FőképAlig három hónapja halott a modern jazz egyik nagy alakja, talán az egyik legnagyobb hatású zeneszerző és zongorista, Andrew Hill.
A hatvanas évek elején jelent meg a Blue Note-nál, elsöprő hatással. Az azóta eltelt majdnem ötven év elképzelhetetlen nélküle.
Hill tágította talán a legjobban a jazz határait, úgy kompozícióstruktúrában, mint hangszerelésben, úgy a tonalitás felfedezésében és további kibontásában, mint a hagyományos formák újszerű értelmezésében.

Hill értelemszerűen soha nem tett szert akkora népszerűségre, mint mondjuk Hancock és társai.
Ez természetesen érthető, hiszen az avantgarde és free jazz nem mozgatott meg tömegeket. Ugyanakkor relatíve sokan hallgatták - zenészek és nem zenészek egyaránt.
A felfedezések kora volt ez, a zenei térkép tele volt fehér foltokkal, és Hillhez hasonlóan sokan olyan helyekre mentek, amikről többen úgy gondolták, nincs is ilyen.
Persze nem ő találta ki a free jazzt, de elévülhetetlen érdeme van abban, hogy rengetegen megszerették a műfajt.

A Compulsion a zenész egyik legnehezebb albuma. Klasszikus értelemben nem is beszélhetünk itt dalokról, inkább ötletekről, dalvázlatokról, felütésekről. Hill feldob egy témát, a zenészek pedig kedvükre egészítik ki, improvizálnak.

Mivel alapvetően két hangszer kap szerepet, ezért érdemes rájuk fókuszálni egy kicsit.

Hill a zongora mögött tartja egyben a bandát és biztosít megfelelő platformot Freddie Hubbardnak, hogy kedvére szólózhasson. Hubbard pedig él a lehetőséggel, nem is akárhogyan.
Mindössze egy dolog köti össze a hard bop-albumokat készítő másik énjével: a hibátlan, azonnal felismerhető technika, illetve a szólók közben előkerülő gondolatmenetek.

Míg a hard bopnak meglehetősen kötött a ritmikai és harmóniai struktúrája, addig a free jazznél - látszólag - erről nincs szó. Hubbard mintha kikapcsolta volna a másik énjét, és lenyűgöző kreativitással veti bele magát ebbe a szövevényes és nemegyszer ijesztő világba.

A free (vagy avantgárd) jazz soha nem arról volt híres, hogy könnyed és napos lenne. Tonalitásával, alkalmanként kakofóniába hajló világával felkavaró, megrázó, ijesztő. Hillnek ez is volt a célja, elég, ha a „Premonition” és a „Compulsion” című felvételekre gondolunk. (Rossz)

Előérzet és Kényszer. Bizony, nem a napos oldalon járunk. Az album szinte szétrobban a feszültségtől, amire Hill még rá is erősít a három ütőhangszeressel.
Nehéz, felkavaró és nyugtalanító zene, ami főként azoknak való, akik szeretik a kihívásokat. Erre a zenére figyelni kell, zárt szobában, minden mást kizárva, mert csak így működik. Mert működik.
Negyvenegy év elteltével is működik, friss, modern, kortalan, időtlen. És legalább annyira nyugtalanító, mint a megjelenésekor.

Előadó: 
Andrew Hill - zongora

Közreműködők:
Freddie Hubbard - trombita
John Gilmore - tenorszaxofon, basszusklarinét
Cecil McBee - basszus
Richard Davis - basszus
Joe Chambers - dob
Nadi Qamar - afrikai dobok, ütőhangszerek
Renaud Simmons - konga, ütőhangszerek

A lemezen elhangzó számok listája:
1. Compulsion
2. Legacy
3. Premonition
4. Limbo

Diszkográfia:
So in Love (1960)
Black Fire (1963)
Smoke Stack (1963)
Judgment! (1964)
Point of Departure (1964)
Andrew!!! (1964)
Cosmos (1965)
One for One (1965)
Compulsion (1965)
Involution (1966)
The Andrew Hill Quartet (1966)
Grass Roots (1968)
Dance with Death (1968)
Lift Every Voice (1969)
Passing Ships (1969)
Invitation (1974)
Spiral (1974)
Blue Black (1975)
Divine Revelation (1975)
Live at Montreux (1975)
Hommage (1975)
Nefertiti (1976)
From California with Love (1978)
Strange Serenade (1980)
Faces of Hope (1980)
Shades (1986)
Verona Rag (1986)
Eternal Spirit (1989)
But Not Farewell (1990)
Les Trinitaires (1998)
Dusk (1999)
A Beautiful Day (2002)
The Day the World Stood Still (2003)
Time Lines (2006)
Pax (2006)