Főkép

Már nagyon vártam a Szigetet, mert ez az az esemény, ahol a kultúra találkozik a szórakozással, ahol nincsenek határok, tabuk, és mindenki saját maga lehet. Egyszóval határtalan szabadságérzet. Korábban többször volt már szerencsém ellátogatni ide, első alkalommal pedig én is kinn éltem, azóta azonban csak legfeljebb 1-2 napra váltottam jegyet a legvonzóbb programokra. Ezúttal azonban talán szükségem is volt erre a véget nem érő őrületre, és bár kissé fárasztó a folyamatos pörgés, igyekszem annyi időt ott tölteni, amennyit csak lehet.

Az első napot a helyszín és a hangulat felmérésével kezdtem, amíg legalábbis a koncertekre vártam. Egész addig még rendes programinformációm sem volt, csak egy-két hirtelen begyűjtött anyag a leglényegesebb látnivalókról. Sűrű volt nekem aznap a program, és kissé fáradt is voltam, hiszen munkából érkeztem.

Mondják, hogy kicsi a világ, így aztán számítottam is rá, hogy ismerősbe botlok, de a sok ember közül nehéz kifogni az ismerős arcokat. Egy gyors körút után a Hammer sátor felé vettem az irányt, remélve, hogy ott csak találkozok valakivel és igazam is lett, sőt, még addig sem kellett elmennem. Barátom elcsalt a Zúzda színpadhoz megnézni a Wackor koncertjét. Nem bántam meg.

A Sziget talán legmocskosabb és igénytelenebb helyszíne helyezést (még egy sörpult sincs) simán elnyerő Zúzda színpadot alaposan szétzúzta a háromtagú legénység. Korábban még nem hallottam a zenéjüket, de innentől figyelemmel fogom kísérni a pályafutásukat, mivel teljesen meggyőző és hangulatos műsort adtak. A tomboló közönséget is bevonták a showműsorba és a számok közötti szünetekben tovább hergelték őket.

Az egész koncert kiváló volt hangzásilag és zeneileg egyaránt. Különösen az énekes/gitáros hangja tetszett, ami teljesen egyedivé tette a zenét. Mivel később egyedül maradtam, úgy döntöttem, hogy bár fájó szívvel, de továbbállok és még elcsípem a Dalriada koncertjének egy részét a Hammer Stage-en, mert hát mindennek meg kellett adni az esélyt. A tömeg itt is tombolt a zúzós folkra és meg is dörrentek rendesen, de a szövegeket sajnos nem lehetett érteni a hangerő miatt. Maga a zenekar is pörgött szorgalmasan, ám megérkezésem után röviddel véget is ért a program.

Ezt a Within Temptation koncertje követte, ami előtt én még gyors körutat tettem és „kitudjahanyadik” sörömet is beszereztem. Aztán korrektül el is kezdődött a program, a zenekar teljes erőből nyomatta a jobbnál-jobb számokat. Be kell vallanom, hogy a Mother Earth óta nem hatnak meg különösebben a banda lemezei, de élőben nagyon megragadó volt, amit láttam és hallottam.

Ami ezután történt, azt szégyellem, de az az igazság, hogy a zenekar bulijának a felénél bealudtam. Sajnos túl fáradt voltam és hát az alkohol erre csak rádobott, de hát erről szól a Sziget és ez a mértéktelen szabadság ára. Később sikerült annyira magamhoz térni, hogy a Nevergreen koncertje előtt már 50%-nyi lelkesedéssel tudtam elmagyarázni egy francia metallistának, miért is érdemes nekünk megnézni a következő programot.

Ahogy láttam, ő sem bánta meg, hogy maradtam és bizony nekem sem lehetett okom panaszra. Ismét egy pusztító élő performanszt láthattam a magyar gót éllovasától. Az egyetlen gondom csak az volt, hogy a billentyűs hangszer talán egy picit halkabb volt a kelleténél, pedig a zenekar esetében nagyon fontos ez a megfelelő hangulat megteremtése miatt. De ennek ellenére nagyon jó volt látni őket és hallani a régi és újabb klasszikusnak számító eposzokat.

Innentől kezdve lelkesedésem csökkenni kezdett, megpróbáltam még a Wan2 színpadon elcsípni Yonderboit, de mivel tömve volt a sátor, inkább a közeli lángososnál találtam vigaszt, majd inkább hazatértem, hogy lemossam magamról a port. De nem távoztam csalódottan.