Főkép

Végre szabadságon vagyok, el sem hiszem, hogy még délután kiérek. A terv, Gogol Bordello, tengéslengés, Skatalites és Madness meg-ami-még-jön volt. Tűző nap, és por fogadott, a Sziget elmaradhatatlan kellékei, négy órakor.

Útközben vettem észre, hogy a sátorkulcs bizony otthon maradt, úgyhogy még le is kellett pakolnom, mielőtt mentem volna a Gogolra, ami rávett, hogy ilyen korán egyáltalán megmozduljak. A légkondicionált irodai munka nagy hátránya, hogy az ember elszokik a hőségtől. Nagy nehezen a Többiekkel is összefutottam, így – meglepő ugye? - a második számot már, mint közönség hallgattuk.

A tavalyi Gogol Bordello koncert fergeteges volt, a végén a nagydobon adogatta körbe a közönség, miközben a századik ráadás számot énekelte. Sajnos a nagyszínpad ilyesfajta közönség – előadó kapcsolatnak – főleg nem negyven fokban – nem kedvez, és hiába a lelkes tömeg, a jó hangzás, és a vidám számok, valahogy inkább a tavalyi koncert utáni nosztalgia dominált bennem. Ráadásul, mivel itt kötöttebbek az időpontok, az eljátszom háromszor, hogy vége van a koncertnek is elmaradt. Viszont határozottan nagyszínpados zenével készültek. Ez alatt azt kell érteni, hogy kicsit felturbózták a tavalyi programot, hogy jobban kitöltsék a hangsávokat. Felnőttek a feladathoz, amit egy kicsit sajnálok, de én láttam őket tavaly is, úgyhogy bibibííízhetek majd, amikor az aláírásuk milliókat ér.

A koncert végén a szokásos, milyen egységek közbeiktatásával hova is menjünk tipikus dilemmával találtuk szembe magunkat. Ilyenkor a legjobb választás a világzenei nagyszínpad, ott mindig jó zene megy, mindentől messze van, így útközben sok az egység, tehát arra vettük az irányt. Útközben érdekes színfoltként láthattunk három, Sascha Baron Cohen fürdőruhába öltözött, már nem szomjas fiatalembert. Ettől Sziget a Sziget, meg a skótdudástól, aki a keverőtorony mögött játszott.

A világzenei színpadnál már elég sokan összegyűltek, hogy meghallgassák az olasz Mau Mau-t. Nem az első szám ment, mire odaértünk. Fűbeültünk, és figyeltük a rézfúvósokkal kiegészült harmonikás olasz – latin zenét. Vidám hangulat uralkodott, elöl nagyobbrészt honfitársaik lehettek, hiszen az olaszul felhangzó felvezető szövegekre nem síri csönddel reagáltak. Miután kipihentük a hőgutát, némi utánpótlásért mentünk, hogy a Skatalites-ot még elkaphassuk.

A terv ugye az volt, hogy majd ők jól felvezetnek minket a Madness-re. Mire visszaértünk, már javában nyomták a pörgős ska zenét, jó hangulat és nagyon-nagy tömeg volt. A másik Többieket nem sikerült megtalálni, de így is kellemes mozgolódásba kezdtünk. Majdnem négy-öt számig eltartott mindez, amikor is elkezdték megfogni a ska másik végét, és szinte negyvenes – ötvenes évek slágerei tempóra váltottak.

Nem volt rossz, kellemesen dallamos, de azért nem ettől akar az ember Madness koncertre menni. A közönség egyébként is elkezdett szállingózni a nagyszínpad felé a jobb helyek elfoglalásának reményében. Amilyen fejek jöttek kifelé, arra következtetek, nem csak mi gondoltuk így. Mikor vége lett, megint a Többieket kerestük, és elindultunk a nagyszínpadhoz.
Bármennyire is szerettem volna megnézni a Madness-t meg a meg-ami-még-jön-t, kaptam egy telefont, hogy kedves hozzátartozóm kizárta magát és nem tud hazamenni, így el kellett rohannom, hogy beengedjem. Egy középső ujjat láttam felvillanni ekkor, így hazamentem.