Sharon Creech: Rubin-völgy
Írta: Mezei Attila | 2007. 05. 27.
Dallas és Florida – a rossz nyelvek szerint égetnivaló ikerpár – világ életében a Dobozfalvai Árvaházban lakott, mely cseppet sem nevezhető vendégszerető otthonnak. Tulajdonosai – Zordon bá’ és legkevésbé sem kedves felesége Zordonné – mindent elkövetnek, hogy megkeserítsék a náluk élő gyermekek sorsát.
Így nem is csoda, hogy az ikrek folyamatosan borsot próbálnak törni a Zordonék orra alá, akik persze folyamatosan büntetik ezért őket.
Florida és Dallas párszor elkerült ugyan nevelőszülőkhöz, de mindenhonnan visszavitték őket az árvaházba, mondvacsinált ügyekkel. A két gyerek így elkönyvelte magában, hogy örökre Zordonéknál ragadtak.
Ekkor bukkan fel egy meglehetősen habókos házaspár – Sára és Ábrahám – akik hazaviszik magukhoz az ikreket a Rubin-völgybe.
A gyerekek persze először el sem akarják hinni, hogy rendes szülőkhöz kerültek és esélyt kaptak a normális életre. Ábrahám is úgy gondolja eleinte, hogy nem lesz hosszú életű az örökbefogadás; egyedül Sára az aki bízik a gyerekekben, a sikerben.
Persze ez a bizalmatlanság és hitetlenkedés számos mulatságos, faramuci vagy éppenséggel szomorkás helyzetet teremt, és csak szép lassan adja át helyét a kialakuló bizalomnak.
Sharon Creech – Newberry Medal-díjjal kitüntetett írónő – gyermekregénye igen erős minimalitással és abszurditással ábrázolja Dallas és Florida történetét.
Szerintem.
Egy tizenéves meg tuti azt mondja, hogy nagyon mókás az egész történet. Igaz vannak szomorkás meg izgalmas részek, de leginkább mókás.
Tehát elmondhatjuk, hogy az árvák történetét az írónő oly módon képes papírra vetni, hogy tökéletesen megérti egy gyerek és egy felnőtt is, és összességében nagyon jól szórakozhatnak rajta. Holott, mint már mondtam, vannak szomorkás meg izgalmas részek is.
A mellékszereplők beszédes nevei – Zordon, Bankó, Keserű, Ordas, Furkó, vagy a titokzatos Z. –, Sára és Ábrahám hihetetlen egyszerűsége, az egész regényből sugárzó naivitás egy kifordított, lehetetlen valóságot teremet.
És ez a „valami” az összes hihetetlensége és irracionalitása ellenére mégis működik, mégis elvarázsol, mégis elhisszük. Mert el akarjuk hinni, mert borzalmasan nagy adag szeretet van benne és (micsoda közhely!) az mindent legyőz.
Pontosan a szeretet az, ami miatt az ikrek hinni kezdenek sorsuk jobbra fordulásában, pontosan a szeretet az, ami miatt Ábrahám a gyerekek megtartása mellett dönt és pontosan a szeretet az, ami által saját (már felnőtt) gyermekeiket is meg tudják győzni a saját igazukról. A szeretet az, ami miatt tetszhet a könyv.
Így nem is csoda, hogy az ikrek folyamatosan borsot próbálnak törni a Zordonék orra alá, akik persze folyamatosan büntetik ezért őket.
Florida és Dallas párszor elkerült ugyan nevelőszülőkhöz, de mindenhonnan visszavitték őket az árvaházba, mondvacsinált ügyekkel. A két gyerek így elkönyvelte magában, hogy örökre Zordonéknál ragadtak.
Ekkor bukkan fel egy meglehetősen habókos házaspár – Sára és Ábrahám – akik hazaviszik magukhoz az ikreket a Rubin-völgybe.
A gyerekek persze először el sem akarják hinni, hogy rendes szülőkhöz kerültek és esélyt kaptak a normális életre. Ábrahám is úgy gondolja eleinte, hogy nem lesz hosszú életű az örökbefogadás; egyedül Sára az aki bízik a gyerekekben, a sikerben.
Persze ez a bizalmatlanság és hitetlenkedés számos mulatságos, faramuci vagy éppenséggel szomorkás helyzetet teremt, és csak szép lassan adja át helyét a kialakuló bizalomnak.
Sharon Creech – Newberry Medal-díjjal kitüntetett írónő – gyermekregénye igen erős minimalitással és abszurditással ábrázolja Dallas és Florida történetét.
Szerintem.
Egy tizenéves meg tuti azt mondja, hogy nagyon mókás az egész történet. Igaz vannak szomorkás meg izgalmas részek, de leginkább mókás.
Tehát elmondhatjuk, hogy az árvák történetét az írónő oly módon képes papírra vetni, hogy tökéletesen megérti egy gyerek és egy felnőtt is, és összességében nagyon jól szórakozhatnak rajta. Holott, mint már mondtam, vannak szomorkás meg izgalmas részek is.
A mellékszereplők beszédes nevei – Zordon, Bankó, Keserű, Ordas, Furkó, vagy a titokzatos Z. –, Sára és Ábrahám hihetetlen egyszerűsége, az egész regényből sugárzó naivitás egy kifordított, lehetetlen valóságot teremet.
És ez a „valami” az összes hihetetlensége és irracionalitása ellenére mégis működik, mégis elvarázsol, mégis elhisszük. Mert el akarjuk hinni, mert borzalmasan nagy adag szeretet van benne és (micsoda közhely!) az mindent legyőz.
Pontosan a szeretet az, ami miatt az ikrek hinni kezdenek sorsuk jobbra fordulásában, pontosan a szeretet az, ami miatt Ábrahám a gyerekek megtartása mellett dönt és pontosan a szeretet az, ami által saját (már felnőtt) gyermekeiket is meg tudják győzni a saját igazukról. A szeretet az, ami miatt tetszhet a könyv.