FőképBármennyire fáj, manapság egyre nehezebb eladni a klasszikus zenét. Ám ha jobban belegondolunk, az igazán széles közönség gyomra már Wagnert is csak nehezen vette be, a modern(ista) és kortárs kompozícióktól pedig nem egyszer kiütéseket kap a zeneileg kevésbé művelt műélvező.

Nem csoda hát, ha egyre gyakoribbak a sztárallűröktől sem mentes, popdívákhoz hasonlóan manökenküllemű vagy éppenséggel egyszerűen hagyománybontó virtuózok. Sokan pedig még a crossovertől, a zenei műfajok és stílusok keverésétől sem riadnak vissza a megérdemelt vagy - ha úgy adódik - kétes siker kedvéért.

És valljuk be, szívesebben hallgatunk egy Nigel Kennedyt, egy Michael Nymant, egy Kronos Kvartettet, vagy egy Alexander Balanescut, mint egy bármily jól képzett tucatelőadót, ha ezzel valami rendkívülit, valamivel többet kapunk.
Még akkor is, ha ezért el kell viselnünk, hogy a média többnyire inkább a csinos, de muzikalitás tekintetében erősen hiányos adottságokkal bíró szépfiúkra vagy széplányokra csap le a valódi értékek helyett.

Lendvay József és fiatal csapata szintén a crossovert választotta önkifejezésének módjául. És nem is akármilyen eredménnyel. Zenéjükben elegyedik a valódi klasszikus virtuozitás és a közép európai kultúrák zenei stíluselemei - beleértve a román, magyar, kárpátaljai és cigány muzsikát, de akár a klezmert is.

Ahhoz, hogy az előbbiről meggyőződjünk, elég meghallgatni a Sarasate-darabot, Monti közismert csárdásának meglehetősen szapora tempójú interpretációját, vagy Rimszkij-Korszakov „Dongó”-ját.
Az utóbbiról ugyanakkor az erősen klezmeresre vett „Song of Hope” és „Roadhouse Gypsy”, valamint a dzsesszbetéttel és egy helyen népies, prímáshoz illő ízesítéssel színesebbé tett Handel „Passacaglia” tanúskodik.

Ám minden egyes, általában eleve jól ismert, koncerteken ráadásként gyakorta játszott darab újabb revelációt ígér. Ha mást nem, hát tangóharmonikával bolondítják meg a klasszikus vagy jellegzetesen cigányzenés művet, a barokk melódiára erdélyi stílusban kontráznak, az argentin tangót kissé magyarosan-cigányosan frazeálva szólaltatják meg.

Kreisler „Schön Rosmarinja”, az orosz népdalok, kedvenc Paganini-capriccióm ekképp mind új életre kelnek, megint ezerszer meghallgathatom őket úgy, hogy minden alkalommal valami újdonságot fedezek fel a darabokban.

Tagadhatatlanul közönségbarát lemez tehát Lendvay József első önálló albuma, de ennek ellenére - vagy inkább épp ezért - tényleg fenntartások nélkül ajánlhatom kiművelt és „koca” zenebarátnak is.
Mindenki találhat benne magának, ízlésének megfelelő darabot, pillanatot, és az album esetleges sikere talán valamelyest növelheti a klasszikus zene népszerűségét is idehaza, ahol egyre ritkábban hallhatunk színvonalas populáris, valóban széles közönségnek szánt zenét.

Előadók:
Lendvay József - hegedű
Nicolae Taracila - hegedű
Menyhárt Péter - brácsa
Alexander Bagrintsev - cselló
Corneliu-Cosmin Puican - nagybőgő

Közreműködik:
Hrólfur Vagnsson - tangóharmonika
Samuel Zlatarin - tangóharmonika
aleriu Cascaval - cimbalom

A lemezen elhangzó számok listája:
1. Pablo Sarasate: Zigeunerweisen
2. Sinii Platochek: Russian Traditional
3. Moscow Nights
4. P. I. Csajkovszkij: Waltz from the Serenade for Strings
5. Monti: Czárdás
6. Moldavian Taracana
7. Johannes Brahms: Hungarian Dance No. 5
8. Fritz Kreisler: Schön Rosmarin
9. Antonio Vivaldi: The Four Seasons: Autumn
10. Those were the days
11. Astor Piazzolla: Libertango
12. Riussian Gypsywing
13. Grigoras Dinicu: Hora Staccato
14. Song of Hope
15. Niccolo Paganini: Caprice Op. 1, No. 24
16. Hora Transsilvania
17. Georg Friedrich Handel: Passacaglia
18. Roadhouse Gypsy
19. Nikolaj Rimszkij-Korszakov: Flight of the Bumblebee

Bónusz
20. Johann Sebastian Bach: Concerto for Violin No. 2