséggel figyeltek.
Meg persze a kammon evribogyi kiáltások, egészen megbocsáthatóvá tették azt a pár évnyi orosz tanulással eltöltött évet. Miután lenyomták a kötelező ráadásokat, elindultunk a Hammer felé, hogy még időben odaérjünk.

Még útközben lebontottunk egy sátrat – társaságbeliét – megálltunk beszélgetni, lepakoltuk a cuccost és iszonyatosan rohantunk, hogy odaérjünk a Hammerfall-ra.
A Hammerfall az egyetlen zenekar, akinek meg tudom bocsátani, hogy az énekese herélt hangon dalol. Egyáltalán nem szeretem ezt a trú metálos - oldszkúl stílust de valahogy tőlük elfogadom.
Nagyon jól egyensúlyoznak a nevetségesség határán, és tényleg csak direkt lépik át, egy-egy móka kedvéért. Erősek vagyunk, jók és hősök is. Ez minden koncertjük tanulsága, és a varázslat szerintem működik.

Háromnegyedkor még a hangolás zajára értünk a helyszínre. A Többiek ettek, én vodkát kerestem, de az utolsó nap már nem volt olyan, amit félelem nélkül meginnék (öreg vagyok na).
Azután sörökkel és üdítőkkel indultunk volna be a koncertre, ami még mindig nem kezdődött el. A hosszú beállás nem jó jel, ha az ember koncertre készül egy fesztiválon.

Laza háromnegyed órás csúszással csak elkezdődött. Először nem igazán értettem, hogy ehhez miért kellett ennyi idő, de aztán előrébb és a közepe felé mentem, és kezdtem kapizsgálni.
Végül is nem szólt rosszul, habár attól tartok a hallásom jelentős részét elvesztettem a hetedik napra. (Ekkora ugyanis a jobb fülem szinte állandóan fájt már.)
Márciusban már megnéztük őket a Pecsában, meg ugye rajongók vagyunk valamennyire, így a program nem hozott különösebb meglepetést, pedig nem volt ugyanaz.

Hősök lettünk, meg jók és nagyon kemények. Szinte az első számtól énekelt és tombolt a közönség. Nagyon jó hangulatú, amolyan közönségtalálkozó szerű koncert volt. Meg lettünk énekeltetve, meg lettünk dicsérve, és hősök lettünk meg jók meg kemények.
Nekem rövidnek tűnt a koncert, habár rendes ideig játszottak, leülős forrásom szerint. Mire vége lett, már a bal fülem is fájt a hangerőtől, ezért magamban már lemondtam a Korai Öröm meghallgatásáról.

Még összebandáztuk a többiekkel, előadtunk egy tipikus szigetes tengés-lengést, majd a távozás mezejére léptem.
Ilyenkor mindenféle tanulságokat kellene levonni, hogy milyen is volt ez a hét nap nekem, de ezt a feladatot szerintem lehetetlen megoldani, mert vegyes volt, mint mindig.
Ezért szeretem a Szigetet, mert nem egyfajta benyomás ér, hanem kapok jót, rosszat. És bármennyire is nehéz ilyet leírni, jövőre talán ugyanekkor, talán ugyanitt, talán kevesebb decibellel találkozunk.